MTI

Megosztás


Magyarországon a beoltottak száma 6 376 902, közülük 6 127 609-en a második, 3 746 680-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is megkapták. 12 885 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 684 432-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 99, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 42 269-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.

A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 410 550, az aktív fertőzöttek száma 231 613. Kórházban 5198 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 198-an vannak lélegeztetőgépen - írja az MTI.

A regisztráció és az időpontfoglaló folyamatosan nyitva van az oltáshoz, csütörtöktől szombatig pedig ismét lesz oltási akció a kórházi oltópontokon, ahogy egész februárban ugyanezeken a napokon - jelezték.

Kiemelten várják az oltatlanokat és azokat, akik már négy hónapnál régebben kapták meg korábbi oltásukat.

A harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékosra emelhető a védettség - tették hozzá.

A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Emellett a háziorvosok is tartanak oltási akciókat.

A kormányzati portál közölte: azon oltatlanok, akik fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül a betegségből történt felgyógyulás után, olthatók. A negyedik oltás is foglalható és kérhető már, akár az oltási akciókban is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a harmadik oltás beadása óta már eltelt négy hónap.

Az olthatóság megítéléséért az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal, a háziorvossal. Az oltóanyag-választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve, a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs - írták.

Az 5-11 évesek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon, vagy a házi gyermekorvosoknál.

Emlékeztettek: a kormány már bejelentette, hogy az eredetileg tervezett február 15. helyett csak május 1-től alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá. Az erről szóló kormányrendelet-módosítás már megjelent a Magyar Közlönyben.

Azok a védettségi igazolványok, amelyek fertőzésen való átesettség alapján vannak kiállítva, május elsején veszítik el az érvényességüket. Az oltási alapon jelenleg érvényes védettségi igazolványok automatikusan érvényesek maradnak májustól, ha a tulajdonosuk az előző oltástól számított 6 hónapon belül felvette a második, illetve a harmadik oltását is - hívták fel a figyelmet.

Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és a sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben,

valamint a vendéglátóhelyeken pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.

Az átoltottság növeléséért a munkáltatók előírhatják az oltást dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás beadatása, az önkormányzatoknál erről a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást - írták.

A koronavirus.gov.hu oldal térképe szerint eddig Budapesten (296 734) és Pest megyében (233 182) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (95 824), Győr-Moson-Sopron (90 447), Szabolcs-Szatmár (88 868), Hajdú-Bihar (88 226) és Bács-Kiskun megye (86 053). A fertőzéssel legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna (35 531).

Hatósági házi karanténban 23 046-an vannak, a mintavételek száma 10 391 977.



Forrás

MTI