Karpat.in.ua
Megosztás


A Külügyminisztérium nem kapott tájékoztatást az orosz féltől, hogy diplomatáinak kimenekítésére készül az ukrajnai külképviseleteiről, és más országok sem tájékoztattak diplomatáik evakuálásáról – közölte kedden Oleg Nyikolenko, a Külügyminisztérium sajtószóvivője, adta hírül az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.

A jelentés szerint a szóvivő elmondta, hogy „a Külügyminisztérium nem kapott értesítést az orosz féltől arról, hogy Oroszország evakuálja diplomatáit ukrajnai külképviseleteiről.

Más országok ukrajnai nagykövetségei sem közölték, hogy munkatársaik kimenekítésére készülnének – tette hozzá.

Nyikolenko a maga részéről megerősítette, hogy Ukrajna Külügyminisztériuma egyelőre nem tervezi az ukrán diplomaták kimenekítését Oroszországból.

„Oroszország területén a moszkvai ukrán nagykövetség, a szentpétervári és a Rosztov-na-Donu-i főkonzulátus, a jekatyerinburgi és a novoszibirszki konzulátus normális rendben működik” – szögezte le.

Mint hangsúlyozta, a nehéz körülmények ellenére az ukrán diplomaták és konzulok továbbra is ellátják feladataikat,

elsősorban az oroszországi ukrán állampolgárok érdekeinek védelmében.

Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Oroszország külügyminisztériuma kedden cáfolta az amerikai sajtóban megjelent, az orosz diplomaták Ukrajnából történő evakuálásával kapcsolatos információkat.



Forrás