Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 9. péntek. Ma Marcell névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

A japán filmguru megdorgálta a mangabarát kormányfőt

2008-11-21 13:53:01

Rosszallóan szólt Aszo Taro japán kormányfő mangakultúrát népszerűsítő megnyilvánulásairól Mijazaki Hajao Oscar-díjas filmrendező, mert szerinte a gyerekeknek a képregények, a videojátékok és a tévézés helyett inkább a természetet kellene megismerniük.

A 67 éves rendező "zavarba ejtőnek" nevezte, hogy a miniszterelnök nyíltan vállalta mangafüggőségét, s úgy vélte, azt "inkább magánügyként" kellett volna kezelnie a politikusnak.

A tavaly szeptemberben kormányra került Aszo népszerűségét többek között azzal próbálta növelni, hogy felkarolta a szigetországban nagy rajongótáborral bíró japán képregény, a manga ügyét, például nemzetközi manga-díjat alapított a műfaj külföldi támogatására.

Mijazaki az animációs technikai fejlődéssel szemben haladva továbbra is esküszik a kézzel rajzolt filmek létjogosultságára, és a közelmúltban bejelentette, hogy a jövő évtől fiatal tehetségeknek fogja átadni a szakma csínját-bínját stúdiójában.

A mester Chihiro Szellemországban című Oscar-díjas rajzfilmjében a gépkorszak beköszönte előtti világ, a hagyományos japán értékek jelennek meg. Korábbi munkáiban, akárcsak az Andersen A kis hableány című meséje által ihletett Ponyo a tengerparti sziklán című új rajzfilmjében (amit november 27-én mutatnak be a budapesti 6. Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál nyitányaként) szintén központi témaként kezelte az ember és természet kapcsolatát.

A Ponyo egy aranyhalacska és egy kisfiúról barátságáról szól, ami olyan szoros kötődéssé fonódik, hogy a hal kislánnyá akar változni.

Mijazaki meggyőződése szerint a gyerekeknek először praktikus dolgokkal kellene foglalkozniuk: meg kellene tanulniuk tüzet csiholni és a késsel bánni, mielőtt írásra és számolásra oktatnák őket. "Nem azon kéne törni a fejünket, hogyan építsünk újabb és újabb hidakat és utakat, inkább a jövendő generációk számára kellene megőrizni a környezetet" - javasolta.

"A gyermekeinket körülvevő világ tele van virtuális valósággal: televízió, videojátékok, e-mail, mobilok és manga. Szerintem ezek elszívják a gyerekek erejét" - figyelmeztetett a fehérhajú rajzfilmmágus.

Forrás: MTI

Címkék:Japán, kultúra, film

Cameron Diaz

Ksenia Sobchak

Alena Apina

Kurnyikova

VENDÉGHÁZ

Józan Júlia vendégháza

A központi fűtéses vendégház Vári központjától nem messze egy csendes mellékutcában található áll egy virágos udvaron. Több mint tíz éve foglalkozunk falusi vendégfogadással. Ennek révén némi pótlólagos jövedelem mellett igen sok kedves ismerősre, barátra tettünk szert. A vendégek fogadására két k...

MÚZEUM, KIÁLLÍTÓHELY, GALÉRIA

Szántó Kovács János Múzeum

Orosháza város múzeuma, a Szántó Kovács János Területi Múzeum a Dózsa György utca 5. szám alatt található. Az épület eredetileg magánház volt: ez látszik a külső megjelenésén is....

VENDÉGHÁZ

Bajnok Lívia vendégháza

Bajnok Lívia és családja a Kispalaj (Micsurin) utca 20. szám alatt lakik. A háziak három, szobában tudják elszállásolni vendégeiket, összesen hat embert. A vendégszobák teljesen elkülönülnek a házigazdák lakrészétől, akik nyaranként az udvaron álló kisházban laknak. A tágas előtér falát agancsok dís...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Szent István Bazilika romjai és a Romkert

A Bazilika alapítása Szent István, Magyarország első királya nevéhez köthető. Az építkezés 1003-1038 között folyt. Itt koronázták meg a magyarok negyvenhárom királyát és tizenötöt ide is temettek el. Az épület azonban nem maradt rá teljes pompájában az utókorra. Ugyanis Buda elfoglalása után két évv...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey