Kárpátinfo hetilap


| 2022. 01. 23. – 16:06 |
Ott ültek a képernyő előtt az egyszerű beregardói falusi asszonyok, akik számára oly ismeretlenül és idegenül csengett a Stirlicz név, ezért egy idő után egymás között már csak Stiglincként emlegették. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

Van annak már talán ötven éve is, hogy a Magyar Televízió hosszú heteken át vetítette A tavasz tizenhét pillanata című filmsorozatot, amely a második világháború hős szovjet katonáit a korábban megszokott és bevett sémáktól eltérően mutatta be. Ebben az esetben nem a harcmezőn hangos hurrá kiáltással, kezében kibiztosított gránáttal az ellenség harckocsija elé vetődő harcfit láthattuk, hanem azt, hogy a Gestapo hálózatába fondorlatos módon beépülő snájdig Stirlicz őrnagy miként szerez hasznos információkat a vörös hadsereg vezetésének. Mi, akkori suhancok szerda esténként a fekete-fehér készülékek előtt ülve alig vártuk, hogy felcsendüljön a film elején az ismert zene, meg hogy az őrnagy másodpercre egyeztesse az óráját…

Hozzánk hasonlóan ott ültek a képernyő előtt az egyszerű beregardói falusi asszonyok, akik számára oly ismeretlenül és idegenül csengett a Stirlicz név, ezért egy idő után egymás között már csak Stiglincként emlegették.  Jól emlékszem, katonaviselt, a világháború poklát, a szovjet hadifogságot megjárt, illetve a málenykij robotot elszenvedő férfiak arcára mosolyt csalt ki ez az elferdített név.

A nyelvtudomány népetimológiának nevezi a fent leírt jelenséget, keletkezésének okát pedig azzal magyarázza, hogy az anyanyelvet használók mindig arra törekednek, hogy az általuk kimondott szó motivált, azaz világos jelentésű legyen. Márpedig ami a német nyelvterületen általánosan elterjedt – lásd Stirlicz őrnagyot –, az messze nem egyértelmű egy kárpátaljai kis faluban.

A megye községeiben hasonló megfontolásból nevezték el egységesen a dohánypajtákban használt szedriafát – amelyre szép sorban felkötötték a felfűzött dohányleveleket, a pórét – szerbiafának, hisz annak magyarul csak így van értelme.

Úgy tudjuk, hogy a Magyar Királyság déli megyéiből a török elől menekülő földművesek hozták vidékünkre a Szerémi zöld nevű szőlőt, amely bőtermő és ma is alkalmas arra, hogy csúcsborokat készítsünk belőle.

Kitalálhatja a nyájas olvasó: az egyértelműségre való törekvés áldozata lett ez a nagyhozamú fajta neve: Teremi zöld, nagy- és dédszüleim már csak így emlegették. Így járt néhány más szőlőfajta is. A nehezen kiejthető Noahból így lett csak simán Nova – ennek, ugye, ha nem is magyarul, még értelme is van –, a hibrid összefoglaló néven futó szőlőket (korai, vállas stb.) Hibriknek mondja nálunk mindenki. Nyelvész ismerőseim szerint ebben az esetben nem az érthetőségi szempont dominált, hanem inkább a magyaros hangzás lett az irányadó. Akár a Batul alma esetében, amikor is a magyar fülnek jobban csengő Batur névváltozat terjedt el.

Anyai nagyapám, Szabó József első világháborús emlékei kapcsán gyakran emlegette Ternopol városát. Bár nem valószínű, hogy hallott volna arról, hogy a magyar nyelvben vannak csak magas, illetve mély hangrendű szavak, ő következetesen Tarnopolt mondott. Valószínű, hogy az érthetőség felé való törekvés hozta létre vidékünkön a patics (falú ház) helyett a pacsit (falú ház) névalakot, mint ahogy így nyert értelmet a szálastakarmány (például széna tárolására, épített abora is, amely errefelé a köznyelvben zabora névalakban fut. De ide tartozik a bérkassza is, amely az orosz szberkasszának a magyaros értelmű változata.

A népetimológia, vagy másképpen a szóértelmesítés egyéni jelenség, hangsúlyozzák a nyelvészek, ám amikor egy egész közösség fogadja el az említett szóalakot, akkor mégiscsak közösségi szintre emelkedik ez a dolog.
Külön kategóriát képeznek a tudatos szóferdítések, amelyekre nálunk is bőven akad példa: az agronómusból így lesz ugrómókus, a nyugdíjasból nyögdíjas, a televízióból televiziló.

Ki gondolná, hogy ebbe a megmosolyogni való folyamatba időnként beszáll a politika is. Ez történt a szovjet érában szülőföldünkön, Kárpátalján. Az elvtársak Benéből így kreálta Dobrosziljét (a bene ugyanis jót jelent latinul). Az ungvári járási Eszeny – az újkori névadók szerink eredetileg Jászeny (kőris) így lett Jávorovo, Gut pedig a németes hangzású gut, azaz jó szóból lett ukránra fordítva Harazgyivka. Lám, a még ártatlan nyelvi jelenségekből is milyen rafinált dolgok születnek, ha a politikai érdekek úgy kívánják.

(Folytatjuk)

Szépreményi Kristóf

Hirdetés


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 26. évfolyamának 3. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.