Kárpátinfo hetilap


| 2021. 10. 23. – 11:11 | Kárpátalja |

Hirdetés

A mai egzisztenciális szintre jutott bizonytalanságban vergődő korunkban annak a történetírásnak van leginkább létjogosultsága, mely valamilyen módon útmutatást jelent. Pl.: párhuzamokra mutat, mintát ad, a jelennel hasonló problémákat vet fel. Ugyanis a történelmet a jelen szemüvegén keresztül látjuk, kutatási tárgyként választjuk, értelmezzük, értékeljük (személyes megjegyzés: mivel a történelemírás egy adott térbeli és időbeli koordinátának a jelensége, képtelen túllépni a maga árnyékát és valamiféle utópisztikusan megvalósíthatatlan mindenek feletti értéksemlegességben univerzális álláspontba helyezkedni, ezért a történelemírás lehetséges fő feladata a jelen szolgálatában van: választ adni a jelen kihívásaira). A bizonytalanság, mint a jelen önmaga hiányában szenvedő diktátorian követelőző álláspontja nem enged minket 1956. október 23. értelmezési dogmaszintet igénylő megítélésénél sem. S olyan alapkérdéseket vet fel, mint pl.: Megérte a veszteséget? Ki érte itt el a célját? Az akkori lehetőséget kihasználták vagy megalkották stb.?

Próbáljunk most, igazi végkifejlet nélkül, a felvetett kérdések mentén, szószerinti korhűek maradva, az eszmefuttatást elindítani:

1. Megérte a veszteséget?

Pro:

1) A szovjetrendszer ideológiai képmutatása lelepleződött, ugyanis ’56 után már nem lehetett a szabadság, az önrendelkezés, a testvériség eszményeinek hiteles képviselője. (Megj.: a történelmi valóságban, a világ következetes értékrendszerben gondolkodó tájékozott közvéleményének súlya jelentéktelennek bizonyult az erőhatalmi viszonyok bármilyen változtatása érdekében, noha tartalom nélküli hivatkozási és legalizálási jelzőként a legkülönbözőbb politikai és társadalmi manőverekkel és definíciókkal kapcsolatban gyakran vették azt elő.)

2) A magyar nemzeti (ill. Kárpát-medencei) identitás legszervesebb elemi feltételeként megnyilvánuló függetlenségi élettér mint szabadságszeretet, minden emberi és nagyhatalmi logika ellenére is megnyilvánult. (E függetlenséghez, mint identitáshoz való ragaszkodás naivan kitárulkozó megnyilvánulási ereje, ott egyenes arányban volt a megnyilvánulás sikerének képtelenségével.)

3) A magyar nemzeti identitás mindenkori megszerveződésének hivatkozási forrása, ill. alapja lehet (lásd: a rendszerváltás utáni Magyarország, a maga léthitelesítését az ’56-os forradalomból eredezteti).

Kontra:

1) ’56-ban, még nagyon egyértelmű és friss a második világháborút követő hatalmi leosztás (lásd: Teherán – 1943. november 28., Jalta – 1945. február 4–11., Potsdam – 1945. július 17. – augusztus 2.). Ezt a gigászi áldozatok árán kialkudott és kikényszerített érdekrendszert itt még egyik potens oldal sem akarja (sem hagyja!) megrengetni (sem az USA, sem a Szovjetunió. (Pl. az USA moszkvai nagykövete, a magyarországi eseményekre reagálva,1956. október végén a szovjet vezetés felé ezen háború utáni hatalmi rendszer fenntartásának részükről való tiszteletben tartását és kívánatosságát fejezte ki.)

2) A forradalom közvetlen halottjainak száma: 2500-3000 fő, többsége 20 év alatti fiatal. E hatalom érdekében minden emberi értéket – itt a jövő reménységét megtestesítő gyermeket is – eltiporni kész jelenségben a következő rendszer elszántsága és kegyetlensége mutatkozott meg, mely a nemzet felé sok generáción keresztüli figyelmeztetésnek lett szánva. (A nemzeti eszme máig ható bénultságát, torzultságát és a közösségi és a személyes identitásból hatályon kívül helyezését e figyelmeztetés alapozta meg, ill. e figyelmeztetés életben tartása és mentális szindrómáinak így ellenállás nélkül kialakítható mechanizmusa tartotta fenn.)

3) Min. kétszázezer kivándorló, illetve azok leendő utódai, kiknek többsége a minőségi magyar nemzeti öntudat (gazdasági és demográfiai) és fejlődési potenciál legfőbb hordozója volt. (Azóta sem tudja a magyar nemzet ezt a hatalmas mennyiségbeli és minőségbeli veszteséget kiheverni.)

4) Az ország kommunizmus idején történő kifosztása és kiszolgáltatottsága akadálymentes lett (lásd: a nemzeti vagyon több irányból történő egyre intenzívebb és kifinomultabb leszívását).

5) A forradalom bukása után a kolhozosítás ismételten beindult és az egész országra kiterjedően teljessé vált (melyben az önfenntartó parasztgazdaságok, mint a Kárpát-medence társadalmának hagyományos fenntartó rétege felszámolódott és identitása beláthatatlan károkat szenvedett).

6) A forradalom leverése után a magyar társadalom tudatában Trianon csonkítása bebetonozódott és elfogadottá vált (azóta is).

7) A forradalom után az állam és a magyar társadalom között létrejött hallgatólagos (de annál valóságosabb) szerződés eredményeként létrejött rossz lelkiismeretű gulyáskommunizmus elterjedésével, az erkölcsi és nemzeti értékek feladásra kerültek és a nemzet tartópillérei megrendültek (pl.: az egyházak további hiteltelenítése és lejáratása által az egyházak a társadalom peremére szorultak).

2. Ki érte el a célját?

Válaszlehetőségek több szempontból:

1) A magyar nemzet. a) Rövid távon következmény: nagy veszteség (gazdasági – hatalmas előnytelen szerződések és eladósodás; demográfiai – a kétszázezer kivándorlón és az ő leszármazottaikon túl csak Magyarországon még több mint 5 millió abortusz, mely a magyar történelem legnagyobb genocídiuma; morális – szétesett családok százezrei és isteni értékek felé való közömbösség; pszichológiai – szindrómák több rétegű összefonódásainak kibogozhatatlan rendszere és vezető öngyilkossági statisztikák; morális – az isteni rendező értékek elengedése és teljes identitáskrízis). b) Hosszú távon következmény: a minden korban szükséges magyar megújulás igazodási pontja lehet.

2) A szovjetrendszer. a) Rövid távon következmény: kieresztették a diktatúrával szembeni nemzeti ellenállás feszültségét (melyet kivitt magával az országból a 200 000, ill. elpárolgott a forradalom zavarában; valamint öncenzúrát gyakorolva elfojtásra került a nemzeti eszme), s ezért több mint 3 évtized kelet-európai berendezkedést és gyarmatosítást biztosították. (Megjegyzés: a tulajdonos jegyeit a saját bélyegeivel vastagon leragasztani akaró rossz lelkiismeretű gyarmatosító sosem gondolkodik évszázadokban, csak a ma rablógazdaságának sikere lebeg szeme előtt; ezért értelmetlen a hosszú távú stratégiát, mint értékelési szempontot az ellenségkategória pózában megnyilvánuló hódítóval szemben alkalmazni). b) Hosszú távon: a birodalmi gondolkodásban nincs hosszú táv (lásd: fent), csak a jelen kihasználása a cél (tehát a szovjet birodalmi rendszer ’56 áldozata nélkül is összeomlott volna).

Kérem az olvasókat, hogy a továbbiakban vigyék végig e gondolatmenetet és adjanak választ a jelen korunk kérdéseire.

Radvánszky Ferenc

Hirdetés


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 42. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.

Hirdetés