Hirado.hu
Megosztás

Elkezdődött Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. A katolikus világeseményre öt kontinens mintegy 40 országából érkeznek előadók.

A megnyitó ünnepséget a Hősök terén tartották, az azt követő szentmisén pedig több mint ezer gyermek volt elsőáldozó.

A következő egy hétben 1200 millió katolikus figyel a budapesti rendezvényre, a záró szentmisét Ferenc pápa tartja vasárnap – írja a Hirado.

Biztonsági átvizsgálás után léphettek csak a Hősök terére az Eucharisztikus Kongresszus nyitóünnepségének résztvevői. Így az a több mint ezer, az ország minden részéről és a határon túlról érkezett gyerek is, akik alapos felkészülés után a nyitó szentmisén lettek elsőáldozók, azaz először vették magukhoz az Oltáriszentséget.

A vendégek között ott volt 92 éves Farkas Attila atya is, aki 83 éve, kilenc évesen részt vett az első budapesti Eucharisztikus Kongresszuson is.

A Kongresszus látványos megnyitó ünnepségén csaknem 300 néptáncos és hagyományőrző művész lépett fel. A

„Magyarország, Mária országa” című alkotás a Kárpát-medence magyarságát és keresztény hagyományait mutatta be.

A műsorban a különböző tájegységek lakói a rájuk jellemző, sajátos viseletükben jelentek meg. Az ünnepségen ott volt Áder János köztársasági elnök is.

Az ezt követő nyitó szentmisén Erdő Péter bíboros azt mondta: az eucharisztia a forrás, amelyből a keresztények élete és küldetése táplálkozik.

„Adja Isten, hogy ezekben a napokban különösen is átérezzük, hogy Krisztus velünk van az eucharisztiában. Nem hagyja magára az egyházat, a népeket, az emberiséget. Minden erőnk és reményünk belőle fakad” –  mondta az esztergom-budapesti érsek.

Angelo Bagnasco bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke pedig arról beszélt: az egyházban, tagjainak minden gyengesége és bűne ellenére, ott ragyog Krisztus világossága.

Az Eucharisztikus Kongresszuson a következő egy hétben egyebek mellett előadások, szentmisék, szentségimádások, körmenet, és számos más lelki és kulturális program is lesz. A világesemény célja az Oltáriszentség megismerésének és tiszteletének elmélyítése.

Az Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét vasárnap tartják a Hősök terén, amelyet Ferenc pápa mutat be.

Külön megtiszteltetés, hogy a katolikus egyházfő személyesen is ellátogat Budapestre, ugyanis a pápák általában küldött, úgynevezett legátus útján képviseltetik magukat az Eucharisztikus Kongresszusokon, és csak videóüzenetet küldenek a résztvevőknek – számolt be a közmédia tudósítója.

Legutóbb 21 éve, 2000-ben vett részt az akkori pápa, II. János Pál Eucharisztikus Kongresszuson.

Forrás