MTI

| 2021. 08. 05. – 16:30 |
Fotó: Internet

Hirdetés

A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája elnevezésű tortát választották – jelentették be kedden Budapesten.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke elmondta: az idén tizenötödik alkalommal megrendezett versenyen a Magyarország tortája címet Fodor Sándornak, a budapesti Habcsók cukrászda cukrászának Napraforgó elnevezésű tortája nyerte el,

amelynek főbb alkotóelemei a pirított napraforgó, a vilmoskörte, a méz és a csokoládé - írja az MTI.

Idén az Egy a természettel – Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából alversenyt is hirdettek. Erre olyan tortákat vártak, amelyek meghatározó összetevői Magyarország erdeiben, mezein megtalálhatóak. Az erős mezőnyben végül a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián Nimród fantázianevű tortája lett a győztes – közölte Selmeczi László.

Szintén Füredi Krisztián nyerte meg a Magyarország cukormentes tortája versenyt. Mint Nándori László zsűrielnök elmondta, az idei döntő szoros volt, a győztes végül a Beszterce rózsája lett. A hozzáadott cukor nélkül készült tortában a sárgabaracké a főszerep, a gyümölcs több rétegben is megjelenik, és ízében jól harmonizál a dióval és az étcsokoládéval.

A megméretésen – amelyet tizedik alkalommal rendezett meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szakmai támogatásával – a leginnovatívabb recept különdíját a szegedi Reök Kézműves cukrászda cukrászai, Novák Ádám és Dovalovszky Barbara nyerték a Szeszélyes dió nevű tortával,

míg a legjobb, gyógyhatású alapanyaggal készült tortáért járó különdíjat Karikó Orsolya, a Vanília & Gelarto cukrászda cukrásza kapta Erdei Nimfa nevű tortájáért.

A győztes tortákat augusztus 20-tól az ország számos cukrászdájában meg lehet kóstolni.

Az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón a Szent István-napi kenyeret is bemutatták. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta: a kétfordulós verseny döntőjében 14 kenyeret – a két kategóriában 7-7 kenyeret – bírált el a szakmai zsűri.

Ennek eredményeként az idei Szent István-napi kenyér a Solymár gyöngye lett, amely a solymári Hel pékségben készült. A pékség tulajdonosa Szász Krisztián, a Solymár gyöngyét Varró Zsolt elképzelése alapján készítették. A solymári Hel pékség tavaly a leginnovatívabb kenyér kategóriában lett győztes – jegyezte meg.

Idén az év innovatív kenyerének a Fejedelmi pékség Tisza-parti magvas kézműves kenyerét választották – tette hozzá Septe József. A kenyérverseny nyertes kenyereit a Magyar ízek utcájában lehet először megkóstolni augusztus 20. és 22. között a Várkert Bazárban.

Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek

Fesztiválszerű rendezvénysorozatot szerveznek az augusztus 20-ai nemzeti ünnepre – jelentette be a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kovács Zoltán közölte: a valaha volt legnagyobb szabású ünnepre készülnek, 3,5 napon keresztül 17 rendezvényhelyszínen több száz program lesz. Mint mondta, ahogy azt tavalyelőtt eldöntötték – csak tavaly a koronavírus-járvány nem tette lehetővé –, az államalapítás ünnepét szeretnék olyan eseménnyé emelni, amely túlmutat a korábbi nemzeti ünnepeken.

Céljuk, hogy minél többen kapcsolódhassanak be az államalapító Szent István király napjának megünneplésébe – tette hozzá. Az idei ünnep programjait a szentistvannap2021.hu oldalon teszik elérhetővé.

Idén sem maradnak el a szokásos elemek: lesz zászlófelvonás, honvédségi légiparádé, tisztavatás. Ezzel egybekötve egy olyan katonai bemutató is lesz, amelyen az érdeklődők megbizonyosodhatnak a megújuló, erős Magyar Honvédség képességeiről – mondta Kovács Zoltán.

Jelezte: Áder János köztársasági elnök átadja a Szent István-rendet, majd átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseket, és több, a koronavírus-járvány miatt elmaradt elismerést is.

Augusztus 20-án este az ünnepi programokat Európa legnagyobb tűzijátékával zárják – ismertette az államtitkár.

Hirdetés

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!