MTI

| 2022. 03. 15. – 14:30

A G20-as országcsoport nem alkalmas fórum az ukrajnai helyzet megvitatására - mondta Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.

 A szóvivőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az októberben esedékes G20-as csúcstalálkozónak otthon adó Indonézia a napokban megerősítette: nem tervezi napirendre venni Ukrajna kérdését - írja az MTI.

Csao úgy érvelt: a G20-as országcsoport a nemzetközi gazdasági együttműködés egyik legfontosabb fóruma,

ezért nem alkalmas olyan politikai és biztonsági kérdések megvitatására, mint az ukrajnai helyzet.

A G20-ak elsődleges feladatai közé tartozik most a koronavírus-világjárvány megfékezését célzó nemzetközi együttműködés, valamint a világgazdaság stabilitásának fenntartása - tette hozzá.

Hozzátette: Kína a továbbiakban is aktívan részt kíván venni a Bali szigetén megrendezendő G20-as csúcs előkészületeiben, és a találkozó sikerének előmozdításában a járvány utáni gazdasági helyreállás érdekében.

A G20-as országcsoport tagjai közé tartozik Kína, Oroszország, az Európai Unió és az Egyesült Államok is. A tagok együtt a világ bruttó hazai termékének (GDP) több mint 80 százalékát hozzák és a világ népességének több mint 60 százalékát adják.

Csao pártatlannak és építő jellegűnek nevezte Kína álláspontját az ukrán-orosz konfliktussal kapcsolatban. Továbbá felszólította az Egyesült Államokat, hogy "gondolkodjon el az ukrán válság kialakulásában betöltött szerepét illetően", tegyen lépéseket a feszültségek enyhítésére, és hozzon nyilvánosságra minden részletet az Ukrajnában folytatott katonai biológiai tevékenységéről.

A szóvivő az orosz védelmi minisztérium azon állítására utalt ezzel, miszerint Ukrajnában amerikai finanszírozású katonai biológiai kísérletek folytak.

Peking és Washington kölcsönösen félretájékoztatással vádolja egymást az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban.

Kína tagadja amerikai hírszerzési források azon állítását, miszerint Oroszország katonai segítséget kért tőle.

Miközben Kína a háború kitörése után megértéséről biztosította Moszkvát biztonsági aggodalmaival kapcsolatban, a konfliktus diplomáciai úton történő rendezését sürgeti, és nem nevezi inváziónak vagy háborúnak azt, miközben Moszkva katonai hadműveletnek hívja.

Forrás

MTI


Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!


Hirdetés


Kövessen minket a Facebook és  Instagram oldalainkon!
Iratkozzanak fel a Telegram és a Google News csatornáinkra.
Orosz-ukrán háború: legfrissebb hírek