Kárpátinfo.net


Megosztás

Ukrajnában a "lakosok gazdasági igazolványának" bevezetését tervezik.

Az Ukrajnában született gyerekek a bérleti díjakból kapják majd a saját bankszámlájukra a pénzt,

ami 10-20 ezer dollárt tesz ki

- jelentette ki David Arahamija, a Nép Szolgája frakció vezetője a Pravo na vladu című műsorban, írja a TSN.ua.

Arahamija elmondta, hogy azt szeretnék, ha már a 2019-ben született gyerekek megkapnák a pénzt, de a mechanizmus szerint azoknak számolnak fel pénzt először, akik a törvény elfogadása után születnek.

Ukrajnában évente körülbelül 350 000 gyermek születik.

A gyermekek számára személyes bankszámlákat nyitnak, és az állam díjat számít fel rá.

"Minimálbérhez kötöttük az összeget, hogy figyelembe vegyük az inflációt is. Ezt a pénzt az állam belföldi kötvényként használhatja fel, amíg felhalmozódnak, hogy hozamuk legyen. Körülbelül minden gyermek a felnőttkor elérése után 10-12 ezer dollárt kap. És ha a helyzet kedvező lesz, akkor 15-20 ezer dollár lesz a számlán – magyarázta David Arahamija.

A gyermekek 18 éves koruk után költhetik el pénzt. Fizethetnek az oktatásért, vagy vásárolhatnak saját lakást belőle.

"Ezt a pénzt oktatásra lehet költeni. Ebből a pénzből lakást is lehet vásárolni. A lakosok átutalhatják majd ezt a pénzt a magánnyugdíjszámlájukra is. Van egy elképzelésünk egy Állami Földbank létrehozásáról, amelyet aztán a Prozorro-n keresztül bérelnek majd és az összes bevételt a gyerekek megtakarítási számláira utalják" – tette hozzá Arahamia.