Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 9. péntek. Ma Marcell névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

350 milliárd euró Szecsuan újjáépítésére

2008-11-21 08:32:33

2010-ig 3 billió jüant (350 milliárd euró) költenek a kínai Szecsuan tartomány újjáépítésére és fejlesztésére, közölték a helyi hatóságok pénteken. A tartományt májusban földrengés sújtotta, 87 ezer ember életét vesztette, illetve azóta is eltűntként van nyilvántartva.

A pénznek csak egy részét adja a kínai kormány, más részét a bankoktól és magán beruházóktól várják. A teljes összegnek több mint a felét költik közvetlenül újjáépítésre, a többi fejlesztésre, a lakossági fogyasztás ösztönzésére szolgál majd.

Elemzők már a földrengés utáni napokban úgy vélték, hogy az újjáépítés fontos tényező lesz a kínai gazdasági növekedés fenntartásában, tekintettel a nehezebb időkre, az exportpiacok szűkülésére. Két hete a kínai kormány általános gazdaságösztönző programot is bejelentett a hazai piac bővítése végett, majdnem 600 milliárd dolláros kerettel. A bejelentést a nyugati kormány elégedetten nyugtázták, mert úgy vélik, Kína és talán India is a világgazdaság "menedéke" lehet a pénzügyi válság nyomán kialakult helyzetben.

A kínai ipar termelése októberben 8,2 százalékkal volt nagyobb, mint tavaly októberben. Az éves egybevetésű növekedés 2001. november óta először volt 10 százalék alatt, az exportlehetőségek szűkülése miatt.

A gyengébb külföldi kereslet Kína gazdasági növekedését a harmadik negyedévben 9 százalékra szorította vissza éves összehasonlításban, ez 2,3 százalékponttal lassúbb volt, mint egy évvel azelőtt. A korábban már-már túlhevültnek minősített, nagy inflációval kísért gazdasági növekedést a világkereslet lanyhulása és a hazai  hitelfeltételek korábbi szigorítása fékezte. Szeptember közepén azonban a kínai központi bank enyhítésbe kezdett, azóta október végén már a harmadik kamatcsökkentést jelentette be.

A második negyedévben 10,1 százalékkal, az első negyedévben 10,6 százalékkal nőtt a hazai össztermék Kínában, éves összehasonlításban. A kínai GDP növekedése ebben az évben 10 százalék alatt várható nemzetközi elemzések szerint, öt év óta a legalacsonyabbnak ígérkezik. A jövő év egészére a londoni Economist Intelligence Unit 8,5 százalékos növekedést jósol Kínának, és 8,7 százalékosat 2010-re.

Tavaly a kínai GDP átlagosan 11,9 százalékkal bővült, 1994 óta a leggyorsabban. Ötödik éve nőtt legalább 10 százalékkal a kínai gazdaság; 2006-ban 11,6 százalékkal bővült.

Forrás: MTI


Denise Richards

Kurnyikova

Ali Landri

Charlize Theron

VENDÉGHÁZ

Varga Júlia vendégháza

Varga Júlia és családja a Petőfi út 12. szám alatt lakik. A háziak 3 éve foglalkoznak vendégfogadással, és egyszerre hat látogatót tudnak fogadni három kétágyas szobában. A ház homlokzatát borostyán futotta be, és az előtte lévő kis virágoskertben angyaltrombita nyílik. A látogatók szobái teljes...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Tűztorony

A veszprémi Tűztorony, korábbi nevén Vigyázótorony, egyike Veszprém jelképeinek és legrégibb épületeinek. A vár déli végében elhelyezkedő 48 méter magas torony középkori eredetű. Alsó, hengeres része egy, a 13. században (feltehetőleg IV. Béla uralkodása idején) épített vártorony részét képezte. Az ...

VENDÉGHÁZ

Csapóczi Katalin vendégháza

A központi fűtéssel ellátott vendégház a település központjához közel, az egyik mellékutcában található, egy virágos udvarban. A portához szőlőlugas és szépen gondozott gyümölcsös tartozik. A háziak tíz esztendeje foglalkoznak falusi vendéglátással. A vendégek fogadására két kétágyas szoba áll rend...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Halábori református templom

Halábor nevével kapcsolatban született egy legenda, miszerint: a Honfoglalás idején, amikor Árpád átkelt népével a Kárpátokon, pár ember eljutott a mai Halábor területére, itt a Tiszában halat fogtak, bort ittak. Így lett a község neve Halábor. A tudományos magyarázat szerint viszont a szláv eredetű...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey