Azzal, hogy a beregi keresztszemes hímzés nemrég hungarikummá vált, a figyelem újból azok felé a népművészeti értékek felé fordult, amelyek az elmúlt évszázadok alatt vidékünkön jöttek létre. Külön öröm számunkra, hogy a beregi keresztszemes hímzés és a beregi szőttes esetében élő hagyományról van szó, amelynek oktatása szervezett keretek között ma is folyik. A témát jártuk körbe Prófusz Mariannával, a Népművészet Mesterével.
– Biztosan sokan ismerik a keresztszemes hímzést, és valószínűleg többeket nagyon jó érzéssel tölt el, hogy a vidékünkre jellemző hímzés bekerült a hungarikumok közé – kezdi beszélgetésünket a tanárnő, akinek az irányítása mellett az elmúlt évtizedek során a Nagyberegi Középiskolában igen sok lány sajátította el ezt a nagyszerű tudományt. – A történelem viharában az egykori Bereg vármegye bő száz éve sajnos nem egy közigazgatási egységként élt tovább, épp ezért a népművészeti értékeket sem teljesen egyformán őrizték meg és folytatták az addig mindennapos kézműves foglalkozásokat a határ mindkét oldalán. Ami viszont mindenütt egyformán jellemző volt: nagyszüleink idejében természetesnek számított a lányok kelengyéjének az elkészítése, ami főleg szőtt és keresztszemes hímzéssel készült kendőkből, abroszokból állt. A mindenki számára látható textileket gazdagon díszítették, hisz lakodalom alkalmával sokszor több tucat kendőt adtak a vőfélyeknek, a keresztszülőknek, a szakácsasszonyoknak, rokonoknak.
– A beregi keresztszemes hímzés és a beregi szőttes második aranykora – ha lehet így fogalmazni – akkor jött el, amikor a nagyberegi kolhoz bázisán szövő- és hímzőcsoport kezdte meg működését. Nagyjából a három faluból hány nőt foglalkoztattak?
– A múlt század hatvanas-nyolcvanas éveiben a nagyberegi Lenin kolhozban Antónikné Polónyi Katalin irányításával működött a hímző és szövő csoport, mely Nagybereg, Beregújfalu és Kígyós asszonyainak adott télen is munkát. Abban az időben 30 szövőasszony dolgozott a csoportban a három faluból. Eleinte mindenki otthon szőtt, de mikor az 1980-as moszkvai olimpiára és Kijev 1500 éves jubileumára a nagy éttermek részére függönyöket, terítőket, alátéteket, pincérkendőket rendeltek meg, kialakítottak egy nagyobb helyiséget. Itt volt, aki a fonalat készítette el, volt, aki szőtt, deszkát tartott, horgolta a széleket, és volt, aki csak a díszes rojtokat kötötte. Közel 60-an hímezték eleinte a régi kender és lenvászon anyagokra a modern lakásbelsőhöz méreteiben igazodó, ám mintakincsében és színvilágában az eredeti beregi keresztszemes hímzéseket.
– Mit sikerült ekkor és közvetlenül ezt megelőzően összegyűjteni? Akkoriban mennyire sikerült ezt a szellemi kincset megújítani?
– Katóka néni – mert a legtöbben így szólították – a faluban felgyűjtötte a régi kendőket, lerajzolta a motívumokat és megtervezte, majd az Ungvári Művészeti Alapnál lezsűrizték a mintadarabokat. A régi kendőkön, abroszokon a díszítés főleg csíkmintaként valósult meg. A komakendőknél körben futott a díszítés. A geometrikus és növényi motívumokat főként piros és indigókék, vagy piros és fekete fonallal hímezték. A múlt század elején, mikor megjelentek a jó minőségű színtartó hímző fonalak, a beregi keresztszemes hímzés is kiszínesedett. Így a kelengyékben találtunk több színnel hímzett rózsa- és virágmotívumokat.
– Ekkor indul diadalútjára népművészetünk e csodálatos két ága…
– Így igaz. Hozzáteszem, hogy később – az 1970-es évek végén, a 80-as évek elején – már pamutfonalból szőtték az alapanyagot, és arra hímeztek, főleg német és japán megrendelésre Rákóczi-mintás és farkasnyomos terítőt, gazdag rojtozással. Abban az időben nagy gondot fordítottak arra is, hogy a jeles éttermek különtermét beregi szőttesekkel dekorálják. Így került kék őszirózsás függöny és teríték Beregszász legelegánsabb éttermének, a Fehér Kőnek különtermébe, makkos és madaras a Csalogány és a Pacsirta étterembe, Rákóczi és csillagos az Ungvári Uzshorod szállóba, a Szkála étterembe, a nagyberegi étterembe pedig életfa motívumos. Öt kijevi étterem és még számos eskető terem falát díszítették beregi hímzéssel, szőttesekkel.
– A készítés technikájából adódóan kissé más a beregi keresztszemes hímzés és a beregi szőttes…
– A szőttesek kötöttebb, sűrűbben egymás mellé sorakoztatott mintaelemekből állnak, persze az esztovátán levő lánc- és vetülékfonalak összefűzéséből adódóan. Keresztszemes hímzéseknél a minta nem mindig annyira tömör és már nem csak vízszintes és függőleges irányban alakul ki, hanem 45 fokos szögben is: a kacsok, indák, mintaelemek megszerkesztésével kitölthetjük az egész teret. A beregi keresztszemes hímzés főként tulipán, szegfű, rozmaring, gránátalma, verbéna, rózsa, makkos, leveles számtalan változatából áll. Van pár állatábrázolás, sőt emberábrázoló motívum is. Nagyon sokszor megtaláljuk ugyanazt a motívumot a hímzett és a szőtt kendőkön, abroszokon. Ez természetes is: ha megtetszett az asszonyoknak, mindenki igyekezett a számára legkedvesebb mintával díszíteni otthonát.
– Már az előbbiekből kitűnik, hogy akkoriban nagy elismerés övezte a nagyberegi kolhoz szövő- és hímzőnőinek tevékenységét…
– Több alkalommal is bemutatkoztak a beregi szőttesekkel a moszkvai és kijevi népgazdasági kiállításon, ahol arany, ezüst, bronzérmeket nyertek, a legszebb darabokat, illetve magát a tevékenységet a sajtó mutatta be. A beregi kolhoz 40 tagú énekkara és tánckara szőttes ruhákban mutatta be a Beregi lakodalmast a budapesti margitszigeti szabadtéri színpadon, majd 1987-ben a kijevi televízióban. Balogh Klára koreográfus rendezésében az Ungvári Filharmónia táncegyüttese is beregi szőttes ruhákban lépett fel.
– Menjünk vissza ismét a kezdetekhez, legalábbis addig, amikor már szervezett formában készítették ezeket a nagyszerű darabokat.
– Mivel a második világháború után vidékünkön is megszűnt a kender és a len termelése, eleinte rózsahelyi pamutfonalból szőttek, később pedig főként a leningrádi gyár pamutfonalait használták. Ahol jó minőségű házi vagy takácsvásznat tudtak előállítani, ott arra hímeztek, később a boltban kapható kongré, panama szövetre varrták a keresztszemes kézimunkákat. Vásárosnaményban a múlt század elején megalakult a háziipari szövetkezet. Levéltári anyagok bizonyítják, hogy a nagyberegi református egyházközség felkérésére a beregi asszonyok is bedolgoztak a naményi szövetkezetbe. A hetvenes években lehetőség nyílott az iskolákban megszervezni a népművészeti, kézműves foglalkozásokat immár nemcsak szakkör formájában, hanem a tanterv keretében, munkaórán belül. Így 1979-től a Nagyberegi Középiskolában is előbb heti két órában, jelenleg már heti hat órában folyik a szövés és keresztszemes hímzés oktatása a 9–11. osztályokban. Az évek folyamán több százan sajátították el a szövés és hímzés alapjait. A kilencvenes évekig, míg működött a kolhozban a szövőcsoport, az alapanyagellátás is megoldott volt, ám attól kezdve önellátóan, szponzorok segítségével kell biztosítani az oktatás számára az alapanyagot, ami nagy nehézséget okoz. Azok a szövők és hímzők, akik az egykori szövőcsoportban dolgoztak, lassan kiöregedtek, többen már nincsenek közöttünk, ám szerencsére a fiatalok közül még ma is sokan folytatják e nehéz, ámde szép mesterséget. Téli estéken előkerül az esztováta, és a megunt ruhadarabok átalakulnak szebbnél szebb rongyszőnyeggé. Jelenleg is többen szőnek, hímeznek az egykori tanítványok közül. A beregi szőttes és hímzés – tessék csak megnézni ajándéktárgy boltjaink kínálatát! – továbbra is vidékünk egyik legfontosabb névjegye.
– Egyelőre nálunk a szövés népszerűbb, mint a hímzés.
– Mint a fentiekből láthattuk, ennek történelmi okai vannak. Természetes módon a hímzés kéznél van, mert egy darab anyagot bármikor kézbe lehet venni, bárhol leül vele az ember és hímezheti. A szövés helyigényes és eszközfüggő, s mivel nem csak egy darab elkészítéséhez veti fel az ember a láncfonalat, eléggé sokba is kerül, tehát nem olyan gyakran szőnek terítőt, függönyt. Hadd mondjam el, főként esküvőkre készítenek még ma is kendőket, kisebb terítőket, kötényeket. A végzős diákok ballagó tarisznyát készítenek keresztszemes hímzéssel vagy szövéssel. Akad több család is, ahol két-három generációt is tanítottam, s még ma is szőnek, hímeznek. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy Hrivnák Tünde divattervező megálmodta beregi szőttessel díszített kollekcióját. Egyre népszerűbb a kézimunkával díszített ünnepi viselet, ami egyfajta tartást ad az itteni magyarságnak. Nem hivalkodó, diszkréten díszített, ugyanakkor magában hordozza őseink tudását, kifinomult ízlésvilágát. Bízom benne, hogy a beregi keresztszemes hímzés után a szőttes is bekerül a hungarikumok közé. Számunkra fontos, hogy megőrizzük és tovább adjuk a következő nemzedéknek mindazt az értéket, technikai tudást, amelyet őseinktől kaptunk, megörököltünk. Hisz nemcsak nyelvében él a nemzet, hanem hagyományaiban is.
– Olvasóink nevében is köszönöm, hogy betekintést nyerhettünk a beregi szőttes és a beregi keresztszemes hímzés csodálatos világába.
Kovács Elemér