Kárpátinfo hetilap


| 2022. 03. 20. – 07:07

Sin Edinát nevezte ki Volodimir Csubirko, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatójává. Fontos, hogy nehéz időkben is kellő figyelmet fordítsunk kulturális intézményeinkre és azok működésére, ennek elengedhetetlen része, hogy rátermett személy vezessen egy-egy intézményt, emelte ki a megyei tanács elnöke.

– A háború elől menekülni kényszerülő embereknek, a színházi társulatok tagjainak is érezniük kell, hogy itt biztonságban vannak – fogalmazott a TV21 Ungvárnak nyilatkozva Volodimir Csubirko. – Ha ma ezt nem tettük volna meg, a színház igazgató nélkül marad. Már régóta terveztük az igazgató beiktatását, de a háborúval kapcsolatos teendők miatt nem kerülhetett erre sor, hisz azok sok időt vesznek igénybe a megyei tanács vezetésétől és a képviselőktől is. Ma végre ezt megtettük, hogy az igazgató támogathassa munkatársait, hogy mindenki láthassa: Kárpátalja Ukrajna, ahol stabilitás van, példamutatóan együttműködnek és békésen együtt élnek a különböző nemzetiségek, támogatják egymást, és most együtt segítik a menekülteket is Kárpátalja-szerte, Ungváron vagy Visken, nemzetiségtől függetlenül. Csak harmóniában lehet béke az országban – fogalmazott a megyei tanács elnöke.

A színházat az elmúlt időszakban Birta Klaudia ideiglenesen megbízott igazgató vezette, ám az ő megbízatása március 10-én lejárt.

– Egy intézmény törvényes működéséhez elengedhetetlen, hogy hatáskörrel rendelkező vezetője legyen. Ez most, hála Istennek, a beregszászi színházban megoldódott – mondta a sajtónak nyilatkozva Sin Edina. – Rendkívül nehéz helyzetben kell most vezetni ezt az intézményt, hisz a háború okozta helyzet miatt előadásszünetet rendeltünk el, de igyekszünk tevékenyen tölteni napjainkat. Az épületet átalakítottuk menekültszállóvá, kijevi színészeket, színházi munkatársakat fogadtunk be, az ő ellátásukkal vagyunk egész nap elfoglalva. Ám gondolkodunk azon is, hogyan tudjuk majd újraindítani a színház működését. Bízunk benne, hogy minél hamarabb újra tudjuk fogadni nézőinket. Bár tudjuk, hogy „háborúban hallgatnak a múzsák” – s most nem is ez a legfontosabb a hétköznapok során –, de mi mégis készülünk a jövőre: Petőfi Sándor A helység kalapácsá-t igyekszünk színre vinni Vidnyánszky Attila rendezésében. A jövő év Petőfi-emlékév, szeretnénk méltón ünnepelni.

A társulat tervei szerint az új darabjukat április végén mutatják majd be Beregszászon.

TV21 Ungvár/Kárpátinfo


Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!


Hirdetés


Kövessen minket a Facebook és  Instagram oldalainkon!
Iratkozzanak fel a Telegram és a Google News csatornáinkra.
Orosz-ukrán háború: legfrissebb hírek