Origo
| 2021. 10. 08. – 14:30 | Világ |
A sarki fény a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék által keltett időleges fényjelenség. Fotó: Internet

Hirdetés

Van egy olyan kérdés, amely évszázadok óta zavarba ejti a megfigyelőke: vajon az aurora borealis fantasztikus zöld és bíborvörös fényei kiadhatnak egyfajta, a fül számára is érzékelhető hangot?

A sarki fény a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék által keltett időleges fényjelenség, amely általában a pólusok közelében fordul elő, ahol a mágneses mező a legerősebb - írja az Origo.

Az északi fény hangjairól szóló jelentések azonban ritkák: nem véletlen, hogy a tudósok a történelem során többször is elutasították a lehetőségét. De mi lehet az igazság?

Lehet, hogy csak a képzeletünk játszik?

Egy 2016-os finn tanulmány azt állította és a tudomány végül megerősítette, hogy az északi fény vagy más néven aurora borealis valóban kiadhat az emberi fül számára hallható hangot. A vizsgálatban résztvevő egyik kutató által készített felvétel még azt is megmutatta, hogy rögzíteni is lehet a magával ragadó fények 70 méterrel a talajszint felett keltett hangját.

A hang mögött álló mechanizmus ennek ellenére mégis kissé rejtélyes maradt, csakúgy, mint azok a feltételek, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy ez a bizonyos hang hallható legyen. 

Egy, a közelmúltban megjelent kutatást idéz a LiveScience online tudományos portál, amely során a szakemberek a sarki fény hangjainak történelmi jelentéseit vizsgálták meg, hogy megértsék ennek a kissé megfoghatatlan jelenségnek a vizsgálati módszereit és annak megállapításának folyamatát.

A tudósok arra is kíváncsiak voltak, hogy a jelentett hangok objektívek, illuzórikusak vagy képzeletbeliek voltak vagy sem.

Történelmi állítások a sarki fénnyel kapcsolatban

Az aurora borealis egyike a természet egyik leglátványosabb és legszebb jelenségeinek, ami nem más, mint a világűrből érkező és a Föld légkörében található részecskék nagysebességú ütközése következtében keletkező fényjelenség.

A természeti jelenség különösen télen élénk vita tárgyát képezte a 20. század első évtizedeiben, amikor az északi pólushoz közeli településekről érkező beszámolók arról szóltak, hogy néha bizony hang kíséri az égbolton feltűnő, elbűvölő fényjelenséget. A szemtanúk csendes, szinte észrevehetetlen ropogást, zúgást vagy zizegést hallottak a különösen intenzív északi fények megjelenése közben.

A harmincas évek elején például személyes bizonyosságtételekkel kezdték elárasztani a helyi újságot, a The Shetland News hetilapját, amelyben az Aurora Borealis hangját "suhogó selyemhez" vagy "két deszka összedörzsöléséhez" hasonlították. 

Ezeket a beszámolókat erősítették meg az észak-kanadai és a norvégiai területekről érkező, hasonló hírek. A tudományos közösséget azonban továbbra sem sikerült meggyőződni, különösen annak fényében, hogy nagyon kevés szakmabeli jelentette ki, hogy hallotta volna ezeket a megfoghatatlannak tűnő zajokat.

A kapcsolódó zajjelentések hitelességét innentől kezdve szorosan az északi fény magasságméréséhez kötötték a tudományos körökben.

A szakemberek úgy vélték, hogy csak azok a jelenségek képesek az emberi fül által hallható hangot kiadni, amelyek alacsonyan „ereszkedtek" a Föld légkörébe.

Ám máris felmerült egy probléma: az 1932-es és 1933-as év során rögzített eredmények szerint az északi fény leggyakrabban 100 kilométerrel a Föld felett, és nagyon ritkán 80 kilométer alatt jelent meg. Ez azt sugallta a kutatóknak, hogy lehetetlennek tűnik, hogy a fényekből észlelhető hang a Föld felszínére jusson.

Talán egyfajta hallással kapcsolatos illúzió?

Ezekre az eredményekre tekintettel, a fizikusok és meteorológusok továbbra is szkeptikusak maradtak, és elutasították a sarki fénnyel járó hangokról és a nagyon alacsonyan felbukkanó fényjelenségekről szóló beszámolókat. Úgy tekintettek rájuk, mint a népmesei történetekre vagy egyfajta hallási illúzióra.

Az aurora borealis hangja talán csak egy pszichológiai jelenség lehet a természeti jelenség megjelenésének élénksége miatt – mondta Sir Oliver Lodge, brit fizikus. – Épp úgy, ahogyan a meteorok is képesek néha hangos hanghatást varázsolni az agyunkba.

George Clark Simpson meteorológus hasonlóképpen érvelt, aki szerint az alacsonyan megjelenő északi fény valószínűleg egy optikai csalódás, amelyet az alacsony felhők interferenciája okoz. 

Mindazonáltal a 20. század vezető aurora borealis tudósa, Carl Størmer hamarosan közzétette beszámolóit, amelyekben azt állította, hogy kétséget kizáróan hallotta az északi fényt, ami némi „legitimitást" adott a korábbi, nagy mennyiségű hírek hitelességének.

Nagyon különös, halk sípoló hangot hallott, kifejezetten hullámzó, amely úgy tűnt, hogy pontosan követi az aurora rezgéseit – hangsúlyozta Størmer asszisztense, Hans Jelstrup kutató. – Néha olyan hangot tapasztaltunk, mintha a „fű égne vagy az eső szitálna".

Ám bármennyire meggyőzőnek tűnt a két utolsó, tudományos bizonyságtétel, a kutatók ekkor még mindig nem találtak pontos és elfogadható magyarázatot arra, ami miatt a sarki fény hanghatással járhatna.

Hang és fény: különös kompozíció

Erre a tartós rejtélyre a tudósok tehát tovább keresték a választ. Végül Clarence Chant, egy jól ismert kanadai csillagász 1923-ban azt állította, hogy az északi fény mozgása megváltoztatja a Föld mágneses mezőjét, ami változásokat idéz elő a légkör geomágneses aktivitásában, még jelentős távolságban is.

Ez történhet a megfigyelő ruháján vagy szemüvegén, vagy esetleg a környező tárgyak segítségével, beleértve a fenyőfákat vagy épp az épületek burkolatát.

Chant elmélete összhangban áll a sarki fényt kísérő hangról készült beszámolókkal, és alátámasztotta az északi fényt kísérő „ózonszaggal", amely állítólag az elektromos szikrához hasonló, fémes szagot jelent.

Ma a tudósok nagy része elfogadja Chant elméletét, bár még mindig vita folyik arról, hogyan működik pontosan a hang keletkezésének mechanizmusa.

A fényeket kísérő ropogó, zizegő és zümmögő hangok kísérteties jelentései objektív hallható élményről számolnak be, és nem illuzórikus vagy elképzelt dolgokat.

A hang azonban csupán az esetek körülbelül 5 százalékában hallható, amihez a szakemberek egy tippet is adtak: szerintük a legjobb megfigyelési helynek a hegytetők számítanak.

Hirdetés

Forrás

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.

Hirdetés