MTI

Megosztás


Tovább pusztított a Fülöp-szigeteken az a trópusi vihar, amely múlt vasárnap érte el az ország keleti partvidékét, legkevesebb egy ember életét vesztette, egy másik pedig eltűnt, és ezreknek kellett elhagyniuk otthonaikat.

Hétfőre virradóra csaknem 18 ezer ember kényszerült lakóhelye elhagyására a Megi – helyi nevén Agaton – trópusi vihar okozta árvizek és földcsuszamlások miatt - írja az MTI.

Egy 83 éves ember vízbe fulladt, a hatóságok egyelőre két nőről tudnak, akik megsérültek az árvízben, de még várnak a hivatalos helyi jelentésekre

– közölte Mark Timbal, a Fülöp-szigetek katasztrófavédelmi hatóságának szóvivője.

Egy eltűnt embert keresnek, míg ezrek húzták meg magukat evakuációs központokban.

Az érintett tartományokban több mint 1100-an rekedtek a kikötőkben, miután a parti őrség vasárnap felfüggesztette a tengeri közlekedést. A Megi mindösszesen 136 ezer ember életét forgatta fel az ország déli és középső részén.

A Megi vihar azóta óránkénti átlagos 55 kilométeres szélsebességre csillapodott, óránként 75 kilométeres sebességű széllökésekkel – jelentette a helyi meteorológiai szolgálat. Hozzátették, hogy a trópusi vihar észak-északkeleti irányt vett, de az előrejelzések szerint kelet felé halad tovább, ahol valószínűleg eggyé válik a Malakas nevű, jelenleg súlyos trópusi viharral.

A Malakas ciklon magja óránként 15 kilométeres sebességgel halad nyugati-északnyugati irányba, széllökései elérik az óránkénti 115 kilométeres sebességet is.

A délkelet-ázsiai országok gyakran küzdenek ciklonokkal, a mintegy 7600 szigetből álló Fülöp-szigeteket évente átlagosan 20 trópusi vihar éri. A térségben pusztító legsúlyosabb vihar valaha a 2013-as Haiyan szupertájfun volt, amely 6300 halálos áldozatot követelt, és több mint 4 millió embert kényszerített menekülésre.



Forrás

MTI