MTI

Megosztás


Az Észak-atlanti Tanács és az Európai Unió Külügyi Szolgálata pénteken, külön-külön közleményben határozottan elítélte Oroszország november 15-én végrehajtott "vakmerő és felelőtlen" műholdak elleni rakétatesztjét.

Az Észak-atlanti Tanács - amely a NATO döntéshozó szerve - tagjait képviselő nagykövetek közleménye szerint ez a teszt, oly' mértékű alacsony Föld-körüli pályán keringő törmeléket teremtett, amely már veszélyezteti számos nemzet és szervezet űrbe telepített eszközeinek épségét, és az emberi életet is - közölte az MTI.

"Oroszország cselekedetei felelőtlen magatartásról tanúskodnak, és veszélyeztetik a világűr békés célú felfedezésére és felhasználására törekvő valamennyi nemzet biztonsági, gazdasági, tudományos és kereskedelmi érdekeit" - hangsúlyozza a nyilatkozat.  

A közleményben leszögezték: Oroszország veszélyes magatartása ellentmond korábbi elkötelezettségének, miszerint ellenzi a világűr felfegyverzését.

Felszólították továbbá valamennyi nemzetet, köztük Oroszországot is, hogy "csatlakozzék a felelősségteljes magatartás szabályainak és elveinek kidolgozására irányuló nemzetközi erőfeszítésekhez a világűrből érkező fenyegetések csökkentése érdekében, és tartózkodjék a hasonló, veszélyes és romboló tesztek végrehajtásától".

Az Európai Unió nevében Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselő adott ki közleményt. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz cselekedet hatalmas mennyiségű űrszemetet hozott létre, amely hosszú távon kockázatot jelent a legénységgel vagy anélkül végzett űrtevékenységekre, többek között a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó orosz és nemzetközi űrhajósok biztonságára is.

"Ez az intézkedés, az ENSZ űrszemét-csökkentésre vonatkozó iránymutatásaiban foglalt elvekkel is ellentétes, és hosszú évekre veszélyezteti a szabad hozzáférést a világűrhöz valamennyi állam számára" - emelte ki közleményében Borrell.

Mint fogalmazott: az ilyen tesztek elvégzése veszélyes és rendkívül destabilizáló, mivel a világűr szereplői közötti bizalom romlásához vezethet, és katasztrofális következményekkel járhat".

Hangsúlyozta, hogy sürgősen elő kell mozdítani a nemzetközi tárgyalásokat a világűrben tanúsítandó felelős magatartás normáiról szóló megállapodás és azok végrehajtása érdekében. "Az Európai Unió már benyújtotta javaslatait az ENSZ főtitkárának az ilyen normákra  vonatkozóan" - tette hozzá.

Az amerikai űrparancsnokság közlése szerint, a hétfőn végrehajtott rakétateszt következtében több mint 1500, nyomon követhető, alacsony Föld-körüli pályán keringő törmelék keletkezett.

Ezek feltehetően több százezer, kisebb szilánkra fognak szétesni és évekig, ha nem évtizedekig keringenek majd a Föld körül. Ugyancsak hétfőn, az űrszeméttel történő lehetséges ütközés miatt, a Nemzetközi Űrállomás hét fős legénységének két alkalommal is biztonságba kellett vonulnia az űrállomáshoz dokkolt űrhajók fedélzetén, hogy vészhelyzet esetén gyorsan visszatérhessenek a Földre.



Forrás

MTI