Origo
Megosztás

Oroszország arany- és devizatartalékai megközelítették a 606 milliárd dolláros szintet a május 21-én véget ért héten. Ez azt jelenti, hogy az orosz jegybank egyetlen hét alatt 5 milliárd dollár értékben növelte a tartalékait.

Ismét belehúzott az orosz jegybank a tartalék növelésében  -írja az Origo.

A legfrissebb adatok szerint a május 21-én véget ért héten az orosz központi bank arany- és devizatartalékainak összértéke megközelített a 606 milliárd dollárt.

Ez egyetlen hét alatt 0,8 százalékos növekedésnek felel meg,

vagyis hét nap alatt 5 milliárd dollár értékű bővülésnek számított – írja az RT.com.

Oroszország nemzetközi tartalékai elsősorban három tételből állnak össze: aranyból, devizából, valamint különleges lehívási jogokból (SDR), mely utóbbi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) speciális fizetőeszköze.

Moszkva az elmúlt öt év során közel duplájára emelte a nemzetközi tartalékainak mértékét. 2015-ben a tartalékok 356 milliárd dollárra estek vissza, ami a 2008-as válság utáni szintnek felelt meg. A csökkenés azt követően jött, hogy az államnak 250 milliárd dollárt kellett költenie a gazdaság támogatására a 2014-es olajválság után.

Ezt követően viszont igen lendületesen emelkedtek az orosz tartalékok.

A hivatalos cél az 500 milliárd dollár értékű állomány volt, amit 2019 júniusában léptek át. 

Tavaly az orosz nemzetközi tartalékok összesen 7,5 százalékkal, 40 milliárd dollárral emelkedtek, annak ellenére is, hogy a koronavírus-járvány hatásai az orosz gazdaságot is kedvezőtlenül érintették. Vagyis még a kormányzati kiadások megnövekedése mellett is sikerült jelentősen bővíteni a tartalékállományt.

Forrás