HáziPatika.com

Megosztás


A csendes reflux esetében nagy odafigyelést igényel a lefekvés előtti étkezés. Ennek betartásával enyhíthetőek a tünetek.

A csendes refluxnak nevezett jelenség lényege, hogy a gyomorsav ugyanúgy visszacsorog a torokba ám a jellegzetes tünetek (például a gyomorégés) hiányoznak. A garat azonban károsodhat: ennek jelei a krónikus köhögés, a nyelési nehézségek és a torokfájás - írja a Házipatika.com.

A betegség ráadásul jóval több embert érint, mint azt sejtjük, sokan azonban inkább felsőlégúti fertőzésre vagy a száraz levegőre fogják a tüneteiket. A szakemberek szerint a csendes reflux általában éjjel jelentkezik, és a legnagyobb rizikótényező az az étel, melyet lefekvés előtt elfogyasztunk. Ideális esetben legalább három órát érdemes várni az utolsó étkezés és az elalvás között, de ha ennél később eszünk, az alábbi ételeket kerüljük.

Alkohol

Lazító hatása a gyomrot és a nyelőcsövet összekapcsoló területen is érvényesül, így az nem zár rendesen, a gyomorban lévő étel így nem marad ott, ahol annak lennie kell, és a savak is könnyebben visszakerülhetnek a nyelőcsőbe.

Szénsavas üdítőitalok

Már a nevük is jelzi a kémhatásukat: az üdítők a legsavasabb élelmiszerek közé tartoznak, és nemcsak irritálhatják a nyelőcsövet és a gyomrot, de a gyomorban lévő nyomást is növelik, így a gyomorsav könnyebben kerül vissza a nyelőcsőbe.

Zsíros, nehéz fogások, olajos magvak és sajt

A zsír eltelíti a gyomrot, a nehéz fogások így tovább időznek benne és emiatt a gyomor több savat termel. Ráadásul a zsír ellazítja a gyomor és a nyelőcső közötti záróizmot is, így a gyomorsav könnyebben visszaszivároghat. A sajtok közül a kemény fajták ritkábban okoznak panaszokat, míg az olajos magvak közül a pisztácia és a mandula a legkíméletesebbek.

Citrusfélék és savanykás gyümölcsök

Igen magas a savtartalmuk, ez pedig irritálhatja a gyomrot.

Kávé és csokoládé

Mindkettőben koffein található, mely irritáló hatású, és több sav termelésére serkenti a gyomrot. A csokoládé emellett a zsírtartalma, míg a kávé a savtartalma miatt lehet problémás.