Karpat.in.ua
| 2021. 12. 22. – 08:00 | Ukrajna |
Ukrajna egy 10 lépésből álló komplex kezdeményezés-csomagot adott át a partnereinek, amelynek a megvalósítása feloldhatja a donbászi békefolyamat blokádját. Fotó: Internet

Hirdetés

Ukrajna egy 10 lépésből álló komplex kezdeményezés-csomagot adott át a partnereinek, amelynek a megvalósítása feloldhatja a donbászi békefolyamat blokádját – jelentette be Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője kedden az ukrán nagykövetek Diplomácia 30. Egy erős állam stratégiája elnevezésű konferenciáján, adta hírül az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.

A jelentés szerint Jermak a fórumon beszédet mondott és találkozott a nagykövetekkel. A felszólalásában tájékoztatta a diplomatákat a minszki és normandiai formátumban folytatott tárgyalások előrehaladásáról.

Elmondása szerint az utóbbi időben meglehetősen nehézkesek voltak a tárgyalások,

de Ukrajna továbbra is különböző módokat keres a folyamat előmozdítására.

A háromoldalú összekötő csoporton belül például az ukrán fél kezdeményezte a tűzszünet visszaállítását, az ellenőrző pontok megnyitását és a fogolycserét – emlékeztetett.

Az elnöki hivatalvezető bejelentette, hogy Ukrajna átfogó kezdeményezéseket is előkészített és adott át a partnereknek, ez 10 lépésből áll, amelyek végrehajtása feloldhatja a békefolyamat blokkolását.

Mint jelezte, az Egyesült Államok úgy döntött, hogy részt vesz a kelet-ukrajnai háborús konfliktus rendezésében.

„Ugyanakkor ez nem veszélyezteti a normandiai formátum létét. Ez egy párhuzamos pálya. Hasonló kérdésekről tárgyaltunk ma az Egyesült Királysággal. Törökország kész ugyanilyen szerepet játszani” – mutatott rá.

Jermak azt is elmondta,

hogy szerinte Franciaország és az Európai Unió vezetése is érdekelt a donbászi rendezésben.

„Ma nagyon erős pozícióban vagyunk. És amikor Oroszország néhány javaslatot tett Európa biztonságára vonatkozóan, akkor mindenkinek azt mondjuk: milyen biztonságról lehet beszélni Európában anélkül, hogy véget vetnénk a háborúnak Európa közepén?” – tette fel a kérdést az Elnöki Hivatal vezetője.

Hirdetés

Korábban hírt adtunk arról, hogy Zelenszkij szerint Ukrajna egyértelmű határidőt akar a NATO-tól, hogy mikor léphet be. Ukrajnának világos időtávra van szüksége a NATO-tól, hogy mikor csatlakozhat az Észak-atlanti Szövetséghez. 

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.