Kárpátinfo hetilap


| 2021. 10. 18. – 10:26 | Kárpátalja |
Népi ének kategóriában kárpátaljai győzelem született: a mester Kokas Erzsébet, tanítványok: Gyurkó Abigél és Páva Laura. Fotó: Kovács Erzsébet

Hirdetés

Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület idén tavasszal pályázatot hirdetett néptánccal, népzenével és népi énekkel foglalkozó fiatalok és oktatóik számára, hogy közös produkcióban mutassák meg az évek óta együtt építgetett „közös kincsük” egy szeletét. A produkciókat videófelvétel formájában kellett rögzíteni.

A pályázatra közel kétszáz produkció érkezett, s nem kis büszkeségünkre Népi ének kategóriában kárpátaljai győzelem született: a mester Kokas Erzsébet, Bonis Bona díjas tehetséggondozó, tanítványok: Gyurkó Abigél és Páva Laura. Ők ezúttal Nagydobrony gyöngyszemeiből adtak elő Dincsér Oszkár gyűjtéséből Jártam erdő alján! címmel, amivel méltán érdemelték ki a „Népi Örökségünk Kiváló Mestere és Tanítványa” címet. Gratulálunk a nyerteseknek!

A pályázatot értékelve az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület honlapján Sikentáncz Szilveszter elnök így nyilatkozik: „Már akkor, mikor eszembe ötlött a pályázat gondolata, éreztem, hogy ebből egy egyedülálló dolog születhet. Abban is bíztam, hogy nem kis népszerűségnek fog örvendeni. Arra viszont egyáltalán nem számítottam, hogy most közel kétszáz kiemelkedő, a népi kultúránk átörökítésén dolgozó mester és tanítvány alkotásában gyönyörködhetünk. Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöksége, a szakmai zsűri és jómagam nevében is köszönöm mindenkinek ezt a határokon átívelő és egész Kárpát-medencét felölelő „antológiát”. Az összes részvevőnek köszönjük ezt a felemelő élményt!”

A zsűri döntése alapján a legkiemelkedőbb filmekből egy „válogatás” film készül, ennek bemutatása november végére várható. A zsűri döntése és a díjazások alapján az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület egy egész estés gálát tart a Hagyományok Házában 2022. március 12-én.

-kósa-

Hirdetés

  • Mesterek és tanítványok - Kárpátaljai nyertesek

  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 42. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.