Kárpátinfo hetilap


Megosztás


Kárpátalján megmaradni és érvényesülni nem egyszerű feladat. Sokan csak túlélnek, ami érthető is, látva országunk sorsának alakulását. Azonban, ha nem adjuk fel céljainkat, és megpróbáljuk lehetőségeinkből kihozni a maximumot, megláthatjuk, hogy itthon is van lehetőség a tartalmas és boldog életre. Birta Klaudia egy sokoldalú személyiség, nyelvtanfolyamokat tart, közönséget szervez, vállalkozást vezet, kisgyermekes anyuka, feleség.. Teszi mindezt úgy, hogy buktatói árán megtanulta: ha küzdünk vágyainkért, végül beteljesednek. Ismerjük meg őt!

– Meséljen magáról!

– Balazséron születtem, jelenleg is ott élek családommal. Az elemi iskoláimat a Jánosi Középiskola ukrán osztályában végeztem, majd a Beregszászi Ukrán Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Magyarként ukrán nyelven tanulni a tantárgyakat elég nehéz volt számomra. De sikeresen teljesítettem a külső független tesztelésen, így több felsőfokú tanintézménybe is beadtam a jelentkezésemet. Végül a Rovnói Nemzetközi Egyetem tanítói szakán tanultam tovább, melyet sikeresen be is fejeztem.

– Hogyan jött a tanítói pálya?

– Szüleim mindig is támogattak abban, hogy felsőfokú tanulmányokat folytassak. Pályaválasztásomat nagyban befolyásolták az ukrán gimnáziumban eltöltött évek. Mint említettem, nehéz volt számomra az az időszak, a feladatokat először le kellett fordítani, hogy megértsem őket, azután kezdhettem hozzá csak a megoldásukhoz. Voltak tanárok, akik megértették ezt és támogattak, segítettek, voltak, akik nem. Úgy gondolom, hogy itt kezdődött el minden. Ezekben az években határoztam el, hogy Isten segedelmével én is el tudom érni a céljaimat, hogy lehet szeretettel és szívből tanítani, hogy én olyan tanár leszek, akitől és akinél örömmel tanulnak a diákok.

– Mégis ukrán nyelvű egyetemet választott. Ott is akadtak nehézségei?

– Számomra az egyetemi évek könnyebbnek bizonyultak. Addigra már sikerült az ukrán nyelvet elsajátítani. Persze nem olyan, mintha anyanyelvén tanulna az ember, de fiatal felnőttként már nem gondoljuk olyan nehéznek az akadályokat, mint tiniként. Emellett édesapám sokat segített nekem a tanulásban.

– Ma már nyelvtanfolyamokon oktat.

– 2019-ben jött számomra egy lehetőség, miszerint Beregszászban tarthatunk nyelvtanfolyamokat. Örömmel bele is vágtam ebbe a munkába. Gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt foglalkozom, persze más hozzáállás kell a fiatalokhoz és az idősebbekhez. A gyerekek részéről egyfajta szorongást tapasztalok, hiszen ők az iskolai kérdezz-felelek környezetből jönnek. Ezekben a csoportokban játékos feladatokkal, párbeszédes gyakorlatokkal szoktam oldani a feszültséget. Célom, hogy sikerélményük legyen a nyelvtanulás közben, ne pedig a teljesíthetetlen elvárások törjék meg az elhatározást, ami bennük megszületett. A felnőttekben pedig már kialakult egy konkrét cél, tudják hogy miért szeretnék elsajátítani az adott nyelvet. Így a foglalkozások menete is módosul.

– Mit tart fontosnak a tanítás során?

– Minden ember más, így minden embert másféleképpen kell motiválni a nyelvtanulásban is! Ha azt akarjuk, hogy a másik fejlődjön, dicsérnünk kell. Az őszinte dicséretnek óriási motivációs ereje van. Én csak egy ajtót nyitok ki, a döntés a diákokon áll! Van, aki belép ezen az ajtón, és van, aki hamar feladja. Nyilván nem könnyű a mai világban időt és energiát fordítanunk arra, hogy még nyelveket is tanuljunk, de csupán az első lépés megtétele a nehéz. A tanítás kapcsán számomra fontos, hogy meggyőzzem a diákokat, hogy ők is képesek megtanulni egy-egy idegen nyelvet, csak fontos, hogy merjenek megszólalni. Tanulni sosem késő!

– Emellett a beregszászi színházban is dolgozik.

– 2020 eleje óta dolgozom a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban. Szervezőként tevékenykedek itt, a különböző előadásokra a mi feladatunk megszervezni a közönséget. Nagyon izgalmas volt belecsöppenni egy olyan közegbe, amelyet eddig csak kívülről szemléltem.  A közönségszervezés nem egy egyszerű feladat, bár sokszor annak tűnik. Sokat kell még tanulnom ezen a területen is. Azt már megértettem, hogy a munkám egyik sajátossága a személyes kapcsolat keresése, ápolása.

– A tavalyi év mindkét munkáját megnehezítette.

– A karantén miatt sok színházi előadás elmaradt, nem volt könnyű megélnünk ezt az időszakot. De a nézők is vágynak a színházi élményekre. Ezt tapasztaltuk, amikor decemberben végre lehetőség nyílt – ha kisebb nézőszámmal is – előadást tartanunk. A tanfolyamok tekintetében sem volt egyszerű a 2020-as év. Online formában kétszer olyan nehéz órákat vezetni, mint személyesen. A fiatalok szinte egész napokat a kompjuter előtt töltöttek, ami megterhelő a szervezetnek, emellett nekem is plusz munkát jelentett ez, hiszen olyan dolgokat, amelyeket szóban könnyedén megmagyaráznék, most írásban kellett „elmondanom”.

– Családjával közösen több vállalkozásba is belefogott.

– Kárpátaljai sajátosság a több lábon állás, mi is ezt gyakoroljuk. A „KárpátHang” vállalkozásunkat férjem, Birta Zoltán igazgatja. Hangtechnikai szolgáltatásokat, terem-megvilágítást, hangosítást, színpadbérlési lehetőséget biztosítunk. A „BeregNád” nevű szolgáltatásunk keretében – melyet a férjemmel ketten viszünk – nádszövetek, nádkerítések gépi gyártása zajlik nagy mennyiségben. Emellett van egy „Szupi Shop” nevű vállalkozásom, mellyel én foglalkozom. Különböző online felületeken hirdetek egyedi, névre szóló gravírozott ajándéktárgyakat, dekorációkat. Itt az éjjeli lámpáktól kezdve a faliórákon át az egyedi tervezésű övekig minden kapható.

– Kreatív személynek tartja magát?

– A családomban nagymamám és anyukám a kreatívak, tőlük örököltem a tehetségemet. De szeretek kihívást jelentő dolgokkal foglalkozni. Bele kell vágnunk bármibe, ha nem megy, elbuktunk – fel kell állnunk és mást próbálnunk. Ha Istennél egy ajtó bezárult, kinyílik egy másik. Nincs olyan, hogy lehetetlen, még itt Kárpátalján sem.

– Milyen további tervei vannak?

– Mindenképp itthon szeretnénk megmaradni, boldogulni. Bár nem könnyű az élet itt, de úgy érzem, megéri. Itt születtünk, itt lettek barátaink, családunk, kötelességünk itt érvényesülni. Munkám során azt tapasztaltam, hogy az emberek nyitottak egymásra, egymás kultúrájára, egymás nyelvére. Kedvenc példám erre az a belső ukrajnai idős házaspár, akik a magyar nyelvtanulás mellett minden színházi előadásunkra eljönnek. Számomra ez azt mutatja, hogy az ellenségeskedés nem a szívekben, hanem a politikában él. Ezért gondolom, hogy van jövőnk Kárpátalján fiatal magyarként.

– Mi pedig további sikereket kívánunk!

Kurmay Anita