Karpat.in.ua
| 2022. 01. 10. – 12:30 | USA |
Az Oroszországgal folytatott tárgyalások során az Egyesült Államok kizárja, hogy engedményeket tegyen Moszkvának Ukrajna területi integritását illetően – közölte Antony Blinken. Fotó: Internet

Hirdetés

Az Oroszországgal folytatott tárgyalások során az Egyesült Államok kizárja, hogy engedményeket tegyen Moszkvának Ukrajna területi integritását illetően – közölte Antony Blinken amerikai külügyminiszter a The New York Times című amerikai kapnak, adta hírül hétfőn az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.

A jelentés szerint Blinken azt mondta, szerinte az Egyesült Államok nem azért folytat tárgyalásokat Oroszországgal, hogy engedményeket tegyen az ukrajnai orosz inváziós fenyegetés hatására.

„A tárgyalások célja a feszültség csökkentése” – mutatott rá.

Az amerikai diplomácia vezetője kifejtette: „a lényeg az, hogy meglássuk, vannak-e olyan dolgok a párbeszéd és a diplomácia keretein belül, amelyeket mindkét fél, mindegyik fél megtehet a feszültség csökkentése érdekében.”

Szerinte Amerika ezt a múltban is ezt tette.

A hírportál emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban bejelentette, az Egyesült Államok nem fűz nagy reményeket az Oroszországgal folytatott tárgyalásokhoz.

Hirdetés

Korábban hírt adtunk arról, hogy megkezdődtek az amerikai-orosz tárgyalások az ukrajnai válságról. Megkezdődtek hétfő reggel Genfben a tárgyalások az Egyesült Államok és Oroszország között az ukrajnai válságról. 

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.

Hirdetés