Hirado.hu
| 2021. 08. 19. – 17:00 | Magyarország |
A 350 ezres afgán hadseregről eddig azt mondták, hogy jól ki vannak képezve, ehhez képest a 75 ezres tálib sereg gond nélkül elfoglalta az országot. Fotó: Internet

Hirdetés

A német szövetségi hadsereg, a Bundeswehr hét embert helyezett biztonságba Kabulból indított első repülőgépén. Haiko Maas külügyminiszter bejelentette, hogy további járatok indítását tervezik és már kapcsolatba léptek azokkal a személyekkel, akiknek a kimentését tervezik – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Noll Katalin, az M1 berlini tudósítója elmondta: Óráról órára változik a helyzet, hajnalban is szállt le egy Bundeswehrhez tartozó gép, ami Kabulból indult.

A legelső missziós gép mindössze fél órát tudott a kabuli reptéren tölteni, hét embert sikerült kimenekíteni.

A második gép már 129 embert tudott elhozni a válság sújtotta országból - írja a Hirado.

Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet biztonságpolitikai szakértője úgy fogalmazott: Hiába voltak ott nyugati csapatok 20 évig, nem ismerték meg azokat az embereket, ez a legfőbb hiba. Az Egyesült Államok hadseregének egyik legnagyobb kudarca, hogy egy rendezett kivonulás helyett ez történik, amit látunk.

A 350 ezres afgán hadseregről eddig azt mondták, hogy jól ki vannak képezve, ehhez képest a 75 ezres tálib sereg gond nélkül elfoglalta az országot. Rengeteg amerikai fegyverhez jutottak hozzá, ami hozzájárult a sikerhez, továbbá a megfélelmlítés erejét kölcsönözte számukra.

A tálibok is fejlődtek, használják az internetet, a legmodernebb kommunikációt, ez szintén a győzelmük egyik oka.

A demokrácia-exportot hozzá nem értő emberek vitték oda és kíséreltek meg egy olyan államot létrehozni, amit nem lehet. Egységes államot, egységes homogén nemzetet a nyugat nem tudott létrehozni abban az országban.

Hirdetés

Forrás

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!