Holozsay-Trill Éva vendégháza
Az utóbbi években kezdtek el a falu lakosai közül néhányan falusi vendégfogadással foglalkozni. Azóta számos külföldről érkezett turistacsoport látogatott el a községbe.
A vendégfogadók egyike Holozsay-Trill Éva és családja. Kulcsosházuk a falu Fő utcáján, a 89-es házszám alatt a református templommal átellenben található.
A földszintes ház előtti kovácsoltvas kapu és kerítés megengedi hogy az erre járó bepillantson a tágas és szépen rendben tartott füves udvarra, ahol egy minden oldalról nyitott, fedett faházikó áll is áll. Itt asztal, fapadok és egy szépen rakott búbos kemence található. A kis építménynek pedig egy nagy diófa ad napos időben árnyékot és tartja távolt nyári estéken a szúnyogokat. Nem messze tőle egy kis kút található.
A hatalmas udvaron álló ház hosszú régi parasztházakra emlékeztető építészeti stílusával, de már modern külsejével azonnal magára vonja a falun áthaladók figyelmét. A riasztóval felszerelt épület három szobájában összesen hat embert tudnak elszállásolni a tulajdonosok. A kertben a háziak szalonna- és sasliksütő, valamint bográcsfőző helyet alakítottak ki, amit igény szerint szívesen elkészítenek (vagy segítenek az elkészítésben) vendégeiknek. Parkolási lehetőséget is biztosítanak a látogatóknak.
A házba belépve egy kis folyosón át a modern konyhába jutunk. Itt minden szükséges berendezést megtalálhatnak az itt megszállók: hűtőt, sütőt, mikrót, gáztűzhelyt, kávéfőzőt, edényeket, poharakat, evőeszközöket, kenyérpirítót stb. A tulajdonosok szívesen készítenek ők maguk reggelit és vacsorát vendégeiknek, de igény szerint ettől el is tekinthetnek. A konyha berendezéséhez egy asztal és székek tartoznak még hozzá. A falat fára festett ikonok díszítik, melyek egy szolnoki iparművész alkotásai.
A konyhából nyílik rögtön az első vendégszoba, berendezésük hasonló. Mindkettőben egy nagy franciaágy, szekrény, két éjjeliszekrény található. De van közöttük eltérés is. A bal oldali mellékszobát egy régi rokkával, míg a jobboldalit egy tükrös fiókos szekrénnyel tették kicsit egyedivé a tulajdonosok. A szobák mellett hideg-meleg vízzel ellátott fürdőszoba is található itt, ahol mosdó, kád, zuhanyfülke és WC valamint mosógép található.
A harmadik vendégszobát a tetőtérben alakították ki. Ide a ház hátsó végéből vezet fel egy csigalépcső. A vendégszoba bútorzata hasonló, mint a lentieké, illetve különálló fürdőszoba tartozik hozzá zuhanyfülkével, mosdóval, WC-vel. A központi fűtéssel ellátott házban a téli időben ide látogatók sem fáznak meg.
A tulajdonosok tervezik, hogy még egy szaunával is kibővítik a házat. A Magyarországról érkező vendégeknek külön szolgáltatásként a házigazda Holozsay István biztosítani tudja az utasszállítást oda-vissza, megkönnyítve látogatóinak a határon való átkelést.
A háziak egyaránt szeretettel fogadják a magyar, ukrán és orosz nyelvű vendégeket is.
Eddig megtekintve: 2424 alkalommal