Gazdaság | 2022. 03. 13. – 17:07 |

Hirdetés

Termőegyensúly alatt a szőlőtermesztésben a vegetatív szervek (hajtások/vesszők, lombozat) és a generatív szervek (virágfürtök/termésfürtök) között kialakuló egyensúlyi állapotot értjük. Az optimális termőegyensúly beállítása teszi lehetővé a kiegyenlített terméshozam és a lehető legkedvezőbb borminőség elérését.

Amennyiben az egyensúlyi állapot megszűnik, a növény működésében zavarok léphetnek fel, ami mindenképpen hátrányosan érinti a termés beltartalmát.

A termőegyensúly meghatározásában a bevált gyakorlat szerint a területegységre jutó termés tömegét a metszéskor eltávolított vesszőtömeggel hasonlítják össze. Az egyéves vesszők tömege jó mutatója a vegetatív teljesítménynek, mivel az a levélfelülettel szoros korrelációt mutat. Az egységnyi területről leszedett termésre jutó vesszőhozamot a nemzetközi gyakorlatban y/n hányadosként ismerik, aminek az optimális értéke 4 és 6 közé tehető. Tehát egy megfelelő termőegyensúlyban lévő ültetvényben, ahol a terméshozam 10 t/ha, a lemetszett vesszőtömegnek 2 t/ha körül kell alakulnia.

A gyakorlatban a szőlő termőegyensúlyi állapotának beállítására leginkább a metszést, a tápanyagutánpótlást és a fitotechnikai műveleteket alkalmazzuk, de a szőlőnövény az emberi beavatkozásoktól függetlenül is törekszik a generatív-vegetatív egyensúly megtartására. A metszés elhagyására a szőlőnövény az alábbi módon reagál: csökken a rügyek fakadási képessége, főleg a vesszők alsóbb szakaszán; a kihajtott hajtások növekedése jelentősen visszaesik, a fürtvirágzatok mérete és virágszáma lecsökken, a bogyóméret és ennek következtében a fürtméret is lecsökken, ami oda vezet, hogy a teljesen magára hagyott ültetvényben is kialakul egyfajta egyensúly a vegetatív és generatív szervek között.

A termőegyensúly szabályozásának egyik legalapvetőbb eszköze a gyakorlatban a metszés. A metszéskor meghagyott termőrügyek száma fajtánként és művelésmódonként változó. Általában a nagyfürtű, bőtermő fajták tőkéin a tenyészterületük minden négyzetméterére számítva 4-8 rügyet, míg a kisfürtű fajtáknál 8-12 rügyet javasolt meghagyni. A metszés önmagában azonban a legritkább esetben elégséges eszköz a termőegyensúly megfelelő kialakításához. A legtöbb esetben szükség van még speciális zöldmunkák végrehajtására is, amelyekkel az egyensúly pontosabban beállítható.

A termőegyensúly és a termésminőség szempontjából jelentős hatással bír a megfelelő időben elvégzett fürtritkítás, hajtásválogatás, lelevelezés, csonkázás és hónaljazás. A termőhajtások ritkítása hatékony eszköz a termőegyensúly szabályozásában, mivel egyszerre módosítom általa a tőkénkénti hajtásszámot és levélfelületet, valamint a fürtök számát. A legfontosabb szempont, hogy minden olyan termőhajtás megmaradjon a beavatkozás után, amely a következő évi metszéshez, vagy a termőalapok kialakításához nélkülözhetetlen. Minden ugarcsap esetében szükséges legalább két erős hajtást meghagyni, amelyek a következő évi metszéshez szolgáltatják a megfelelő vesszőket. Ikerhajtás képződése esetén azt a hajtást célszerű eltávolítani, amelyik helyzete nem megfelelő, vagyis amelyik nem sorirányban, vagy nem függőlegesen fejlődik.

A termőegyensúly számszerűsítésének egyik legpontosabb mérőszáma lehet az egységnyi termésmennyiségre jutó lombfelület aránya. Kárpátalja síkvidéki részére jellemző éghajlati körülmények mellett minden egyes kilogramm termés beérleléséhez 1,5-2 m2 levélfelület meghagyása szükséges. Fontos kiemelni, hogy a levélfelület a napsugárzásnak megfelelően kitett, jelentős önárnyékolástól mentes kell, hogy legyen! A lombfal kialakítása során szintén fontos szempont, hogy a hajtások abban egyenletesen legyenek eloszlatva és ne alakuljanak ki túlzsúfolt részek.

A vegetatív növekedés korlátozásának egyik hatásos módja a hajtások hosszának visszavágása, vagyis a csonkázás. A csonkázás ideje és mértéke nem lényegtelen. Amennyiben a beavatkozás túl korai, a hónaljhajtások még intenzívebb növekedése révén erősebb vegetatív túlsúly alakulhat ki, mint ami előzőleg volt. A beavatkozás helyes időpontját dátumszerűen megadni nem lehet, mivel minden ültetvény más és más jellegzetességeket mutat. A termőegyensúlyban lévő és jól beszabályozott ültetvények jellegzetessége, hogy a vegetációs időszak második felében a hajtásnövekedés a kellő levéltömeg kialakítása után már egészen lelassul, vagy magától meg is áll. A szőlőtőke számára jelentős tartalékok felhalmozása csak abban az esetben lehetséges, ha a termőegyensúlyt sikerült megfelelően kialakítani.

A kedvezőtlen víz- és tápanyagellátás szintén negatívan befolyásolhatja a termőegyensúly kialakulását. Amennyiben a szőlőink vegetatív fejlődése gyenge, a rügyterhelés csökkentésével, okszerű tápanyagutánpótlással és a talaj vízkészletének védelmével (sekély talajművelés, a gyommentesség fenntartása, mulcsozás) javíthatunk a helyzeten. A tápelemek közül elsősorban a nitrogénhiány lehet korlátozó hatású, ami a kötött talajok esetében viszonylag ritkán alakul ki. Az összetömörödött, levegőtlen talajokban természetes úton gyakran nem képződik elegendő felvehető nitrogén, amit a kellő időben és mélységben elvégzett tavaszi talajlazítással egyszerűen megszüntethetünk. Erre a legalkalmasabb a május elején 20-25 cm mélységben elvégzett sorközkultivátorozás. Ilyenkor kiadhatjuk a szükséges fejtrágyát is egyben.
A nitrogénből maximum 50 kg/ha adag javasolható, mivel a túltrágyázás éppen olyan káros lehet, mint a tápanyaghiány. A nitrogén túladagolás túl buja növekedésre ösztönzi a szőlőt, ami gyengébb betegség-ellenállóságot és borminőséget fog kiváltani. A helyes egyensúlyban lévő ültetvényben a tőkéken fejlődő vesszők legalább 1 méter hosszúak és 8-10 milliméter vastagságúak. Túlzott mértékű hajtásnövekedés, azaz vegetatív túlsúly esetén vissza kell fogni a szőlő trágyázását és nagyobb rügyterhelést kell alkalmazni.
 A környezeti tényezők után a legerőteljesebb hatást a nemes szőlőfajták növekedésére az alkalmazott alanyfajta gyakorolja, ezért az alanyválasztáskor vegyük figyelembe a nemes fajta vitalitását is! Túl buja növekedésre hajlamos fajtákhoz (Furmint, Hárslevelű, Cabernet, Leányka), ha a talaj mésztartalma és termőképessége mást nem indokol, akkor a gyengébb növekedést kiváltó alanyok (Riparia portalis, Georgikon 28) alkalmasabbak, míg a generatív, gyenge növekedésű fajtákhoz (Rizlingszilváni, Cserszegi fűszeres, Olaszrizling) erősebb növekedést kiváltó alanyfajták (Ruggeri, Paulsen, TK5BB) javasolhatók inkább.
A fentiek alapján látszik, hogy milyen sok szempontot kell figyelembe venni, amikor egy adott ültetvény termőegyensúlyát megpróbáljuk összhangba hozni az adottságokkal. A legkiválóbb minőségű termés csakis a tökéletes termőegyensúlyban lévő ültetvényekről várható, melynek beállításához a kellő szakmai tudás és tapasztalat nélkülözhetetlen!

Barkaszi Ferenc
agrármérnök-szaktanácsadó, a KMVSZ falugazdásza

Hirdetés


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 26. évfolyamának 9. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.