Hirado.hu
| 2021. 12. 21. – 14:16 | Magyarország |
A 2020-es évvel kapcsolatban kiemelte, hogy a terveik szerint eddig nem ismert gazdaságpolitikai intézkedéseket vezet majd be a kormány. Fotó: Internet

Hirdetés

Közel három és fél órán keresztül válaszolt a hazai és a nemzetközi újságírók kérdéseire kedden Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő legfontosabb bejelentése szerint a Fidesz Novák Katalin családügyi minisztert jelöli köztársasági elnöknek. Ezen kívül szó esett a járványról, a migrációról, az LMBTQ-propagandáról és sok minden másról is.

2021-es év két dologról szólt: a vírus elleni küzdelemről és a gazdaság újra indításáról – kezdte Orbán Viktor. aki a Hirado idéz.

Kiemelte, hogy az idei év mindenki számára nehéz év volt.

Hozzátette, hogy 2021-es évben már nem voltunk olyan eszköztelenek a vírussal szemben, mint tavaly, hiszen kifejlesztették a vírus elleni oltást, így a lezárással járó korábbi védekezésről az oltásalapú védekezésre álltunk át.

Az összes elérhető vakcinát beszereztük, és hamar elértük a népesség 60 százalékának beoltottságát, hatmillió embert oltottuk be. Sajnos, ez a szám most megtorpant – foglalta össze.

Most a megerősítő harmadik oltások beadásán és a 5-11 év közöttiek oltásán van a hangsúly. A harmadik oltások száma magasan az uniós átlag felett van Magyarországon.

Győzni csak az oltással lehet – emelte ki.

Orbán Viktor emlékeztetett, hogy a védekezésről nemzeti konzultáció során is kikérték az emberek véleményét. A két konzultációban több mint 2 millió ember vett részt, így a védekezés irányát is ezek adták.

A védekezés jövőre is oltásalapú lesz. A miniszterelnök összesítése szerint tele vannak a raktárak vakcinával, csak Pfizerből  2,4 millió áll rendelkezésre, és rendeltek további kétmillió adagot a gyermekek oltására való vakcinából.

Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy a múlt heti brüsszeli EU-csúcson a tagállamok vezetői azt a tájékoztatást kapták, hogy az omikron variánsra újfajta vakcina kell majd és a Pfizer már kifejlesztett egy ilyet. Ebből hazánk is rendelt 9,5 milliót, további kétmilliót pedig a gyerekek oltásához szükséges változatból is kértünk.

Volt elegendő, van elegendő, és lesz elég vakcina – összegezte.

Az év második nagy feladata a miniszterelnök értékelése szerint a gazdaság újraindítása volt.

1700 milliárd jutott beruházások támogatásra, és 1435 beruházás kapott támogatást az elmúlt időszakban. Ennek köszönhető, hogy válság előtti szinten van a foglalkoztatottság. A munkanélküliség 3,9 százalék. Európában majdnem duplája ez a szám. A magyar gazdaság teljesítménye nemcsak elérte, hanem meg is haladta a válság előtti szintet. Erre az évre jóval hat százalék fölötti növekedést várunk.

A 2020-es évvel kapcsolatban kiemelte, hogy a terveik szerint eddig nem ismert gazdaságpolitikai intézkedéseket vezet majd be a kormány. Ilyen lesz a 25 év alattiak szja-mentessége és a 13. havi nyugdíj visszavezetése.

Egyszerre tudjuk segíteni a fiatalokat és az időseket – hangsúlyozta.

A gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban elmondta, arról fog szólni, hogy gyermekeink szexuális neveléséhez kinek van joga. A szülőknek kizárólagos joga van ezen a területen – véli a kormányfő.

A bevándorlás és az LMBTQ-mozgalmak által propagált gyermeknevelés a két legfontosabb nemzetközi kérdés most. Magyarországon nem az elit, hanem népszavazás döntött eddig és dönt majd a továbbiakban ezekben a kérdésekről.

Az energiaválsággal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az uniós csúcson nem sikerült megállapodni ebben a témában. A kormányfő bízik benne, hogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozza azt az álláspontot, ami szerint atomenergia nélkül nem valósítható meg a klímavédelem, így az atomenergia megújuló energiának minősül majd.

E mellett a gázból nyert energia átmenetileg fenntarthatónak minősülhet a kormányfő várakozásai szerint.

A kormányfő emlékeztetett, hogy Magyarország 8 éve vezette be rezsicsökkentést.

Nagy csata volt, amíg ezt Brüsszellel el tudtuk fogadtatni, de ez védi meg  a magyarokat most attól, hogy ne két-háromszoros árat kelljen fizetniük a magyar családoknak a világon elszabadult árak miatt – fogalmazott.

Elmondta, a brüsszeli tervek szerint a gépkocsi-tulajdonosokat és a lakásokat is meg kellene adóztatni. A nagy kérdés a miniszterelnök szerint, hogy leszünk-e elegen ahhoz, hogy megakadályozzuk ezt a tervet.

Kifejtette azt is, hogy újra napirenden van a bevándorlás kérdése: ismét fellángolt a vita, hogy engedjék be a migránsokat vagy sem. A miniszterelnök megismételte a magyar álláspontot: Magyarország továbbra sem kívánja beengedni őket, amiben egyre többen állnak mellénk. Úgy gondoljunk, hogy a menedékkérőknek mindenképpen a schengeni területen kívül kell lefolytatni az engedélykérést.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy nyolc uniós ország mondta ki, hogy a nemzeti jog elsőbbséget élvez az uniós joggal szemben.

A mi szándékaink világosak, Magyarország előre megy nem hátra – mondta Orbán Viktor.

A harmadik oltás felvétele a kulcskérdés

Az MTVA riportere a harmadik oltás felvételéről kérdezte Orbán Viktort. A kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: a kötelező oltás bevezetését nem látja „a magyar néplélekkel összeegyeztethetőnek”. Folyamatosan dolgoznak azon, hogy meggyőzzék az embereket. A harmadik oltás a kulcskérdés. Kórházaink kapacitása fantasztikus, tette hozzá, még a rendőrség és a katonaság is segít, s ő nem lát olyan fertőzéshullámot, mellyel ne tudnánk megbirkózni.

A rezsiárakra vonatkozó kérdésekre válaszolva a kormányfő kifejtette: „nem az árak korlátozásában, hanem a bér- és nyugdíjemelésekben gondolkodunk”.

Pénzügyi zsarolás célpontja vagyunk – fejtette ki a Brüsszellel kapcsolatban kialakult vitákról, jelezve, hogy Brüsszel pénzösszegeket tart vissza oktatási politikánk megváltoztatása érdekében. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy sem a gyermekvédelmi, sem az oktatási törvényt nem változtatjuk meg.

Novák Katalin lehet a köztársasági elnök

Csuhaj Ildikó az ATV-től rákérdezett: meg tudja-e erősíteni Orbán Viktor azt a kérdést, hogy Novák Katalint jelölné a Fidesz köztársasági elnök-jelöltnek azután, hogy Áder János mandátuma lejár. Orbán Viktor megerősítette ezt az információt.

Áder János köztársasági elnök mandátuma májusban lejár. A miniszterelnök elmondta, hogy a köztársasági elnök személyének javaslatára 40 országgyűlési képviselő aláírása szükséges, ezt pedig már megtették. Az újságírói kérdésre válaszolva pedig elmondta, hogy a jelölt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.

2022. januártól 10 százalékos béremelés lesz a pedagógusoknak. A gazdaság teljesítő képessége sokat dob a latba, de a mostani 10 százalékos fizetésemelés nem oldja meg a pedagógusok bérelmaradását. Ennek további növelésére akkor tudunk ígéretet tenni, ha látjuk a további gazdasági növekedést és feltéve, ha kormányon marad – fejtette ki a miniszterelnök.

Az Európai Parlamentben nincs frakció, amihez csatlakoztak volna eddig a fideszes politikusok, A választások előtt nem lesz új frakció és nem is lépnek be egy pártba sem – mondta a kormányfő. Majd hozzátette: Mi Magyarország érdekeit képviseljük. Azokkal tárgyalunk, akiket a nép megválaszt.

A Macron-Orbán találkozóról a miniszterelnök elmondta: Várjuk, hogy az új német kormány megmutassa profilját. A francia elnök pedig meghatározó személy az európai politikába. Magyarország elsődleges célja a V4-ekkel való együttműködés.

A kerítés maradni fog

A BBC kérdésére miszerint megvárják-e a kerítés építésére az uniós finanszírozást Orbán Viktor elmagyarázta: ha nincs kerítés, nem tudjuk megvédeni az országot. Mindenképpen megakadályozzuk, hogy illegálisan behatoljanak országunkba. Hozzátette: ha a magyar kerítés nem állna a helyén, több mint százezer ember jutott volna el Ausztriába és Németországba.

Az európai reakciókra vonatkozó kérdésekre válaszolva a BBC-nek elmondta: nem tudunk azon filozofálni, mi lenne az ideális társadalom, Brüsszelben viszont életszerűtlen megoldásokat javasolnak. Mi a realitások talaján állunk, ők egy buborékban élnek.

Arra válaszolva, hogy ezt az álláspontot a választások megnyerése érdekében megváltoztatná-e, nemmel felet.

Sok száz életet nyertünk

Az RTL kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta: Völner Pál ügyéről akkor értesült, amikor az ügyészség ezt kitette honlapjára. Az üggyel kapcsolatban kifejtette: az ügyészség folytat vizsgálatot, a kormányzatnak erre nincs jogköre.

Az ingyenes tesztelésről elmondta: kórházi ellátáshoz szükséges tesztjeink vannak.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy egy-egy teszttípus miért kerül többe, mint Nyugat-Európában, Orbán Viktor elmondta, hogy ez nem fogadható el, a versenyhivatalnak meg kell vizsgálni az ügyet.

A lélegeztetőgépek beszerzésével kapcsolatos kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta: méltányos állaspontot úgy lehet kialakítani, ha figyelembe vesszük, mit tudtunk a vírus veszélyeiről az első szakaszban. Magyarország a legrosszabb forgatókönyvre készült fel. Eszerint 8-10 ezer között volt a várható lélegeztetőgép száma.

Az esetlege működési problémákra felkészülve szereztek be 15 ezer gépet. Inkább felül kalkuláltak, mint hogy egy ember is meghaljon, mert nincs lélegeztetőgép
Azt is elmondta, kérdésekre válaszolva: nem bukott ezen a magyar állam, hanem sok száz életet nyertünk.
A kínai vakcinákkal kapcsolatban a kormányfő felhívta arra a figyelmet, hogy a beszerzésük idején nem állt rendelkezésre nyugati vakcina.

A járvány kompenzálására tett intézkedések állandó jellegűek, mondta el a kormányfő kérdésekre válaszolva, az 5 százalékos inflációt 3-4 százalékra sikerül leküzdeni.

Ukrajna kapcsán az igazodási pont Lengyelország

A Financial Times kérdésére miszerint komoly a feszültség az Ukrán-orosz határon Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarország álláspontja a témában, hogy ahol lehet, a lengyelekkel együttműködünk. A másik álláspont az európai miniszterelnökök álláspontja, ahol sokkal mérsékeltebb álláspont jött létre – mutatott rá Orbán Viktor.

Jövőre is lesz Putyin-Orbán találkozó, és a jó kapcsolatot meg szeretnék tartani mind Oroszországgal és mind Ukrajnával – jelentett ki a kormányfő.

Magyarországnak egy évben 9-10 milliárd köbméter földgáz kell, ennek a felét kötötték le az oroszokkal, a másik felét pedig a piacról szerezzük be – fogalmazott a miniszterelnök.

Minél több beszerzési forrásunk van, annál jobban vagyunk függetlenek. Az oroszok mindig szállítanak, az Európai Unió pedig ettől szenved, amit lekötöttek azt leszállítják nekik, a baj azzal van, hogy az LNG-gázt nem szállítják le.

A költségvetésről is kérdezték a miniszterelnököt, aki ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az 5,9 százalékos költségvetési hiányt legalább 4,9 százalékra le kell vinni.

Az államháztartási hiánnyal kapcsolatban azt mondta: egy része visszavezethető az energiaárak változására, kompenzálni kell a Magyar Villamos Művek veszteségét és a Mátrai Erőműét is, de a költségvetési átütemezések nem 10, hanem 100 milliárdos nagyságrendűek. A 2022-ben esedékes néhány vásárlást és fejlesztést átütemezik, ilyen például a Liszt Ferenc repülőtér megvásárlása.

Majd hozzátette, hogy a 2022-es évben várható hiányt úgy kalkulálták ki, hogy megnézték az európai uniós országok költségvetési hiányainak átlagát, és ehhez igazították a magyar költségvetési hiányt is.

Nem sokat kell gondolkodnom, ki a főnök a másik oldalon

A Telex kérdésére válaszolva Orbán Viktor Novák Katalin jelölésével kapcsolatban elmondta: természetesen több jelölt közül választottak.

Márki-Zay Péterrel kapcsolatban elmondta: nem kell sokat gondolkodni, ki a főnök: a legerősebb párt elnöke. Felhívta arra a figyelmet, hogy nem az ellenzéki miniszterelnök-jelölt személye fontos, hanem az, hogy ki vezeti a legerősebb ellenzéki pártot – utalt a miniszterelnök Gyurcsány Ferencre.

A Pegasus-szoftverre vonatkozó kérdésről úgy fogalmazott: látja, megkezdődött a kampány. A miniszterelnök elmondta, hogy ha valamit tudni szeretne Áder Jánostól, akkor megkérdezi tőle, ebben jobban megbízik, mint bármilyen kütyüben – jelentette ki. Minden titkosszolgálati eszköz alkalmazása a belügyminiszter hatáskörkébe tartozik – húzta alá Orbán Viktor a kérdésre válaszolva

Orbán Viktor felidézte, 16 évet töltött kormányom és ugyanennyit ellenzékben. Az átadás-átvétel mindig sikerült kormányváltás esetén – válaszolta meg a miniszterelnök a Telex újságírójának átadás-átvételre vonatkozó kérdését.

Nekünk egy rendezett bevándorláspolitika kellene, de Brüsszel erre nem hajlandó

Az Origo kérdésesére válaszolva az új német kormány föderalista Európa-képéről és a francia modellről elmondta: a magyar kormány az autonómia pártján áll.

Szerinte meg kell akadályozni, hogy szankciókat vezessen be a Balkánon Németország a boszniaiak szerbekkel kapcsolatban. Szerinte ez európai érdek. Szankciókról szó sem lehet – jelentette ki. A nyugat-balkáni népekkel egy teljesen más kultúrájú kapcsolatot szeretnénk kialakítani, mint ami a német külügyminiszter szavaiból kiviláglik.

A migrációs politikával kapcsolatos kérdésesre válaszolva az Origónak elmondta: nekünk egy rendezett bevándorláspolitika kellene, de Brüsszel erre nem hajlandó.

Szabó Tímea esetleges CIA-ügynöki kapcsolatairól Orbán Viktor elmondta: Magyarország iránt geopolitikai fekvése miatt nagy az érdeklődés, mindenki meg akarja tudni, mik a szándékaink.

Azon ne legyünk meglepődve, ha a Magyarország iránti titkosszolgálati érdeklődés megnövekedett az elmúlt időszakban- fogalmazott Orbán Viktor.

Rendszerszintű érdeklődés is megnyilvánul, hogy magyar modell működik-e. Magyarországnak jól működő titkosszolgálata van, képes magát megvédeni, szögezte le Orbán Viktor.

Arra a kérdésre, hogy Karácsony Gergelynek le kell-e mondania a városházi botrány miatt, azt mondta, hogy a közbizalom romlása leronthatja az ország versenyképességét.

A Balkánt stabilizálni kell

Az ARD kérdésére válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy reméli, találkozni tud mielőbb az új német kancellárral, bár “két malomban őrlünk”.

A magyarok nem mondhatnak le a német kapcsolatokról. A berlini falból az első téglát mi ütöttük ki, emlékeztetett, hozzátéve: aggodalommal tölt el minket, hogy “felelősséget” kíván vállalni Németország miértünk. Mi majd vállalunk magunkért felelősséget, húzta alá a miniszterelnök.

A boszniai szerbek melletti kiállásra vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: a szerbek választott vezetője az, akivel tárgyalnak, “buta dolog” a diabolizálás. Ezt belpolitikai célokból sem ajánlja a miniszterelnök.

Bosznia lényegében a szomszédunk – fűzte hozzá. Ha ott egy konfliktus kialakul, hatását már másnap érezzük, mint annak idején a menekülthullámokat.

Európa érdeke, hogy az a fekete lyuk, mely Görögország és Magyarország között van, tűnjön el. E területről nincs kinyilvánítva, hogy az EU gazdasági területének a része.

A Balkánt stabilizálni kell. Ezt nem lehet megtenni a szerbek, vagy a boszniai szerbek nélkül

A Balkán kulcsa a szerbek.

Brüsszel politikai játszmát játszik

Nincs az uniónak jogalapja, hogy megtagadja a helyreállítási alapban a részvételt. Az Unió a teljes forrást hitelként veszi fel, ezéret az összes tagállam felel azért, vagyis nem mondhatja azt senki sem, hogy ebből valamelyik országot kizárják – tette hozzá.

Ezzel az Európai Bizottságba vetett hit rengene meg. Ráadásul miközben az Unió fair versenyről beszél, egyes országok hamarabb hozzájutnak ezekhez a forrásokhoz – fogalmazott.

Ami itt történik az az Európai Unió problémája, de ezt a forrást előbb vagy utóbb meg fogjuk kapni – mondta a miniszterelnök.

Majd hozzátette, hogy a Bizottság politikai játszmát játszik, a céljuk hogy Magyarországon ne ez a kormány legyen hatalmon a következő választások után.

A kormányfő azt is elárulta, hogy a negyedik negyedévben 1,4 milliárd euró érkezett Magyarországra, vagyis ez a bizottsági magatartás nem eredményre vezető.

A főbűnösebben Juncker, aki a Bizottságot politikai testületté nyilvánította. Holott a Bizottság az európai szerződések szerint az Európai szerződések őre.

A miniszterelnök nagyra értékeli Karácsony bátorságát 

Karácsony Gergely azt nyilatkozata, hogy üvöltött a belügyminiszterrel – erre Orbán Viktor úgy reagált, hogy nagyra értékeli a főpolgármester bátorságát, mert már rég óta dolgozik együtt Pintér Sándorral, de még a hangját sem merte felemelni a társaságában.

A védettségi igazolványt előbb-utóbb a harmadik oltáshoz kötik

árványhelyzetre vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: az utóbbi napokban mintha kedvezőbb állapotok lennének a járvány elleni küzdelemben. Aláhúzta: karanténnal nem lehet ezt a járványt legyőzni

A védettségi igazolványt előbb-utóbb a harmadik oltáshoz kötik, értvényét veszti az a védettségi igazolvány, mely csak két oltást tartalmaz.

Az újraindítás sikeres volt, eljött a béremelések ideje

A béremelésekkel kapcsoltban kijelentette: 2020-ban úgy gondoltuk, inkábba védekezésre kell költeni. 2021-ben viszont úgy döntöttünk, a járvánnyal kapcsolatos beruházások mellett eljött a béremelések ideje. A gazdaság elindult, elkezdődtek növekedni a bérek, amelyet kizárólag a piac újraéledése indukált.

A pénzügyminiszterrel folytatott viták után döntöttek úgy, hogy a teljes 13. havi nyugdíjat visszaadják mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy: erre most van itt a lehetőség.

Az Azonnali.hu Kövér László titkosszolgálattal kapcsolatos beszéde kapcsán feltett kérdésre Orbán Viktor elmondta: van olyan státus, amikor titkosan beszélnek, és a beszéd kap egy minősítést, van, amikor szakmai körben beszélnek, de az nem titkos – ez történt ebben az esetben is.

A szlovákiai ingatlanvásárlási tervekről a magyar állam nem tett le, hangsúlyozta Orbán Viktor. Szlovákia a magyarok termőföld-vásárlása ellen lépett fel, a magyar állam, szlovák kérésre nem vesz földet Szlovákiában.

Magyarországon van egy szilárd alkotmányos rend, az ország nem egy sufni. 

A Pesti Srácok kérdésére válaszolva, ami a baloldal feles többségre vonatkozó alkotmányozására vonatkozott, elmondta: nem bonyolódna spekulációkba, ez egy politikai blöff.
„Magyarországon van egy szilárd alkotmányos rend, az ország nem egy sufni. ”

A német kancellárral történt találkozásáról elmondta, egyelőre nem váltottak szót. A különbségek, fejtette ki, amik a kontinens két felén kialakultak, annak is a következményei, hogy a kontinens egyik felét az oroszok, másaikat az amerikaiak szállták meg.

A nemzeti identitásunk megmaradt

A német kancellárral történt találkozásáról elmondta, egyelőre nem váltottak szót. A különbségek, fejtette ki, amik a kontinens két felén kialakultak, annak is a következményei, hogy a kontinens egyik felét az oroszok, másaikat az amerikaiak szállták meg.  Mi ellenálltunk a szovjet elnyomásnak, és a nemzeti identitásunk megmaradt – mondta a kormányfő.

A homo sovieticust nem sikerült kialakítani. Az életösztönünkké vált, hogy ellenálljunk, ez az amerikaiak befolyása alatt levő területeken nem így volt. Magyarországon és Közép-Kelet-Európában saját értékekkel rendelkezünk. Ezt a nyugat ellenségesnek tekinti. De ez a mi életünk. A nyugat olyan kormányokat akar, melyek nem a mi sajátosságainkat képviselik – mutatott rá a miniszterelnök.

A 2022-es választások idején nem tartunk senkitől – fejtette ki arra a kérdésre válaszolva, számít- e külföldi beavatkozásra.  Vendéget fogadunk, jön Gyuri bácsi, és nem egyedül jön, hanem hozza az összes haverját – tette hozzá a miniszterelnök.

A Fidesz választási listáját mikor teszik legkésőbb 50 nappal a választás előtt teszi közzé – válaszolt újságírói kérdésre a miniszterelnök.

További diplomáciai csúcs várható 

Arra a kérdésre, hogy a francia-V4 csúcs után lesz-e kibővített ülés, Orbán Viktor elmondta: Johnsom brit miniszterelnökkel és a Türk Tanáccsal is lesz közös V4 ülés.

Orbán Viktor kiállt minisztere megfogalmazása mellet, miszerint a pedagógus szakszervezetek politikai befolyás alatt állnak.

Az oltásban hiszünk, nem a karanténban

A Szputnyik vakcináról elmondta: várjuk, hogy a nemzetközi hatóságok ráüssek a pecsétjüket alkalmazására, lobbizunk ezért, tette hozzá.

Mivel Ausztria megmaradt a korábbi karantén-rendszernél, már eltérő az ő útjuk, mondta, mi az oltásban hiszünk – erősítette meg a miniszterelnök.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy egy antidepresszáns segít a Covidon, elmondta: rengetegen keresték meg gyógymódokra vonatkozó javaslatokkal. A kormány nem egészségügyi hatáság, tette hozzá. Az EMMI hatásköre, hogy mi kerül be a protokollba. A kormány nem lép fel perdöntőként virológiai szakmai kérdésekben – a döntés a tudósoké, szakembereké, tette hozzá.

Lengyel Tibor a HVG-től újságírójának kérdésére Völner Pál kapcsán elmondta, hogy ilyen ügyben le kell mondani az állami tisztségről és ezt Völner Pál meg is tette.

A Pegazus-ügyről kifejtette: a titokgazda nem oldotta fel ezt a kérdést- a kompetens ebben a kérdésben a belügyminiszter, és felhívta arra a figyelmet a miniszterelnök, hogy nem lehet átnyúlni a miniszterek feje fölött.

A választókerületek határaira vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely elmondta. sikerül a durva eltéréseket korrigálni.

Több mint 100 ezer bejutási kísérlet történt

Több mint 100 ezer bejutási kísérlet történt a déli határon, a válság rosszabb, mint 2015-ben.

A 100 ezer határsértési kísérlet közel áll a valósághoz, mi nem az embereket, hanem a kísérletet számoljuk, és lehet, valakit visszakísérnek a határhoz és újra próbálkozik – mondta a kormányfő.

A közmédiára vonatkozó kérdés kapcsán elmonda a miniszterelnök, hogy a kormányzat az nem egy hatóság, ami közmédia fölött áll. A nyugati országokban egyfajta hegemóniája van a liberális nézeteknek, ami itt van, azt nem tekintik normálisnak, mert különbözik az ő véleményüktől. Szerinte a magyar sajtó 50 százaléka keresztény-konzervatív, másik 50 százaléka pedig liberális, progresszív.

Máté Patrik a Magyra Nemzettől rákérdezett: alaptörvényi szintű védelmet kaphatnak-e a 13. havi nyugdíj és más intézkedések, mint a családtámogatási rendszer. Orbán Viktor kijelenttette: a választások előtti időszakban nem kivannak alkotmányt módosítani.

Orbán Viktor elmondta, hogy négy elemből áll a népszavazás, ezt már nem kívánják bővíteni

A harmadik oltáshoz kötnék január végéig az oltási igazolvány érvényességét. Az Operatív Törzset már felhatalmazta a kormány erre, vagyis majd ez a testület dönt erről a kérdésről – mondta a miniszterelnök.

A harmadik oltás az omicron ellen is eredményes

A jelenlegi oltások, a harmadik oltással az omicron ellen is jó. Az oltás egy bizalmi kérdés, ezért a miniszterelnök bízik abban, hogy a harmadik oltás az omicron ellen is eredményes lesz, hiszen minél több oltásra kell elmennie az embereknek annál bizalmatlanabbak lesznek.

Kijelentette: nincs szükség jelenleg kínai és orosz vakcina megrendelésére Elmondta: ő személyesen kínaival van beoltva. Keresésekre válaszolva elmondta: nehéz kérdés, hány ágyat kell biztonságos tartalékként fenntartani Covid-járvány okán.

A járvány kezeléséhez szükséges munkaerőt átvezényléssel meg tudják oldani ha, kell. Orbán Viktor kérdésre azt mondta, bízik benne, hogy az orvosok vállalnak elég ügyeletet a karácsonyi időszakban. Megértem az orvosokat, hogy nehéz ilyenkor dolgozni – tette hozzá.

A helyreállítási alap a gyermekvédelmitörvény miatt siklott el

A helyreállítási alapot illetően már megegyeztek a felek, ám az a gyermekvédelmi törvény miatt siklott el.

A rezsicsökkentés megvédi a magyarokat

Az energiaárak hatósági árazása most is megvédte a magyar állampolgárokat, és ha megnézzük az francia, német háztartások energia árait, akkor láthatjuk, hogy mi voltunk az egyedüli ország, ahol a háztartásokat nem rendítette meg az energiaárak emelkedése.

Orbán Viktort Márki-Zay Péter és Bige László kapcsolatról is kérdezték, ezzel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy Magyarországon a jobboldal azt követi, hogy az üzletet csinálják az üzletemberek, a politikusok meg csinálják a politikát. A baloldalon azonban más szokások vannak, ott a politika és az üzlet nem válik el, a baloldalon az üzletemberek is csinálnak politikát – tette hozzá a kormányfő.

A migráció nem szabályozott munkaerő-áramlás

Medvecky Attila a Magyar Fórumtól rákérdezett arra az uniós dokumentumra, miszerint a migráció a tudást bővíti, Orbán Viktor elmondta: országok természetesen dönthetnek úgy, hogy tudás, felkészültség alapján bevisznek munkaerőt, embereket, ez természetes dolog, de ennek semmi közte a migrációhoz. Egy szabályozott munkaerő-áramlásnak semmiköze ahhoz, hogy emberek betörnek egy országba, úgy hogy ezt nem korlátozza jogi szabályozás.

Idegen kultúrkörből minden szabályozás nélkül, ha kell, erőszakkal ránk rúgja az ajtót 3-400 ezer ember, ez nem ugyanaz, mint, ami Amerikában történt száz éve.

Nyugati vezetők most azt hiszik, ha embertömegeket engednek be, és összekeverik a bennszülöttekkel abból valami jó lesz.  De ez nem egyeztethető össze a mi felfogásunkkal – mondta a miniszterelnök.

A bevándorlás kérdése erről szól, hogy egy embernek van-e joga ahhoz a miliőhöz, amiben él, dolgozik.

Hirdetés

Forrás

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.