A masszázsra sokan úgy gondolnak, hogy egyfajta kényeztetés, érintésterápia, mely felüdíti a testet és a lelket, oldja a stresszt. Manapság se szeri, se száma a különféle masszázstechnikáknak, de a gyógymasszázs alapjaiban különbözik mindegyiktől. Ennek oka az, hogy a gyógymasszázs szervesen kapcsolódik a fizioterápiához, gyógytornához és a mozgásszervi problémák szakértő orvoslásához, ezen kívül nem teljes testkezelés, hanem a beteg testrészre koncentrálódik.

A sárosoroszi születésű Gáti Gyöngyi korai tervei között nem szerepelt, hogy gyógymasszőrként dolgozzon, ma pedig már teljesen szerelmese lett a szakmának. Vallja: a masszázs ma már nem kiváltság, hanem létszükséglet. Vele beszélgettünk kezdetekről, kihívásokról.

– Hogyan lesz egy ifjú hölgyből masszőr?

– Sárosorosziban születtem, ott is nőttem fel. Tanulmányaimat a helyi általános iskolában kezdtem, majd felvételt nyertem a Nagyberegi Református Líceumba. Nagyon jól éreztem magam, tartalmas éveket tölthettem ott. Mielőtt befejeztem volna a líceumot, édesanyám megmutatta nekem az egyik debreceni szakképzési centrum képzési lehetőségeit, hogy szerinte érdemes lenne ott továbbtanulnom. Megfontoltam az ötletét, és jelentkeztem gyógymasszőr szakirányra. A kétéves képzés alatt megismertük a különböző gyógymasszázsokat (szegment-, kötőszöveti-, periosztális masszázs), masszázstechnikákat – svéd-, csokoládé-, mézes masszázs –, elsajátítottuk a köpölyözés technikáját, az anatómiai alapismereteinket bővítettük.

– A tanulmányok után egyenes út vezetett haza?

– Nagy kérdés volt ez számomra, szerettem Magyarországon lenni, ott tanulni. Azonban haza húzott a szívem, én itt vagyok itthon. Itthon, a szülőfalumban dolgozom, sokan tudják, hogy egy kis faluban nem könnyű megismertetni egy új szakmát, de én azt érzem, hogy megtaláltam az utam.

– Hogyan emlékszik a kezdetekre?

– Mint említettem, kezdetben nem volt könnyű. Meg kellett ismertetni magam a vendégekkel, el kellett, hogy fogadják a kezeléseimet, és tudniuk kellett, hogy pontosan mivel is foglalkozom. Ez mind-mind idő és türelem kérdése. Azt tapasztalom, hogy az ember általában saját magát, egészségét, jólétét sorolja az utolsó helyekre. Minden más fontosabb. Pedig a testünk elfárad, elhasználódik, és bizony ilyenkor kell felkeresni egy gyógymasszőrt. Be kell látnunk, hogy masszázsra járni ma már nem luxus dolog, hanem igenis fontos és szükséges ahhoz, hogy szervezetünk állóképes maradjon.

– Mit tud nyújtani a vendégeinek?

– Elsőként megismerem a vendéget, megkérdezem, hogy miért szeretné a szolgáltatásomat választani. Vannak, akik lazítás, stresszoldás miatt jönnek, náluk olyan fajta masszázst alkalmazok, de vannak, akik valamilyen panasszal érkeznek, nekik aszerint választom meg a kezelést. Kérhető tőlem gyógymasszázs, mézes masszázs, arcmasszázs, frissítő masszázs, köpölyözés. Sokan nem is tudják elképzelni, hogy egy helytelen testtartás, az ülő vagy álló munka, a sok stressz, kevés pihenés, vagy a nem megfelelő cipő mennyire rossz hatással van szervezetünkre, emiatt fáj a hátunk, rossz a közérzetünk.

– A masszázsnak rengeteg jótékony hatása van.

– Így igaz, erősíti az immunrendszert, megszünteti az izomfájdalmakat, segít az alvászavar leküzdésében, fokozza az anyagcserét, a vérkeringést, méregtelenít, így segít a fogyókúrában is. A mézes masszázs például erősen salaktalanító hatású, feszessé teszi a bőrt, hatékonyan alkalmazható gerincbántalmakra. A köpölyözés segít a nyak- és fejfájás megszüntetésében, gerincsérv esetén is jól alkalmazható, csökkenti a fülzúgást, szédülést, légzőszervi problémák estén, például asztmásoknak erősen ajánlott. Emellett pedig a lelkünket is ápoljuk egy-egy kiadós masszázs alkalmával.

– Ebben az ágazatban is szükséges a fejlődés, fejlesztés.

– A meglévő tudást mindig frissíteni, gyarapítani kell. Sokszor előveszem a régi jegyzeteimet, vagy az interneten olvasgatok annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjam elégíteni a vendégeim igényeit. Emellett a masszázs egy elég intim dolog, ezt valljuk be. Így ki kellett alakítanom egy külön szobát, ahol fogadhatom a vendégeket. Vannak, akik félelemmel érkeznek például a köpölyözésre, hiszen látványnak nem szép, de egyáltalán nem fájdalmas. Ám ahhoz, hogy a vendég ellazulhasson, meg kell bennem bíznia, ki kell alakítanunk egy szorosabb kapcsolatot, ehhez pedig arra van szükségünk, hogy ne zavarjanak. Valamint azt tapasztalom, hogy itt is, mint minden más szépségápolási szolgáltatás terén, jól jön, ha az embernek van egy kis pszichológiai ismerete. A vendégnek jól esik, ha kibeszélheti magát, elpanaszolhatja problémáit, nekünk pedig ezeket a helyén kell kezelnünk.

– Úgy tudom, szerencsét próbált külföldön is. Milyen tapasztalatokkal tért haza?

– Elkezdtem itthon masszőrként dolgozni, majd tavaly, a karantén kezdetekor Németországban vállaltam munkát. Szerettem volna szerencsét próbálni, megtapasztalni, hogy ott mit tudok. Több hónapot tartózkodtam kint, ami nem volt könnyű, az idegenben való érvényesülést a járvány-intézkedések is nehezítették. Ezért úgy döntöttem, hogy hazajövök. Szerencsére vártak a visszatérő vendégeim, és örömmel jöttek továbbra is hozzám.  

– Mit jelent önnek a munkája?

– Kezdetben nagyon izgultam, hogy jól csinálom-e, amit csinálok. Az évek tapasztalatai alatt azonban ellazultam, rutinosabb lettem, ma már könnyebben tudok a vendégre figyelni. Szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, emellett gyógyítok, jót teszek az emberekkel. Ez engem is feltölt energiával.  

– További tervek…

– Szeretném fejleszteni a vállalkozásomat, idővel egy saját szalont nyitni, ehhez pedig megfelelő tudásra van szükség a vállalkozás vezetésben. Ennek érdekében felvételiztem a Nyíregyházi Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakára, ahol jelenleg is tanulok.

– Mi pedig további sikereket kívánunk!

Kurmay Anita