Kárpátinfo.net


Megosztás

Ukrajnában a Covid-19-járványhelyzet romlásával összefüggésben javasolják a felsőoktatási intézményeknek a távoktatás bevezetését.

Ugyanez vonatkozik a szakmai és posztgraduális képzésekre is.

Az RBC-Ukraine Szerhij Skarlet oktatási és tudományos miniszter Telegram-bejegyzésére hivatkozva közölte, hogy a távoktatásra való áttérés tulajdonformától függetlenül vonatkozik minden intézményre.

A bejegyzés szerint a Covid-19 járványügyi helyzetének romlása miatt az Egészségügyi Minisztériummal történt megfelelő egyeztetést követően az Oktatási és Tudományos Minisztérium javasolja a távoktatás bevezetését október 25-től november 15-ig a felsőoktatási, posztgraduális képzést folytató szakmai intézményekben tulajdonosi formától függetlenül.

Skarlet közlése szerint az iskolai oktatást az egyes megyék járványhelyzetének figyelembevételével szervezik meg.

Emlékeztetőül egyes régiókban az iskolák már vakációra mentek, néhányban pedig most kezdik.

A kijevi iskolákban csak holnap, október 23-án kezdődik a szünidő, de a vakáció időtartama elhúzódhat. Az odesszai iskolákban pedig már távoktatás folyik.