Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 9. péntek. Ma Marcell névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Belgrádba látogat Gyurcsány Ferenc

2008-11-21 08:15:20

Pár órás munkalátogatást tesz pénteken Belgrádban Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök tárgyal Mirko Cvetkovic szerb kormányfővel, s fogadja őt Boris Tadic államfő.

A látogatás fontos állomása a magyar-szerb kapcsolatok újabb felfelé ívelő szakaszának, amely a nyáron kezdődött, miután március 19-től, Koszovó függetlenségének Magyarország általi elismerésétől hűvösebb volt a viszony. Az utóbbi pár hónapban azonban már több jelentős találkozó volt, köztük Göncz Kinga külügyminiszter belgrádi látogatása, s a szerb parlament elnöke, Slavica Djukic-Dejanovic e hét eleji budapesti útja. Szerbia ez év elején kinevezett új budapesti nagykövete is elfoglalta állomáshelyét.

A két ország kapcsolataiban nincsenek megoldásra váró súlyos problémák, így a miniszterelnöki látogatás fő célja a már meglévő kapcsolatok elmélyítése lehet. Minden bizonnyal szó esik majd arról, hogy folyamatossá kellene tenni az együttműködés olyan fontos szerveinek a tevékenységét, mint a kormányközi és a nemzeti kisebbségi vegyes bizottság.

Megkerülhetetlen téma Szerbia EU-integrációja is, amelyhez Magyarország minden támogatást igyekszik megadni. Belgrád már megkapta azt a részletes listát, amely tartalmazza, hogy mely, a csatlakozási folyamat során felmerülő problémák megoldásában számíthat konkrét magyar segítségre.

Az időszerű gazdasági kérdések közé tartozik Szerbia részvétele az Oroszországból Nyugat-Európába irányuló gázszállításban, amelyben a Szerbiában már több benzinkúttal jelen lévő MOL szeretne együttműködő partner lenni.

Ami a külpolitikát illeti, a magát függetlennek valló Koszovó kérdésében változatlanul eltér egymástól Budapest és Belgrád álláspontja, de mint a múlt havi külügyminiszteri találkozón is megállapították, ennek nem szabad befolyásolnia a kétoldalú viszonyt.

Forrás: MTI


Christina Aguilera

Alena Apina

Kurnyikova

Laetitia Casta

VENDÉGHÁZ

Bodnár Erzsébet vendégháza

A kétszintes, központi fűtéses, szépen berendezett családi otthon a falu központi részén található. Udvara rendezett, virágágyásokkal teli. A ház előtt hangulatos szőlőlugas. A bizottság a lakrészt (B típus) minősítette: négy napraforgós. A vendégek rendelkezésére egy kétágyas és egy egyágyas szo...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Negroveci fatemplom

Az idilli környezetben álló, szép arányú, jellegzetes gótizáló stílusú fatemplomot Szent Mihály tiszteletére szentelték. A XVIII. század végén épült: a kapu feletti feliratból kitűnik azonban, hogy 1818-ban szállították jelenlegi helyére. Az első építési periódusból származnak a boronfalak és a toro...

HOTEL

Arany hegy (Zolota Hora) ranch-hotel***

Mit is foglal magába ez a komplexum? Először is, egy kétszintes épületet, amelynek első emeletén étterem és nyári terasz található; a második emeleten 6 szoba található. Ezen kívül 6 bungaló, egy luxus bungaló és apartmanok várják a látogatókat. A vendégek szaunázhatnak, a gyerekek játszótéren szóra...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Muzsalyi romtemplom

"Ha az utas Beregszászról Nagy-Muzsaly felé menve a bájdús Borsova liget vidékére lebocsátkozik, az országúttól jobbra szép mező közepén, fák, bokrok közül komoran kiemelkedő templomrom köti le figyelmét, amely egy kétszázad előtt itt virágzott helység egyetlen emlékéül szolgál. Ezt az egyhajós, csi...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey