Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 9. péntek. Ma Marcell névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

A hullámsírok kísértetei

2008-11-20 21:15:00

A becslések szerint az emberiség történelme során mintegy hárommillió hajó süllyedt el, személyzetük és utasaik holttestét pedig az idők végezetéig őrzik a világ tengerei. Ám sokan úgy vélik, hogy ezeknek az embereknek a lelke nem lel nyugalmat, örök kárhozatra vannak ítélve, s ma is ott bolyonganak a kék mélység felett. Szellemeik időnként megjelennek a hullámokon vagy egy arra járó hajó fedélzetén. A tengerésztörténetek is tele vannak természetfeletti jelenségekről, kísértetekről, szellemhajókról szóló legendákkal. Ezeknek gyakorta némi valós alapja is van. Ilyen például a Queen Mary tengerjáró esete.

Minden idők legismertebb angol luxushajója 1936-tól több mint negyven éven át szelte az Atlanti-óceán vizeit Amerika és Európa partjai között. Nagyobb és gyorsabb volt, mint a Titanic és a világ legbiztonságosabb vízi járművének tartották. A II. világháború kitörésének napján indult Amerikába, és így sokáig nem térhetett vissza az anyaországba. Főként, miután a brit haditengerészet lefoglalta és Ausztráliába vezényelve csapatszállítóvá alakította át. A hajó esetenként tizenötezer katonát is szállított az afrikai vagy éppen az európai hadszínterekre. Mivel Hitler vérdíjat tűzött ki rá, a kapitánya azt a parancsot kapta, hogy semmilyen körülmények között nem lassíthat és nem állhat meg. 1942-ben ez az utasítás katasztrófához vezetett.

Októberben az óceánjáró nekiütközött a HMS Curacoa cirkálónak, és szabályosan maga alá gyűrte azt. A Queen Mary 338 ember halálát okozta, ráadásul még a baleset áldozatai kimentésében sem segíthetett, mivel nem kapott engedélyt rá. Ugyanezen év decemberében egy magas vízfallal ütközött és majdnem felborult. Ekkor tizenötezer katona volt a fedélzetén, a parancsnokság pedig titokban tartotta az ügyet. A szóbeszédek azonban sok halottról szóltak.

A balesetet követő évben jelent meg először a fedélzeten egy egyenruhás fantom. Arra a mai napig nem derült fény, hogy melyik tragédia áldozatának szelleme valójában ő. Többen úgy vélik, hogy a fedélzetközi sötét folyosókon időnként a Curacoa cirkáló egyik áldozatának szelleme bolyong. Ám nem ő az egyetlen kísértet a hajón.

Az egyik legrejtélyesebb a kísértetmenyasszony, aki a "C" fedélzeten a kabinok között közlekedik. A beszámolók szerint igen életszerű, amint hosszú fehér ruhájában lebegve átsuhan az egyik falról a másikra, hogy aztán azon át távozzon... Bár volt, hogy egyszerre több helyen is felbukkant, ám mire utánaeredtek, nyomtalanul eltűnt. Úgy tartják, hogy ő a negyvenes évek végén a fedélzeten megbetegedett és ott meghalt London környéki fiatal lány szelleme.

Egy sokáig titokban tartott rejtélyes balesetről is szól a fáma. E szerint az ötvenes évek elején az első osztályon Monacóba utazott egy gazdag amerikai család. Tizenéves kislányuk, Jacquline azonban tisztázatlan körülmények között az uszoda medencéjébe fulladt. Holttestére a takarítók egyike talált rá. Azóta többen állítják, hogy vidáman daloló, táncoló alakja rendszeresen felbukkan a ma már használaton kívüli uszodában. A kis kísértet olyan híressé vált, hogy napjainkban éjjel-nappal webkamerán figyelik, mikor bukkan fel újra.

Többen látták már a fiatal tűzoltó szellemét is, mely hol a gépházban, hol pedig a folyosókon tűnik fel. John Peddar kísértete gyakran beszélget is a látogatókkal. A 18 éves fiatalember 1966. július 10-én három szinttel a vízszint alatt, közvetlenül a gépház mellett teljesített szolgálatot, amikor gyakorlat közben halálra zúzta egy vízzáró ajtó. Mióta a hajóra a Queen Mary kísértettúrája keretében pénzes turisták látogathatnak, a fiatal tűzoltó szellemével már többen találkoztak. Összefutottak úgyszintén az egyik gépmester dühös szellemével is, aki szintén baleset áldozata lett. Már több látogató nyakán, vállán vagy kezén hagyta ott ujjlenyomatát.

Forrás: Igazi Kárpáti Igaz Szó

Címkék:érdekesség

Cameron Diaz

Denise Richards

Monica Bellucci

Ali Landri

VENDÉGHÁZ

Bajnok Lívia vendégháza

Bajnok Lívia és családja a Kispalaj (Micsurin) utca 20. szám alatt lakik. A háziak három, szobában tudják elszállásolni vendégeiket, összesen hat embert. A vendégszobák teljesen elkülönülnek a házigazdák lakrészétől, akik nyaranként az udvaron álló kisházban laknak. A tágas előtér falát agancsok dís...

SZANATÓRIUM

Bagolyvár üdülő

A Bagolyvár turisztika-gyógyüdülői komplexum – egyedi hely a családi és céges pihenés számára. Szállodánkban 43 összkomfortos szoba áll a a vendégek rendelkezésére. Ezek különböző kategóriákba sorolódnak: szabvány, luxus, családi luxus, félluxus prémium és prémium luxus. A szobákban szellőző-b...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey