Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 9. péntek. Ma Marcell névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     

Kinek az érdeke Jacenyuk menesztése?

2008-11-21 14:50:45

Az ukrán sajtó nagy terjedelemben foglalkozott Arszenyij Jacenyuk parlamenti elnök minapi menesztésével. A Gyelo című országos napilap például arra hívja fel a figyelmet, hogy Jacenyuk leváltására törekedve új parlamenti többség körvonalai rajzolódtak ki a Legfelsőbb Tanácsban, amely a Régiók Pártjából (RP), Litvin Blokkjából (LB), a kommunistákból és az Egyedüli Közép (EC) képviselőiből formálódott ad hoc jelleggel. A lap szerint az egyik ok, ami miatt számos sikertelen próbálkozás után most végre sikerült meneszteni a parlament elnökét, az volt, hogy ezúttal a Mi Ukrajnánk - Nemzeti Önvédelem választási tömörülés frakciójából kivált, s az EC-hez csatlakozott képviselők is a házelnök ellen szavaztak. Sokan úgy vélik, az EC így állt bosszút azért, hogy annak idején Jacenyuk nem fogadta el a neki felajánlott elnöki tisztséget a pártban.

Viktor Baloga, az államfői titkárság vezetője, az EC egyik alapítója az Inter tévécsatornán sugárzott hétvégi interjújában ugyanakkor határozottan tagadta ezeket a vádakat. A befolyásos elnökpárti politikus azt állította, az EC-képviselők szavazataikkal csupán tisztázták azt a bizonytalan helyzetet, amely azóta állt fenn a parlamentben, hogy maga Jacenyuk benyújtotta lemondását, de távozását a törvényhozás már hetek óta képtelen volt megszavazni.

A Gazeta po-kijivszki viszont egyenesen úgy véli, hogy a háttérben Viktor Juscsenko államfőnek és Viktor Janukovicsnak, a Régiók Pártja elnökének összeesküvése állhat. A lap szerint a parlamentben jelenleg a politikai erők gyökeres átcsoportosulásának lehetünk tanúi, ami végeredményben a törvényhozás feloszlatásához vezethet.

szcs

Forrás: Kárpátalja hetilap


Blestachie

Ksenia Sobchak

Cameron Diaz

Denise Richards

KULCSOS HÁZ

Verecke vendégház - Kulcsos ház

A VERECKE PORTÁT  CSALÁDOK,  BARÁTI TÁRSASÁGOK, ILLETVE  NAGYOBB LÉTSZÁMÚ SÁTOROZÓ CSOPORTOK RÉSZÉRE AJÁNLJUK Infrastruktúra: - 80m2 alapterületű faház. A fa nagyszerű szigetelő tulajdonsága révén  nyáron hűvösséget  biztosít, télen a hidegtől védi az épületet. - 2 külön...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Geleji Katona István erdélyi püspök emléktáblája

Geleji Katona István erdélyi református püspök, egyházi író emléktábláját a református templom falán 1994. október 31-én állítatta a Beregszászi Református Egyházközség és a BMKSZ....

VENDÉGHÁZ

Szatmári Margit vendégháza

A központi fűtéses ház a falu főutcáján található egy rendezett, virágos udvaron. Falusi turizmussal három éve foglalkozunk. Vendégeink között magyarországi magyarokon kívül voltak már Németországban, Hollandiában élő nemzettársaink is. Sokukkal továbbra is tartjuk a kapcsolatot. A vendégek elszál...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

Zrínyi Ilona mellszobra Beregszászban

2007-ben a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán avatták fel Zrínyi Ilona mellszobrát, melyet a Bolyai János Honvéd Alapítvány adományozott az intézménynek. A tekintélyes méretű bronz mellszobor súlya 32 kilogramm....

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey