Kárpátinfo.net


| 2022. 03. 17. – 13:21

Már 120 vállalkozás döntött arról, hogy tevékenységét a háború sújtotta övezetekből Kárpátaljára helyezi át.

A Korrespondent.net közlése szerint a háború sújtotta régiókból tömegesen költöznek a cégek Ukrajna nyugati területeire.

Kárpátaljára már 500 cégköltöztetési kérelem érkezett

– mondta március 17-én Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal vezetője.

"A közelmúltban az államfő közölte, hogy miközben az embereket védekeznek, a gazdaságot meg kell őrizni és helyre kell állítani. Amennyire csak lehetséges a nehéz körülmények között" - írta a közösségi oldalán Viktor Mikita.

Megtudhattuk, hogy speciálisan kialakított alegység segíti majd a vállalkozások újraindítását Kárpátalján.

Megjegyzendő, hogy Kárpátaljára már 500 vállalkozás jelentkezett, ezek közül 300 céggel közvetlen és stabil a kapcsolat.

Ugyanakkor már 120 vállalkozás döntött úgy, hogy Kárpátaljára költözik, közülük négy már aktívan működik.

"Ez a legjobb mutató Ukrajnában. Köszönöm a vállalkozások képviselőinek a bizalmat, a csapatnak pedig az odaadást és a professzionalizmust" - mondta Mikita.


Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!


Hirdetés


Kövessen minket a Facebook és  Instagram oldalainkon!
Iratkozzanak fel a Telegram és a Google News csatornáinkra.
Orosz-ukrán háború: legfrissebb hírek