Ukrajnában 3 jelentkező jut egy munkahelyre
2008-11-21 16:31:32
Az Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint az októberben meghirdetett betölthető állásokra átlagosan 3 jelentkező jutott, az előző hónapi 2, 5-el szemben.
A hivatal adatai szerint Ivano-Frankivszk megyében a legrosszabb a helyzet. Ott 10 munkahelyre 150 jelentkező jut, Kijevben pedig mindössze 2.
Ljudmilla Deniszova munkaügyi és szociális miniszter a mai sajtótájékoztatóján közölte, hogy az Állami Foglalkoztatási Központok 170 ezer állást hirdettek meg, ami lehetővé tette 107, 2 ezer munkanélküli állampolgár álláshoz jutását.
Volodimír Halickij, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat vezetője nemrég kijelentette, hogy 2009-ben akár a 8%-ot is elérheti a munkanélküliségi ráta az országban.
Az Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint októberre 513,6 ezerre nőtt a bejegyzett munkanélküliek száma (318 ezer nő, 195,6 ezer férfi) az előző hónapi 509,5 ezerrel szemben.
Ez Ukrajna munkaképes lakosságának 1,8%-a.
Petr Petricsenko gazdasági elemző nemrég megjegyezte, hogy az év végig Ukrajnában akár 1 millió alkalmazott veszítheti el az állását.
Egy nemrég végzett felmérés szerint a gazdasági válság következtében az ukránok több mint 36, 7%-a az életszínvonal túlzott csökkenésétől, míg 36, 5 %-uk a munkanélkülivé válástól retteg.
Forrás: Kárpátinfo.net








