Hirado.hu
| 2022. 02. 07. – 12:30

Nagyot gyengült a Facebook anyavállalata a Meta Platforms részvénye csütörtökön a tőzsdén, aminek következtében több mint 200 milliárd dollárral lett kevesebb az új cég piaci értéke. A cég részvényének ára pénteken még mélyebbre esett, és továbbra sem tűnik úgy, hogy a Meta egyhamar kikászálódik a gödörből.

Történelmi mértékben gyengült a korábban Facebook néven ismert vállalat részvénye a csütörtöki tőzsdei kereskedelemben egyebek mellett a piaci várakozásoktól elmaradó éves előrejelzése miatt, és azért, mert történetében először csökkent negyedéves bázison az aktív felhasználók száma - írja a Hirado.

A nap végére a piaci tőkeérték csökkenése a legnagyobb volt, amit amerikai vállalat valaha elszenvedett.

A Facebook anyavállalata, a Meta Platforms részvénye 26,4 százalékos veszteséget szenvedett el a csütörtöki tőzsdei forgalomban, piaci tőkeértéke így több mint 200 milliárd dollárral csökkent. Az árfolyamesés magával rántotta az egész technológiai szektort is.

Az úgynevezett FAANG csoport, vagyis a Facebook, az Amazon, az Apple, a Netflix és a Google anyavállalata, az Alphabet cégek együtt már 400 milliárd dollárt veszítettek el piaci tőkeértékükből az év elején.

A Meta Platforms részvénye csütörtökön 237,76 dolláron zárt, majd értéke pénteken még tovább, 237,09 dollárra esett.

A Meta részvényének esését egyrészt a Facebook várakozáson aluli negyedéves eredménye váltotta ki, de sokkal inkább tulajdonítható az idei évre megfogalmazott borús előrejelzésnek. Mark Zuckerbeg, a Meta vezérigazgatója a kilátások romlását részben az erősödő konkurenciának, ezen belül is a TikToknak tulajdonította,

valamint az Apple szigorításának a személyes adatok kezelésében.

A vállalat a negyedik negyedévi jelentésében 18 éves fennállása alatt az első alkalommal számolt be aktív felhasználói számának csökkenéséről az előző negyedévihez képest.

Forrás


Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!


Hirdetés


Kövessen minket a Facebook és  Instagram oldalainkon!
Iratkozzanak fel a Telegram és a Google News csatornáinkra.
Orosz-ukrán háború: legfrissebb hírek