MTI

| 2021. 10. 19. – 08:33 | Ausztria |
Alapvető az uniós szerződések tiszteletben tartása, a közös értékek nem alkuképesek, az európai uniós tagság alapját jelentik - jelentette ki Michael Linhart. Fotó: Internet

Hirdetés

Alapvető az uniós szerződések tiszteletben tartása, a közös értékek nem alkuképesek, az európai uniós tagság alapját jelentik - jelentette ki Michael Linhart osztrák külügyminiszter Luxembourgban, a tagországok külügyminisztereinek tanácskozása előtt hétfőn.

A lengyel alkotmánybíróság múlt heti döntéséről, amely szerint a nemzeti alkotmánynak elsőbbsége van azokon a területeken, melyen az uniós jognak nincs kizárólagos hatásköre, Michael Linhart újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: párbeszédre kell törekedni minden tagországgal, a dialógus ugyanis alkalmas a közös értékek közvetítésére - írja az mTI.

"Lengyelországban és más országokban, köztük Magyarországon is a társadalom széles rétegei mélyen európai irányultságúak.

Támogatni szeretnénk őket, rámutatva a közös értékekre" - fogalmazott.

Az új osztrák külügyminiszter az iráni atomalkuról folyatott esetleges brüsszeli, csütörtökre tervezett tanácskozással kapcsolatban azt közölte: az ülés várhatóan előkészítő megbeszélés lesz az EU vezetésével, amelyeket további tárgyalások követnek majd. Ausztria készen áll arra, hogy ezek a tárgyalások a korábbiakhoz hasonlóan Bécsben folytatódjanak.

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az iráni atomalkuról tervezett tárgyalásokkal kapcsolatban azt mondta, nem tudja megerősíteni, hogy az EU és az iráni diplomaták csütörtökön Brüsszelben találkoznának, hogy megpróbálják újraéleszteni az iráni nukleáris megállapodásról folytatott tárgyalásokat. Borrell ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az illetékesek hamarosan találkozni fognak.

"A találkozó még nincs megerősítve, de elképzelhető, hogy a napokban előkészítő ülések lesznek Brüsszelben" - fogalmazott az uniós főképviselő.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter a lengyel alkotmánybíróságnak az EU-jog elsőbbségét érintő döntésével kapcsolatban azt mondta: a lengyel kormány két utat válaszhat. Egyik, hogy megváltoztatja az alkotmányát, ami véleménye szerint lehetséges lenne, és megoldaná a problémát.

A másik út pedig, hogy a lengyel kormány az uniós szerződéseket próbálja megváltoztatni, amit a luxemburgi külügyminiszter megvalósíthatatlannak nevezett.

"Tudni kell, és mindig meg kell ismételni: az Európai Unió nem élné túl, ha véget érne a jogállamiság. Azonban százezrek vannak Európában, akik azt szeretnék, hogy Európa tovább éljen" - fogalmazott.

Meg kell értetni a lengyel kormánnyal, hogy egy ilyen lépés nem elfogadható. Az Európai Bizottság szava a szerződések őreként sosem volt ennyire fontos, mint jelenleg - tette hozzá.

Asselborn az EU Fehéroroszországgal közös határán kialakult migrációs helyzettel kapcsolatban hangsúlyozta: a tagországoknak arról kellene dönteniük, hogy az EU határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex feladatnak kapja a lengyel határhelyzet megoldásában való segítségnyújtást.

Heiko Maas német külügyminiszter azt mondta, az EU-nak újabb szankciók kiszabásán kell gondolkodnia, hogy világossá tegye: nem tűri tovább,

hogy Minszk tömegével küldjön migránsokat Európába, eszközként használva őket, hogy nyomást helyezzen a tagországokra.

Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei hétfőn Luxembourgban tervezett tanácsülésükön egyebek mellett az EU keleti partnerségéhez tartozó országokkal fenntartott gazdasági, valamint a Perzsa(Arab)-öböl menti térséggel kialakított politikai kapcsolatokról tárgyalnak, továbbá áttekintik az afganisztáni fejleményeket és az etiópiai humanitárius helyzetet.

Hirdetés

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.

Hirdetés