Mozaik | 2022. 02. 01. – 12:30 |
Több tudományág vizsgálja a legfrissebb kutatások eredményeit. Mutatjuk, hol érdemes keresni a Földön kívüli életet. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

Elsőre könnyűnek tűnhet asztrobiológiai áttekintést adni közvetlen kozmikus környezetünkről, mivel a tudomány jelenlegi állása szerint a Naprendszerben nemhogy értelmes, de alacsonyabb rendű életről sem beszélhetünk.

Ennek ellenére – és éppen ezért – több tudományterület is foglalkozik a Naprendszeren belüli élet múltbéli, vagy esetlegesen napjainkban is fennálló csak eddig még fel nem fedezett formáival, valamint annak lehetőségével és esélyeivel - írja az Origo.

A „mars-csatornák" mítoszától a marsi mikrobákig

A szabad szemmel is jól látható Mars bolygó vöröses színével már régóta nagyobb figyelmet keltett a többi szabadszemes bolygótestvérénél. A fejlett marsbéli élet tudománytalannak bizonyult elképzése, vagyis a „marslakók" fantazmagóriája viszonylag újabb keletű 19. századi elmélet, aminek megszületése egy konkrét csillagászati eseményhez köthető.

1877-ben egy olasz csillagász, Giovanni Schiaparelli az úgynevezett marsi albedo-alakzatok között néhányat  eredeti anyanyelvén a természetes eredetre utaló "canal" szóval illette; ám röviddel ezután sok csillagász kezdte mesterséges csatornaként látni ezeket, amelyek segítségével a feltételezett marslakók a sarkokról szállítottak vizet a kiszáradó egyenlítői tájakra. Természetesen ebből semmi sem bizonyult igaznak, a marslakók mítosza azonban napjainkig fennmaradt.

A földihez hasonló  marsbéli élet lehetőségét  csak az első közeli felvételek zárták ki az űrkorszak hajnalán. Elsőként 1965-ben a Mariner–4 űrszonda készített közeli fényképeket a Mars felszínéről, amelyek sokkal inkább a holdira, mintsem a földire emlékeztető, erősen kráterezett tájat mutattak. Az űrkutatás történetének a legelső asztrobiológiai "in situ" kísérlete szintén a Marson zajlott. Ezt a Marsnak a földiével leginkább rokon fizikai és planetológiai tulajdonságai indokolták.

Az 1976-ban landolt Viking–1 és Viking–2 műszercsomagjai között szerepelt egy biológiai vizsgálati egység is. Három kísérletet végeztek: hőbontásos, radioaktív tápoldatos és gázcserélődési vizsgálatot. Az egyik eredmény ugyan egyértelműen negatív volt, de két esetben nem lehetett minden kétséget kizáróan elvetni az életnyomok hiányát. Így igencsak indokoltnak tűnnek a további kutatások.

A helyszíni vizsgálatok további irányát a közelmúlt és a jelen keringő- és leszállóegységei, valamint a bolygó felszínén kalandozó roverek mellett a jövő mintavevő szondái, valamint a várva várt emberes repülések jelentik majd. Ezektől várhatunk végleges választ arra az izgalmas kérdésre, hogy bármilyen élet létezhetett, vagy létezik-e a vörös bolygón.

Hatalmas visszhangot váltott ki egy feltételezett marsi életnyom

Mint minden elméletnek,  az úgynevezett pánsperma teóriának is időre volt szüksége ahhoz, hogy a szélesebb tudományos közvélemény elfogadja, és egyik alternatívaként kezelje a földi élet eredete illetve meghonosodása szempontjából.

Bármennyi kérdést is vet fel, és bármekkora a valószínűsége, hogy az élet csírái a kozmosz távolabbi térségeiből üstökösök, kisbolygók vagy földre hulló meteoritok révén jutottak el az anyabolygónkra, mindennek az adott égitesttípusok általános vizsgálatában is lényeges szerep jut.

Az úgynevezett szenes kondritok családjába tartozó, CV3 altípusú, összességében 3 kilogrammnyi meteoritot először a német Friedrich Wöhler vizsgálta meg alaposabban. Ő akkor úgy vélte, hogy ezeket a vegyületeket csak élő szervezet hozhatta létre. Korszerű elemzési módszertannal utóbb más meteoritokban is azonosítottak szénhidrogéneket, sőt aminosavakat is.

Sajnos, ezeknek a szerves vegyületeknek a biológia eredetét rendre megcáfolták, egészen az ALH 84001 (Allan Hills 84001) nevű meteorittal kapcsolatos tudományos világszenzációig.

A kutatások szempontjából később érdekessé váló eredményeket a naprendszerbeli élettel kapcsolatos jelentősége miatt 1996-ben nem más, mint maga az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Bill Clinton jelentette be széles sajtónyilvánosság előtt.

A feltételezett biológiai nyomot tartalmazó apró égitest a vörös bolygóról származó magmás eredetű kőzet. Anyagának zöme 4,5 milliárd éve szilárdult meg, majd különféle fizikai sokkhatások és behatások érték. A Földet hozzávetőleg 13 ezer éve érte el. 

A benne levő karbonátok felszínén pedig 20–200 nanométeres, elnyúlt formájú struktúrákat azonosítottak, amelyek – látszólag - a baktériumokkal mutattak hasonlóságot.

Az ALH 84001 tudományos szenzációját, s az iránta megnyilvánuló felfokozott érdeklődést ez a feltételezés alapozta meg. A földi analógiák alapján nagy valószínűséggel azonban cáfolható, hogy az ALH 84001 meteoritot bármilyen alacsonyrendű életforma fosszíliájának tekintsük.

A Titan légóceánjában lebegve és tengerein hajózva

A Szaturnusz körül keringő Titan a régebbi csillagászati szakirodalomban a Naprendszer legnagyobb holdjaként szerepelt, ugyanakkor az ezzel kapcsolatos modern kutatások az 5150 kilométeres átmérőjével jelenleg már „csak" a második helyre teszik. (A legnagyobb hold a Jupiter körül keringő Ganymedes a maga 5260 kilométeres átmérőjével.) 

Meglepően sűrű légkörét döntő többségében nitrogén, valamint metán és hidrogén, továbbá nyomgázok alkotják. A napszél hatására a Titán légkörében igen bonyolult szerves vegyületek jönnek létre: cián-hidrogén, propán és cián-acetilén.

Ugyanakkor a rendkívül alacsony, –193 °C-os felszíni hőmérséklete kizárólag extremofilek esetében biztosíthat teoretikus életfeltételeket. Minden elméleti spekuláció ellenére eddig sem az űrszondás (Voyager–1, Voyager–2, Cassini), sem pedig a helyszíni (Huygens) vizsgálatok nem tártak fel életnyomokat a Szaturnusz legnagyobb holdjának a felszínén.

Élet esélye az Europa hold jégpáncélja alatt

Az esetleges naprendszerbeli élet lehetősége a Mars mellett leginkább a Jupiter négy, Galileo Galilei által felfedezett holdja közül a legkisebb, az Europa esetében merül fel. Le kell szögezni, hogy az eddigi kutatások konkrét eredményt még nem tártak fel, viszont az ottani planetológia viszonyok továbbra is indokolttá teszik az ezzel kapcsolatos elméleti és gyakorlati vizsgálatok szükségességét.

A 3 100 km átmérőjű égitestet „kozmikus billiárdgolyóként" is szokás emlegetni. Ez arra utal, hogy felszínének vastag jégtakarója simára varázsolja külső felszínét. Az űrszondás fényképfelvételekből megállapították, hogy ezt a sima jégpáncélt rianások szelik át. A biológiai spekulációk szempontjából a több kilométer vastagságú jég alatti világ játssza a főszerepet.

Az árapályerők és az égitest belső hője révén ennek hőmérséklete élőlények számára is megfelelő lehet.

Az esetleg itt rejtőző élet felkutatása szempontjából perdöntő lesz annak a penetrátor–tengeralattjáró szondának a bevetése, ami a vastag jégpáncélt átfúrva lejut majd az Europa óceánjába. 

Az Enceladus gejzírjeinek forrásvidékén

A földi biológiai folyamatok működésének alapfeltétele a H2O kémiai képlettel leírt vegyület, vagyis a víz jelenléte. Bolygónkon ezt megtaláljuk folyó- és állóvizek formájában, jégbe fagyva, légnemű halmazállapotban, valamint az élő organizmusok, így saját testünk összetevőjeként. A Naprendszer élettelen égitestjein is rábukkanhatunk. Szilárd formában a Hold pólusközeli, örökké hideg krátereinek mélyén, a Mars jégsapkáiban, és az üstökösök magjában.

Felszíni folyadék a Földön kívül kizárólag csak a Szaturnusz Titán holdján hullámzik. Ugyancsak folyékony halmazállapotban, de a felszíni jégréteg alatt mélyen, a Jupiter Galilei-holdjain, az Uránusz rendszerében a Tritonon, továbbá gejzírek által kilövellve a Szaturnusz Enceladus holdján fordulhat még elő víz.

Bizonyos, hogy az Enceladus, a gyűrűs bolygó 505 km-es átmérőjű hatodik legnagyobb holdjának felszíne alatt óceán hullámzik. Az égitest déli poláris régiójában ennek vize tör fel gejzírek formájában.

A NASA Cassini űrszondájának 13 évnyi megfigyelési adatai egyértelműen bemutatják a felszíni friss jég és gázok okozta geológiai aktivitást. A vizsgálatok azt is megmutatták, hogy mindez nem korlátozódik a hold déli féltekéjére: az északi poláris régió felszínének korábbi újraképződéséért ugyanezen folyamat volt a felelős.

Hogy ez a fajta geológiai és hidrológiai sokszínűség bármilyen biológia egyszerűséget is rejthet-e, ma még nem tudjuk.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy egyes erre vonatkozó tudományos elméleteknek nincsen semmilyen alapja, sőt még azt sem, hogy legalább alacsonyabb formában ne létezhetne az élet a Naprendszerben. Megtalálásukat az elméleti kutatások és a technikai fejlődés nyújtotta modern űreszközök léte egyaránt elősegítheti. Természetesen minderre évtizedes, sőt évszázados időskálán van csak elméleti esély, és a siker egyáltalán nem bizonyos. Az ezt célzó vizsgálatok ugyanakkor a Naprendszerre vonatkozó más tudományos eredmények bővülését is elhozhatják.

Hirdetés

Forrás


Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.