Mozaik | 2021. 11. 17. – 17:00 |
Kétségtelen, hogy az emberi arc az érzelmek széles skáláját képes közvetíteni. Fotó: Internet

Hirdetés

Új kutatások során a tudósok azt vizsgálták, hogy vajon mennyire lehetnek sokoldalúak az arcvonásaink, amikor az érzéseink kifejezéséről van szó.

A szakemberek egy kifinomult, testre szabott grafikus szoftver segítségével száz résztvevőnek mutattak meg különféle, számítógéppel generált arcot, majd arra kérték őket, hogy jegyezzék fel az arcok által kifejezett, azonosított érzelmeket - írja az Origo.

A Current Biology tudományos szaklapban publikált tanulmányból kiderült,

hogy az arcunkon tükröződő érzelmi kifejezéseink olyan sokrétűek és gazdagok, mint maguk az arcok.

Ahogy arra a kutatók rámutattak, a különböző arcmozgások, mint például a felhúzott szemöldök vagy a tátott száj, egyszerre két különböző típusú információt képesek átadni. 

Más szóval, az összeráncolt orr egyrészt információkat (például negativitást), másrészt egy meghatározott érzelmi kategóriát (például szomorúság) is tükrözhet. Mindez az úgynevezett multiplex jelátadásra is szolgál.

A kutatásunk azzal az alapvető kérdéssel foglalkozik, hogy az arckifejezések hogyan valósítják meg az érzelemüzenetek közlésének összetett jelzési feladatát – mondta Rachael Jack, a Glasgow-i Egyetem számítógépes társadalmi megismerés professzora a ScienceAlert online tudományos portálnak. – A számítógép által generált arcok a szubjektív emberi észlelési válaszokkal és újszerű analitikai eszközökkel kombinálva megmutatták, hogy az arckifejezések az érzelmi információk összetett kombinációit képesek kommunikálni a multiplex arcjelzéseken keresztül.

A résztvevők az általuk látott arcokat az érzelmek csoportosítására hagyományosan használt hat kategória valamelyikébe sorolták: boldogság, meglepetés, félelem, undor, harag és szomorúság. 

Azt is meg kellett mondaniuk, hogy milyen dimenziót fejeztek ki, tehát pozitivitást vagy negativitást, illetve azt,

hogy az arc mennyire „aktív", tehát a különbséget tudnak-e tenni a nyugalom és az izgatottság között.

Az arckifejezések egyesített érzelmi kategóriákat és széles dimenziókat képviselhetnek az észlelők számára multiplex arcjel-komponenseken keresztül – írják a kutatók tanulmányukban, ami több érdekes kérdést is felvet: nem utolsósorban azt, hogyan érzékeljük az érzelmeket, amikor azt mások arcáról olvassuk le; vagy hogy az olyan dimenziók, mint a negativitás, segítenek-e felismerni az érzelmeket, például a szomorúságot.

A szakemberek azt remélik, hogy a kutatási eredményeik a jövőben hasznosak lehetnek a robotika és a virtuális valóság vizsgálata során: a mesterséges arcokat talán úgy alakítják majd ki, hogy azok át tudják adni a közvetíteni szándékozott érzéseket. 

Jack szerint a tanulmány eredményei elősegíthetik az emberi kommunikáció rendszerének alapvető megértését.

Hirdetés

Forrás

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.