MTI

| 2022. 03. 02. – 09:30

Az Európai Parlament (EP) képviselői kedden Brüsszelben tartott rendkívüli plenáris ülésükön állásfoglalást fogadtak el, amelyben Ukrajna megtámadása miatt szigorúbb európai uniós szankciókat sürgetnek Oroszországgal szemben, és Ukrajna EU-tagjelölti státuszának megadásáról is haladéktalanul tárgyalnának.

Az EP közleménye szerint a témáról szóló keddi vitát követően 637 szavazattal, 13 ellenében és 26 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők arra kérték az uniós intézményeket, hogy törekedjenek Ukrajna tagjelölti státuszának megadására - írja az MTI.

Az eljárást azonban továbbra is az Európai Unióról szóló szerződés vonatkozó cikkével összhangban és az adott ország érdemeit figyelembe véve kell lefolytatni - hangsúlyozták.

Addig is az EU-Ukrajna társulási megállapodás alapján folytatódhat az ország integrálása az uniós egységes piacba - emelték ki.

A képviselők továbbá szigorítanák az Oroszországgal szemben meghozott szankciókat, és további korlátozásokat sürgettek az orosz gazdaság és ipar stratégiai gyengítésére. Véleményük szerint a legfontosabb orosz exporttermékek, így a kőolaj és a földgáz behozatalának korlátozására lenne szükség. Felszólították az EU-tagállamokat, hogy a nukleáris területen szüntessenek be minden együttműködést Oroszországgal, különösen a Roszatom céggel és leányvállalataival, és vonják vissza a Roszatom valamennyi leányvállalatának működési engedélyét.

Kijelentették: az összes orosz bankot ki kellene zárni az európai pénzügyi rendszerből, magát Oroszországot pedig a SWIFT néven ismert globális elektronikus fizetési rendszerből. A szankciók legtöbbjét pedig szerintük Fehéroroszországra is ki kellene terjeszteni.

Arra kérték a tagállamokat, hogy mihamarabb adjanak védelmi fegyvereket Ukrajnának, és fokozzák a hírszerzési együttműködést az ukrán szervekkel.

Azt is kérték, hogy a tagállamok vonják vissza a vagyonos orosz magánszemélyek és családtagjaik, különösen a szankcionált emberekhez és vállalatokhoz kapcsolódó kedvezményezettek uniós tartózkodási engedélyeit. Véleményük szerint a tagállamok között egyenlően kell elosztani az EU külső határaira érkező menekültek befogadásával kapcsolatos felelősséget.

A képviselők felkérték az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy az ENSZ humanitárius ügynökségeivel és más nemzetközi partnerszervezetekkel együttműködve nyújtsanak további sürgősségi humanitárius segítséget Ukrajnának.

Forrás

MTI


Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!


Hirdetés


Kövessen minket a Facebook és  Instagram oldalainkon!
Iratkozzanak fel a Telegram és a Google News csatornáinkra.
Orosz-ukrán háború: legfrissebb hírek