Sport | 2022. 02. 18. – 12:00 |
A tavalyi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj utolsó köreiben történtek folyományaként leváltották a sorozat versenyigazgatói posztjáról Michael Masit. Fotó: Internet

Hirdetés

A tavalyi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj utolsó köreiben történtek folyományaként leváltották a sorozat versenyigazgatói posztjáról Michael Masit, akinek a feladatait kettéosztják Niels Wittich és Eduardo Freitas között.

A változásokat Mohammed ben Szulajem, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) decemberben megválasztott elnöke jelentette be csütörtöki online beszédében - írja az MTI.

Masit a szurkolók és a szakértők közül is sokan kritizálták, miután a szezonzárón az utolsó körök biztonsági autós fázisában, valamint az újraindításnál olyan döntéseket hozott,

amelyek lehetőséget teremtettek Max Verstappennek arra, hogy a hajrában megelőzze a nyolcadik vb-címére hajtó Lewis Hamiltont.

A Red Bull holland pilótája először lett világbajnok, de brit riválisa, valamint csapata, a Mercedes úgy érezte, hogy Masi döntései miatt veszítettek.

Az ausztrál szakembernek új posztot kínálnak fel a FIA-n belül, az F1-es versenyek irányításával pedig egy másik stábot bíznak meg, ennek összeállításával Ben Szulajem közlése szerint a jövő szerdán kezdődő barcelonai hivatalos tesztig végeznek. Az már biztos, hogy a versenyirányítást vezető Wittich és Freitas segítője tanácsadóként Herbie Blash lesz, aki 1995 óta dolgozik az F1-ben.

A FIA elnöke azt is bejelentette, hogy a labdarúgásban használt videobíróhoz (VAR) hasonló virtuális versenyigazgatói szobát is létrehoznak, ez pedig úgy működik majd, mint a futballban a VAR.

A biztonsági autós szakaszok során alkalmazott körvisszavétellel kapcsolatban a Forma-1 sporttanácsadói bizottsága úgy szabályokat dolgoz ki, amelyeket az F1-es bizottság elé terjeszt még a szezonrajt előtt. A rádiós kommunikációban szintén várhatók változások, a televíziós közvetítésekben például ezeket nem játsszák majd be.

Ben Szulajem azt mondta, a változtatásokra vonatkozó javaslatokat hétfőn mutatta be a Forma-1-es bizottság,

az ötleteket pedig az összes istálló, valamint az F1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali is támogatta.

Michael Masi a 2019-es idény eleje óta volt az F1 versenyigazgatója, amikor Charlie Whiting tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Hirdetés

Forrás

MTI

Kövessen minket a Facebook, az Instagram, a Telegram és a Google News oldalainkon.