Hirado.hu
| 2021. 11. 24. – 11:30 | Világ |
A DART nevű teszt szerdán, közép-európai idő szerint kora reggel indul útjára, a fő célja pedig egy kettős aszteroida eltérítése lesz pályájáról. Fotó: Internet

Hirdetés

A DART nevű teszt szerdán, közép-európai idő szerint kora reggel indul útjára, a fő célja pedig egy kettős aszteroida eltérítése lesz pályájáról. A teszt történelmi jelentőségű, ez lesz ugyanis az első alkalom, hogy az amerikai űrkutatási hivatal megpróbál beavatkozni egy égitest természetes mozgásába.

A NASA szerdán hajnalban indít útnak egy szondát, amely 2022 őszén mintegy 24 ezer kilométer/órás sebességgel frontálisan ütközik majd egy kisebb aszteroidával - írja a Hirado.

Az ütközéssel azt tesztelik, hogy lehetséges-e egy a Földre veszélyes égitestet eltéríteni a pályájáról, és így megakadályozni a becsapódást

– olvasható a CBS News oldalán.

A DART (Double Asteroid Redirection) teszt történelmi jelentőségű lesz – mondta Tom Statler, a NASA kutatója.

„Az emberiség most először fogja megváltoztatni egy természetes égitest mozgását az űrben” – hangsúlyozta.

A célkeresztbe vett Dimorphos nevű aszteroida valójában egy kisebb hold, amely a Didymos nevű anyatest körül kering. Egyik sem jelent veszélyt a Földre, az ütköztetés célja a vizsgálat.

A DART-ból tíz nappal a becsapódás előtt kibocsátják a LICIA Cube nevű kis űrszondát, amely lefényképezi az ütközést. Az 1210 kilogrammos DART űrszonda várhatóan 24 ezer kilométer/órás sebességgel csapódik a Dimorphosba, a szonda ettől szétesik és egy krátert váj ki az aszteroidában, miközben valamelyest lassítja is azt. A becsapódás pillanatában a Didymos és a Dimorphos mintegy 11 millió kilométerre lesz a Földtől.

Az olyan híres hollywoodi filmekkel ellentétben, mint például az Armageddon, ahol nukleáris bombákat szállító pilótajáratok semmisítenék meg a célpontokat, a DART célja sokkal egyszerűbb és kevésbé pusztító.

A fő cél az eltérítés, nem pedig az elpusztítás.

„Nem akarjuk felrobbantani, mert az nem változtatja meg a darabok irányát. Még mindig felénk jönne, csak sörétté válna puskagolyó helyett” – mondta Lindley Johnson, a NASA bolygóvédelmi munkatársa.

A DART-küldetés szerdán kora hajnalban indul a Vandenberg űrbázisról. A pályára állás után a DART előreláthatólag jövő szeptember 26-án éri el célját. Útközben a DART egy napenergiával működő xenon hajtóművet tesztel, amely súlyt és pénzt takaríthat meg a jövőben használt szondáknál.

A becsapódás után a Dimorphos keringési sebessége kissé csökken. A küldetés sikeréhez szükséges változás 73 másodperc. „Ez ugyan nagyon csekély változásnak tűnhet, azonban ennyi is elég ahhoz, hogy eltérítsük” – mondta Statler.

Hirdetés

Forrás

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.

Hirdetés