Politika | 2021. 11. 18. – 10:30 |
Csütörtökön indul el az első repülőjárat, amely hazaszállítja Fehéroroszországból az iraki migránsokat. Fotó: Internet

Hirdetés

Csütörtökön indul el az első repülőjárat, amely hazaszállítja Fehéroroszországból az iraki migránsokat – jelentette ki Madzsid al-Kilani moszkvai iraki konzul szerdán a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek.

A konzul szerint az első repülőgéppel mintegy háromszáz ember indul majd haza, aki jelezte hazatérési szándékát - írja az MTI.

Kilani korábban azt mondta, hogy a fehérorosz fővárosból induló repülőgép Erbílben, majd Bagdadban fog leszállni.

A migránsokat térítésmentesen szállítják haza.

Irak moszkvai követsége a múlt héten ajánlott fel segítséget a lengyel-fehérorosz határon kialakult migrációs válság megoldásához. A határövezetben november 8. óta több ezer, zömmel kurd nemzetiségű ember követel bebocsátást az Európai Unióba, németországi letelepedési szándékkal.

A lengyel hatóságok a határsértési kísérleteket meghiúsították és elutasították a migránsok menekültté nyilvánítását.

Az EU Fehéroroszországot vádolta meg a migrációs hullám megszervezésével.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök korábban kijelentette, hogy az országa ellen a tavalyi államfőválasztás elcsalása címén bevezetett uniós szankciók miatt Minszknek nincs pénze a határőrizetre.

Hirdetés

Korábban hírt adtunk arról, hogy leállították a határostromot Kuznica Bialostocka határátkelőnél. Leállították a lengyel rendvédelmi erők a Kuznica Bialostocka határátkelőnél kedd délelőtt megkezdődött ostromot, amely során a migránsok köveket és hanggránátokat használtak, a lengyel oldalról pedig vízágyúkat és könnygázt vetettek be, a határt védők közül hárman megsérültek - közölte a lengyel média.

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.