Kárpátalja Információs Portálja

2009 január 9. péntek. Ma Marcell névnapja van

Add a Startlaphoz
Keresés:     
Forma-1

Mark Webbert elgázolták

2008-11-22 10:56:21

Kerékpározás közben elgázolta egy autó Mark Webbert, a Red Bull Forma-1-es csapat ausztrál versenyzőjét, akit kéz- és lábtöréssel szállítottak kórházba.

A pilóta saját, ötnapos jótékonysági versenyén (Mark Webber Pure Tasmanian Challenge) vett részt, amikor szombaton a Tasmánia szigetén fekvő Port Arthur mellett elütötték. A helyi rendőrség tájékoztatása szerint "súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett". Az eset körülményei egyelőre tisztázatlanok.
   
Webbert egy hobarti kórházba szállították, melynek szóvivője nem közölt részleteket a sportoló állapotáról. Helyi lapok azonban úgy tudják, az autóversenyző egyik lába és keze tört el, de több más sérülést is szenvedett.
   
Az idei világbajnoki pontversenyben 11. pilóta egyik menedzsere, Nancy Cook ugyanakkor azt közölte, hogy Webber kisebb balesetet szenvedett, és sajnálja, hogy nem tudja befejezni az ötnapos viadalt, mely vasárnap zárul Hobartban. Az először 2003-ban megrendezett jótékonysági versenyen kerékpárral, kajakkal és gyalog kell teljesíteni a 250 km-es távot.

Forrás: MTI


Kelly Brook

Denise Richards

Blestachie

Marija Sarapova

VENDÉGHÁZ

Holozsay-Trill Éva vendégháza

Az utóbbi években kezdtek el a falu lakosai közül néhányan falusi vendégfogadással foglalkozni. Azóta számos külföldről érkezett turistacsoport látogatott el a községbe. A vendégfogadók egyike Holozsay-Trill Éva és családja. Kulcsosházuk a falu Fő utcáján, a 89-es házszám alatt a református templo...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Tiszaásványi református templom

A falu Ungvártól 25 km-re a Tisza jobb partján, az ukrán–magyar határ mentén fekszik, s egyike az ungvári járás legrégibb településeinek. Történelmi források már a XIII. században említést tesznek róla. Tiszaásvány ősi neve „Aswan”. Neve a régi magyar ásvány, azaz mesterséges árok ...

SZOBOR, EMLÉKMŰ, MŰTÁRGY

A sztálini önkény áldozatainak emlékműve Eszenyben

1991 novemberében a temetőkertben emlékhelyet állítottak a II. világháború és a sztálinizmus helyi áldozatainak. Az emlékmű olvashatók mindazok nevei, akik értelmetlenül vesztették el életüket....

HOTEL

Bacchus hotel

Szállodánk, felvállalva a több mint ezeréves kárpátaljai hagyományt, egy ógörög istenről kapta a nevét. A hotel nyugodt pihenést kínál minden megfáradt vendég számára. A kárpátaljai vidék büszkesége a borászat. A szőlőtő elengedhetetlen része vidékünknek. A Kárpátok lejtőin különböző fajtájú szőlők...

MŰEMLÉK, ÉPÍTMÉNY

Gálocsi református templom

Gálocs község Ungvártól 10 km-re található. Első említése a XIV. századból való Galuch, később Galooch néven. Ebben a korban 7 jobbágyporta 7 zsellér és 1 puszta porta szerepelt az adólajstromon. A középkorban a Gálocsi és Homonnay család volt a falu tulajdonosa....

TERMÉSZETI ÉRTÉK

Szvidoveci természetvédelmi terület

A Szvidoveci természetvédelmi terület a Szvidoveci hegyek legmagasabb részein – 600-1 883 méteres tengerszint feletti magasságokban – helyezkedik el 6 580 hektáros területen, a rahói járásban. Ahogy a Kárpátok nagy része, ez a terület is flis szerkezettel rendelkezik. A főgerincen megmar...

Magyar Távirati Iroda
Kárpátinfo.net:   Belföld  |  Külföld  |  Gazdaság |  Kultúra |  Sport |  TurMix |  NET/Tech
Galéria |  Fórum |  Videók |  Linkek |  Receptek |  Apróhirdetések |  Telefonkönyv
Szálláshelyek:   Vendégházak |  Hotelek |  Szanatóriumok |  Szállodák |  Turistabázisok |  Motelek |  Üdülők
Látnivalók:   Tavak, folyók, vízesések |  Várak, erődítmények Kárpátalján |  Kárpátaljai múzeumok |  Természeti látványosságok |  Középkori templomok |  Kastélyok, kúriák, udvarházak |  Műemlékek |  Fatemplomok
Természeti értékek:   Havasok, hágók, hegycsúcsok |  Természetvédelmi területek |  Folyók, tavak, vízesések |  Tisza |  Egyedi értékek
Adnetwork

Nyitóoldal | Impresszum | Adatvédelem | Médiaajánlataink | Partnerek | Észrevételek
LinkStart.net.ua | Magyar-magyar szótár | Kárpátalja turizmusa - oroszul
Copyright © 2002-2008 - Minden jog fenntartva - Szoboszlai Ildikó - Hosted by Netkey