HáziPatika.com

| 2021. 08. 02. – 08:09 | Magyarország |
Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

Mi a közös egy több százezer forintba kerülő dizájner cipőben, és a piacon vásárolt surranóban? Bármelyik is legyen a lábunkon, tudtunkon kívül is milliónyi kórokozót cipelhetünk be velük otthonunkba.

Mindez nem túlzás, kutatásokkal is alátámasztották már, többek között a University of Arizona egyik mikrobiológusa, Charles Gerba is vizsgálódott a témában. A kutató a vizsgálatban résztvevő önkéntes alanyoktól azt kérte, hogy viseljék ugyanazt a cipőt két héten keresztül, majd vigyék be neki elemzésre. Gerba az analízis során a cipők külső részén átlagosan 421 ezer egységnyi baktériumot talált. Ráadásul a cipők 96 százalékán a hírhedt E.coli baktériumot is megtalálta, amely a többi között a húgyúti fertőzések fő okozója - írja a Házipatika.com.

Egy másik vizsgálat során a kutatók 30 lakás különböző felületeit vizsgálták meg és megállapították, hogy a komoly hasmenéses megbetegedésekért felelős Clostridium difficile baktérium gyakrabban fordult elő a cipők talpán, mint a vécéülőkéken. 

Komoly fertőzések forrásai lehetnek

A livescience.com korábbi cikkében dr. Jonathan Sexton mikrobiológus úgy nyilatkozott, hogy "bár ezek a kórokozók egy egészséges felnőtt számára nem jelentenek túl nagy veszélyt, egy kisgyerek számára, aki sokat mászik négykézláb a padlón, veszélyesek lehetnek".  A cipőnkkel a padlóra hurcolt kórokozók nagy része ugyanis csak akkor fertőz, ha közvetlenül kapcsolatba kerülünk velük. Ez felnőttek esetében ritka, ám a padlón játszó kicsikkel már más a helyzet. Játék közben ruhájukra, kezükre, játékaikra is rákerülhetnek a kártékony mikroorganizmusok, ha nem vagyunk elég figyelmesek.

Hirdetés

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!

Hirdetés