Közélet | 2021. 10. 06. – 12:32 |
Denisz Smihal már az elkövetkező napokban vörös karantén zóna bevezetését lebegtette be számos régióban. Fotó: Internet

Hirdetés

Denisz Smihal már az elkövetkező napokban vörös karantén zóna bevezetését lebegtette be számos régióban.

Denisz Smihal, Ukrajna miniszterelnöke október 6-án Telegram csatornáján közölte,

hogy a következő napokban több régió is vörös karantén zónába kerülhet

- adta hírül a Korrespondent.net.

"Ez azt jelenti, hogy a mozik, kávézók, éttermek, edzőtermek, színházak és más nyilvános helyek csak akkor dolgozhatnak, ha az intézmény alkalmazottainak 100%-a és a látogatók 100%-a teljes mértékben be van oltva" - mondta Smihal.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a vállalkozásoknak maguknak kell ellenőrizni a megfelelő oltási bizonyítványok meglétét.

A kormányfő azt is elmondta, hogy a rendőröknek és más hatóságoknak meg van a technikai lehetősége, hogy ellenőrizzék a látogatók Covid-tanúsítványainak meglétét.

Eközben Andrij Szadovij, Lemberg polgármestere Telegram csatornáján bejelentette,

hogy október 14-től szigorodnak a karantén szabályok a városban.

Bejelentése szerint rossz koronavírus statisztikával rendelkeznek, ezért  nehéz és népszerűtlen döntéseket kell hozni.

A szakhatóságok javaslatainak értelmében Lembergben október 14-től megerősítik a karantén intézkedéseket. Az iskolák távoktatásra térnek át, a betervezett operációkat elhalasztják azokban a kórházakban, ahol  Covid-19 betegeket ápolnak - mondta a polgármester.

Szadovij szerint pontos információk pénteken lesznek a vészhelyzeti bizottság ülése után.

Hirdetés


Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.