Legalább 16 Srí Lanka-i zsoldos halt meg az orosz-ukrán háborúban harcolva.
Niclas Füllkrug és Chris Führich is ott lesz a magyarokkal azonos csoportban szereplő házigazda német labdarúgó-válogatott keretében a június 14-én kezdődő Európa-bajnokságon.
Írország május végéig „biztosan” el fogja ismerni a palesztin államot.
Az Európai Unió sürgeti Izraelt, hogy haladéktalanul hagyjon fel a rafahi katonai műveletével.
Egy kora reggel keletkezett hatalmas tűzben huszonkét hajó semmisült meg az Isztriai-félszigeten.
A szernyei kisfiú tűrakáshoz valószínüleg benzint használt.
Négymillió svájci frankért (1,6 milliárd forintért) keltek el Michael Schumacher karórái a Christie's genfi árverésén.
Az izraeli hadsereg (IDF) szerdán tovább harcolt délen, a Gázai övezetben, és északon, a libanoni határnál is.
Az útifű Indiában őshonos növény, magjait elsődlegesen gyógyászati célokra használják.
A 41 éves katona 2014 óta védte Ukrajnát.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki pénteken hivatalos látogatást tett volna Madridban, lemondta spanyolországi látogatását.
Egy új tanulmány eredményeit hozták nyilvánosságra.
Egész Franciaországot sokkolta az a brutális támadás, amelynek során két börtönőr vesztette életét egy rabszállító furgon elleni támadásban.
Vádat emeltek egy 34 éves fővárosi kábítószerkereskedő ellen.
Az Ukrenerho ellenőrzött vészhelyzeti áramkimaradásokról számol be
Az Egyesült Államok elhatározottságát hangoztatta Antony Blinken külügyminiszter Ukrajna győzelemhez segítse iránt.
Megtartotta XXXVI. közgyűlését a Kárpátaljai Szövetség.
A Nagyberegi Tájház évadzáró foglalkozásán a közelgő pünkösd fontosságára hívták fel a figyelmet.
A Jóban Rosszban sztárja, Gazdag Tibor a színészkedés mellett civil szakmában is dolgozik.
Idén is megtartották a sport- és egészségnapot a Felsőfokú Szakképzési Intézetben.
Egy-egy alapanyag a konyhából, ami tökéletes kozmetikai célokra is. Nézd meg, mi a teendő velük!
Medvehajtást tartanak a csíksomlyói hegynyeregben a pünkösdi búcsú előtt, hogy biztosítsák a zarándokok biztonságát.
Joe Biden amerikai elnök hétfőn aláírta az orosz nukleáris fűtőanyag importjának tilalmáról szóló törvényt.
A fokhagyma és minden ebből készült táplálékkiegészítő erősíti az immunrendszerünket.
Lettország 10 millió euróval járul hozzá ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében 800 ezer tüzérségi lövedéket terveznek beszerezni Ukrajna számára.
Oroszlán Szonját korábban elhagyta egy férfi, mert azt hitte, egy párt alkot a népszerű tévéssel. A színésznő most tisztázta, mi volt köztük.
A kelet-ukrajnai Harkiv megyében stabilizálódott a harci helyzet, az ukrán erők visszaszorítják az ellenséget a területről.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén közölte, hogy két további Patriot rendszerre van szükség.
Háromszázhetvenöt éve született Pápai Páriz Ferenc orvos.
Kardszárnyú delfinek süllyesztettek el a hétvégén egy 15 méter hosszú jachtot a Gibraltári-szorosban.
Norvégia idén megnégyszerezné a palesztinoknak szánt segélyeket.
Az EU meghosszabbította az ukrajnai polgári biztonsági ágazat reformjával foglalkozó uniós tanácsadó misszió megbízatását.
A Ferrari új névadó főszponzora bennfentes források szerint olyan összeget fizet az olasz csapatnak, amivel csak egyetlen külsős, azaz nem az autóiparból érkező támogató büszkélkedhetett eddig a mezőnyben.
Hideg Ádám gokart világbajnoki ezüstérmes autóversenyző erős pontszerzéssel mutatkozott be a spanyol Formula 4-es bajnokságban.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az Ukrajnának szánt, 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatás rendszeres kifizetéseit.
Fejenként 10 ezer dollárt kért a szolgáltatásért.
Sürgősségi tábori kórházat nyit a Gázai övezet déli részén a Nemzetközi Vöröskereszt.
Az Európai Unió kiterjesztette az Iránnal szembeni szankcióit.
Elérkezett a szuperegészséges eper szezonja, amiből isteni finom turmixokat lehet készíteni!