Hirado.hu
| 2021. 12. 15. – 11:30 |
Romániában egy férfi belehajtott az autójával a megáradt folyóba, az viszont a járművét a víz felett átívelő híddal együtt elsodorta. Fotó: Internet

Hirdetés

Meglehetősen komikus jelenetet rögzítettek Romániában. Egy férfi belehajtott az autójával a megáradt folyóba, az viszont a járművét a víz felett átívelő híddal együtt elsodorta.

Az Audi A3-as sofőrje úgy gondolta, autójának nem eshet baja, ha egy megáradt folyó közepébe hajt be vele - írja a Hirado.

Fogta magát, felgyorsított, és nekiment az árnak, amely viszont egy másodperc alatt elragadta.

Az autó ezután a folyót átszelő hídnak is nekiütközött és gyakorlatilag magával együtt el is sodorta.

A kocsit végül egy, a folyó medréből kiálló szikla állította meg. Ez utóbbi már egy fotón látszik, azzal együtt, ahogy a sofőr a kocsi csomagtartóján keresztül menekült ki.

A Libertatea cikke szerint az Audit a helyi tűzoltók is megpróbálták kimenteni, ám sikertelenül, a mentés után nem sokkal pedig az áramlás ismét magával ragadta a négykerekűt,

majd a tetejére is borította azt.

A sofőrt nem büntették meg a felelőtlen incidensért.

Hirdetés

Forrás

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.