Közélet | 2021. 09. 30. – 11:00 |
A rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be a tömeg feloszlatására. Fotó: Internet

Hirdetés

Több ezren tüntettek szerdán Ljubljanában a kormány és a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések ellen, a rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be a tömeg feloszlatására.

A tiltakozás kora délután a városközpontban kezdődött, mivel a parlament épületét a három héttel ezelőtti tüntetések után elkerítette a rendőrség, majd szerdán a környező utcákat is elkezdte lezárni, miután ismét gyülekezni kezdett a tömeg - írja az MTI.

A demonstrálók ezért a ljubljanai körgyűrű felé vették az irányt, ahol akadályozták a forgalmat.

A rendőrség azután vetett be vízágyúkat és egyes sajtóhírek szerint könnygázt is, hogy a tömeg nem volt hajlandó feloszlani a felszólítások ellenére sem. A tüntetők ezt követően ismét visszafordultak a városközpont felé, és a szlovén RTV épülete elé vonultak, ahova rohamrendőröket vezényeltek ki.

A tiltakozók a kormány azonnali lemondását és a járványügyi intézkedések megszüntetését követelték. A nagygyűlésen felszólalt annak a húszéves lánynak az apja is, aki két héttel ezelőtt kapta meg a Janssen-féle oltást, és néhány napja agyvérzéssel szállították kórházba, de nem tudták megmenteni az életét.

A kormány szerdán közölte: ideiglenesen felfüggeszti a Janssen-oltóanyag alkalmazását, amíg ki nem derül, van-e összefüggés a haláleset és a vakcina használata között.

Estére a tüntetők karhatalmi beavatkozás nélkül szétoszlottak.

Szlovéniában két héttel ezelőtt, szerdán lépett életbe az a rendelet, miszerint mindenkinek rendelkeznie kell QR-kóddal ellátott Covid-igazolvánnyal az állami és a magánszektorban egyaránt. Aznap közel nyolcezren tüntettek a járványügyi intézkedések ellen, a demonstráció pedig erőszakba fulladt. Nyolc rendőr és egy tüntető sérült meg. Múlt szerdán szintén több ezer tüntető gyűlt össze, de nem történt rendbontás.

Hirdetés

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.