Kárpátinfo.net


| 2022. 03. 04. – 11:19

Olekszij Reznyikov védelmi miniszter elmondta, hogy Ukrajna kilencedik napja védekezik.

Szerinte fordulópont következik be 

- írta Facebook-oldalán, amit a Korrespondent.net idéz.

"196 óra védelem. Már második hete verjük vissza az orosz megszállókat. Ezekben az órákban, napokban fordulat következik be. Védőink és védőnőink a legtöbb irányban megállították az ellenséget. Egyes területeken a fegyveres erők sikeres ellentámadásba lendültek" – jegyezte meg a Védelmi Minisztérium vezetője.

Kiemelte, a legnehezebb a helyzet délen, ahol az ellenség a zaporizzsjai atomerőművet lőtte, Harkovban, illetve a Szumi és Csernyihiv megyékben.

"Harkov leküzdhetetlen erődítményként áll. Egész Ukrajna fájdalommal nézi az ágyúzást. Szumi és Csernyihiv megyékben is harcolnak. Megmentik Kijevet az ostromtól. Amíg az ország kormánya és a hadsereg nem törik meg, az ellenségnek nincs esélye" – hangsúlyozta Reznikov.

Elmondása szerint az orosz hadsereg veszteségei már meghaladták a tízezer halottat és sebesültet.

"Legalább egy orosz tábornok elesése megerősítést nyert. Az orosz társadalom kezdi érezni és felismerni ezeket a veszteségeket. A megsemmisült orosz páncélozott járműveket már nem egységekkel, hanem zászlóaljakkal és dandárokkal kell mérni" - mondta a védelmi tárcavezető.

Ugyanakkor keserűen emlékezett vissza Ukrajna veszteségeire, és hangsúlyozta, hogy az ember a legértékesebb.

"Nagyon remélem, hogy az orosz fél teljesíti a humanitárius folyosók létrehozására vonatkozó kötelezettségét" - írta Reznyikov.

A miniszter azt is tisztázta, hogy az ukrán haditengerészet zászlóshajójának parancsnoka végrehajtotta a parancsot a javítás alatt álló hajó elsülyesztésére, hogy az ellenség ne kapja meg azt.


Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!


Hirdetés


Kövessen minket a Facebook és  Instagram oldalainkon!
Iratkozzanak fel a Telegram és a Google News csatornáinkra.
Orosz-ukrán háború: legfrissebb hírek