HáziPatika.com

Megosztás


A várandósság alatti hormonális változások a nők bőrén is nyomot hagynak, így a kilenc hónap során érdemes a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetni ápolására.

Zsíros, pattanásos arc

Az egyik leggyakoribb probléma a kismamák számárára, hogy a terhesség alatti fokozott faggyútermelés hatására bőrük zsírosabbá, problémássá válik. Sőt olyan nők is fokozottan küzdhetnek pattanásokkal, akiknek korábban teljesen tiszta volt a bőrük. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy bőrgyógyásszal való konzultáció nélkül ne kezdjenek el semmiféle gyógyszert szedni, hiszen akár a magzat egészségét is veszélyeztethetik - írja a Házipatika.com.

Külsőleg javasolt a napi kétszeri arcmosás és kímélő arctisztítás. Fontos azonban tudni, hogy az A-vitamin tartalmú krémek nem ajánlottak ebben az időszakban, mert az A-vitamin a terhesség korai szakaszában összefüggésbe hozható magzati fejlődési rendellenességekkel. Pattanásaikat pedig próbálják meg nem nyomkodni!

Száraz bőr

Míg a kismamák arca zsírosabbá válhat, addig testük többi részén könnyen kiszáradhat, viszkethet a bőr. A kellemetlen tüneteken sokat segíthet a bőrradíros tusfürdő használata, ami után fontos, hogy jól hidratáló testápolóval, esetleg babaolajjal kényeztessék bőrüket.

Hiperpigmentáció

A hormonális változások hatására sok kismama bőrén jelennek meg sötétebb foltok, de a már meglévő májfoltok is hangsúlyosabbá válhatnak. Ezeket a változásokat - bár általában jóindulatúak - érdemes megmutatni egy bőrgyógyász szakorvosnak. A sötétebb foltok egyébként a megnövekedett melaninszint miatt alakulhatnak ki, a májfoltok pedig az ösztrogén túlsúlyba kerülése miatt. Amit tehetnek, hogy ebben az időszakban fokozottan odafigyelnek a fényvédelemre, és a szabadban minimum 30 faktoros fényvédő készítményeket használnak. De az is jellegzetes változás, hogy a mellbimbók és udvaruk sötétebbé válnak, a has középső vonalán pedig egy sötét csík jelenik meg. Ezek a változások is hormonális eredetűek és a szülés után rendszerint el is tűnnek.

Terhességi csíkok

A testsúly és a has térfogatának növekedésével a bőrön terhességi csíkok, úgynevezett striák jelenhetnek meg. A vöröses-lilás színű csíkokért a bőr feszülése, kapilláris ereinek túlnyúlása, elpattanása felelős. Érdekesség, hogy színük az idő múlásával változik: a vöröses-lilás csíkok idővel halványulnak, és a hegesedés után tipikus gyöngyházszínűvé válnak. Fontos tudni, hogy alkati kérdés, hogy kialakulásuk megelőzhető-e: vannak, akik a leggondosabb odafigyeléssel sem kerülhetik el. Megelőzésképp azonban jó, ha a nők már a terhesség előtt rendszeresen odafigyelnek bőrük ápolására, kondicionálására és a folyamatos folyadékpótlásra.