Politika | 2021. 10. 02. – 11:02 |
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában tartotta vasárnap éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezete.

Hirdetés

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában tartotta vasárnap éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezete, amely már a 32. volt a sorban. A napjainkban 10 100 főt számláló szervezet 34 alapszervezetből áll, a mostani tanácskozáson 87 küldött vett részt.

A Himnusz eléneklését követően, elnöki beszámolója előtt, Sin József megemlítette, hogy a pódiumon egy széket üresen hagytak Brenzovics László számára, aki minden bizonnyal most is jelen lenne, ha nem folyna ellene közel már egy éve alaptalan és jogtalan eljárás.

Sin József beszámolójában emlékeztetett rá, hogy az érdekvédelmi szervezet jól szerepelt a 11 hónappal ezelőtti helyhatósági választásokon, amelynek következtében az újonnan felállt testületekben arányaihoz mérten van képviselve a kárpátaljai magyar lakosság. A megyei tanácsban 3, a beregszászi járási tanácsban 15, a beregszászi kistérségben 13, a nagyberegi kistérségben 12, a mezőkaszonyiban és a nagybégányiban 9-9, a bátyúiban pedig 6 képviselővel rendelkezik a KMKSZ Ukrajnai Magyar Párt a beregszászi járásból. A beszámolóban elhangzott az is, hogy – ahogy a járványügyi helyzet azt lehetővé tette – minden alapszervezetben lezajlottak a közgyűlések, amelyeken azonban, az elnök meglátása szerint, arányaiban kevesebbet foglalkoztak az aktuálpolitikai kérdésekkel. Pedig, ha valamikor, akkor a mostani nehéz helyzetben különösen bátor kiállásra van szükség a feladataink és célkitűzéseink elérése érdekében, amelyek elsősorban a szülőföldön való maradást és megmaradást kell, hogy szolgálják.

Sin József köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a szülőföldjük mellett továbbra is kitartó pedagógusok, egészségügyi dolgozók, kultúrmunkások és más szférában dolgozók számára biztosított anyagi támogatásért, amelyek bevételi kamatjaiból, mint mondta, nem kevés mértékben részesednek a kistérségek is.  A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének első embere beszélt még a földkérdés fontosságáról, a határátkelők fejlesztésének és kialakításának szükségességéről, a hulladékfeldolgozás problémáiról, és más, aktuális kérdésekről.

A mandátumvizsgáló és ellenőrző bizottság beszámolóját Orosz Adél, az etikai bizottság beszámolóját Sütő Gábor ismertette, amelyet a küldöttek egyhangúlag fogadtak el.

A földkérdések rendezésének fontosságára és időszerűségére Farkas-Kordonec Gabriella, a KMKSZ BKSZ alelnöke hívta fel a figyelmet, mert, mint mondta, aki 2025 januárjáig nem rendezi megfelelően a földterületének jogi alapon történő hovatartozását, az valójában annyit jelent, mintha az illető lemondana erről a jogáról. Ezért fontos, hogy minden egyes községben egyfajta leltározást végezzenek a földterületek bejegyzését illetően.

Ezt követően a beregvidéki kistérségek KMKSZ-frakcióinak vezetői számoltak be az újonnan alakult kistérségekben kialakult helyzetről, az ottani érdemi munkáról. Sorrendben Darcsi Karolina, Komári Ibolya, Bartha Ferenc és Horváth Árpád beszámolója hangzott el.

Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára számolt be a szervezet rendezvényeinek és kulturális életének helyzetéről, amelyre az idén is nagyban rányomta a bélyegét a járványhelyzet. Szerencsére az utóbbi három hónapban, amikor már nem voltak korlátozások, a legtöbb helyen sikeresen le tudták bonyolítani azokat az eseményeket, amelyeket beterveztek, és amelyen összességében több ezren vettek részt.

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul rövid tájékoztatást tartott az oltási kampány eredményeiről, és érintette a fejlesztésekre és új átkelőkre váró határátkelés problémáit is.

A küldöttgyűlés végén elismerő oklevélben és ajándékokban részesült Komári Ibolya és Bartha Ferenc. A kisbégányi és beregsomi KMKSZ alapszervezetek elnökei immáron több mint 25 éve fáradhatatlanul és eredményesen tevékenykednek a helyi magyarság megőrzése ügyében, miközben teljes mellszélességgel felvállalják a helyi magyarság érdekképviseletét, hozzájárulnak községük kulturális fejlődéséhez.

A KMKSZ BKSZ közgyűlése a Szózat eléneklésével ért véget.

Jakab Lajos

Hirdetés


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 39. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.