Kárpátinfo hetilap


| 2022. 04. 16. – 18:08 | Kárpátalja |

Hirdetés

Ribiszkefélék

A piros ribiszke kedveli a szerves anyagban gazdag, kisebb mésztartalmú, enyhén savanyú talajokat, de alkalmazkodóképessége folytán hazánk egész területén megterem. A feketeribiszke azonban csapadék- és páraigényes, elsősorban északi kitettségű, de nem fagyzugos helyekre való. Másutt a mozgó árnyékot meghálálja. A ribiszkebokrok egészségi állapota, megújuló képessége attól függ, hogy a cserjetörzs igényeit ki tudjuk-e elégíteni. Ehhez gyommentes, komposzttal, szalmával, lombfölddel takart talajfelszínre van szükség. A termőfelület rendszeres megfiatalítása végett távolítsuk el a 4-5 évesnél idősebb termőgallyakat.

A piros ribiszke térigénye 1,8-3 m2, a fekete ribiszkéé 3-4,5 m2. Dugványozással, bujtással jól szaporíthatók.

Bőtermő, erős bokrú piros ribiszke fajtákat (Fertődi hosszúfürtű, Heinemanns rote Spatlese, Jonker van Tets, jobb termőhelyeken a Rondom), fekete ribiszkék közül az öntermékeny, levélbetegségekkel szemben ellenálló (Hidasi bőtermő, F14, F11, Titánia, Triton, Otello) fajtákat ültessük. Szedése szaporátlan munka. Piros ribiszkéből 50-150 kg, fekete ribiszkéből 40-70 kg a naponkénti szedési teljesítmény.

A jostát a fekete ribiszke és a köszméte keresztezésével állították elő. Környezeti igényei a szülőkéhez hasonló. A szárazságot jobban elviselni látszik, de fagyérzékenysége miatt mélyfekvésű területre nem való.

Kusza koronája, merev ágrendszere szélérzékeny. Növekedési erélye és fagyérzékenysége némiként mérsékelhető, arany ribiszkére oltva. Megfelelő támrendszerről kell azonban gondoskodni, mert a nemes rávastagodva az alanyra, arról könnyen letörik. Tenyészterület igénye bokor esetében 3-5 m2, fánál csupán 1,6-2,5 m2. A josta nem lisztharmat érzékeny, de a botritisz, akárcsak a köszmétét, tizedeli. Sok kárt okoz az üvegszárnyú ribiszkelepke és a nem kellően terhelt, 2,5-3 kg-nál kevesebbet termő tövek esetében a levéltetű is. A Bíbor nevű hazai fajta előnye, hogy vékonyabb vesszői jobban kezelhető koronát eredményeznek. A josta szedési teljesítménye napi 40-60 kg/fő.

Szeder

Hamvas szeder (Rubus caesius) és hegyi szeder (R. fructicosus)

Vadon igen sok fajta él hazánkban, a fajok zöme a termékenyülés elmaradásával (apomixissel) jött létre. A neolitikumtól ismertek szedermagvak a régészeti leletek mellékleteként. Síkvidéki, ártéri területeken a hamvas szeder kúszó tömegével találkozhatunk, a középhegységnyi részeken pedig a hegyi szederrel. Mindkettőt gyűjtik, de utóbbinak nagyobb az értéke, mert elég jól bírja a szállítást, vagyis piacra vihető, a hamvas szeder csak házi-konyhai felhasználásra való.

Az európai és amerikai szedrek szelekciója során tüskés változatokat választottak ki, majd az egyik nyugat-európai fajból a tüskétlen szedret állították elő. Ma a kúszó és felálló, tüskés és tüskétlen, fekete, piros és világos gyümölcsű fajtákat termesztik. Tapasztalataink szerint a málnához képest kevésbé igényes, jobban bírja a szélsőséges viszonyokat, bár beltartalmi értékei elmaradnak a málnáé mögött. Friss fogyasztásra, valamint mélyhűtésre, konzervnek és lének egyaránt való, sőt bort is készítenek belőle.

A szeder tősarjakat képez, ezek a nyár derekán másodrendű hajtásokat fejlesztenek, melyek igen könnyen legyökereznek, illetve meggyökereztethetők. A termővesszők oldalrügyeiből törnek elő a termőhajtások. A különböző fajták általában júniusban virágoznak, s a vad fajok is. Tövenként 4-6 elsőrendű termővesszőt célszerű hagyni, lombhullás után vágják le azokat.

Több betegsége (szep­to­citás vesszőfoltosság) és kártevője (szeder gubacsdarázs, levéltetvek stb.) ismert, ellenük igen nehéz védekezni. A vírusbetegsége ugyancsak nagy gond, amely a vadfajokat szintén lerontja.

Homoktövis

Eurázsia folyómenti árterületein honos, nálunk igen ritka és védett gyümölcsfaj (Hippophae rhamnoides), amelynek termesztése igenis indokolt. A homoktövis karrierjét a magas C-vitamin tartalmának köszönheti (150 mg/100 g), de újabban kiderült, hogy a magbelének olaja az idő előtti agykárosodásokat lassítja.
Szélporozta kétlaki és kisebb termetű fa, de termesztett fajtái között egylaki formák is vannak. Bogyói az egyéves termővesszőkön fejlődnek ki, s még télen is nehezen hullnak le. 8 termős egyedben 1 porzós példányt célszerű ültetni. Kistermetű fának, többágú bokornak nevelik, az idősebb gallyait rendszeresen levágják, ifjítják. Betegségei közül a verticilium károsít hazánkban. Ivólének, lekvárnak, dzsemnek való, friss gyümölcsként nemigen kedvelhető, aromáját a likőripar igényli.

Fekete bodza

A boszorkányok lakhelyének vélt fekete (festő) bodza (Sambucus nigra) közönséges volta ellenére csak újabban lett termesztett gyümölcs. Nitrogénkedvelő, törmelékes talajokon is jól fejlődik, gyomcserjének számít számos élő együttesben. Virágzatai az ágvégeken, az éves hajtásokon jelennek meg. Pollene allergiát okoz, noha virágzatát teának, szárítmánynak, sőt virágszörpnek és ivólének is használják.

Számos ökotípusa ismert, de ezek pomológiai értéke eltérő. Az éretlen festőbodza bogyók és a gyalogbodza (amelyet olykor a fajjal összekevernek) termései mérgezők. A festőbodza bogyók festőanyag- és C-vitamin tartalma magas. A gyümölcshús bármilyen formában feldolgozva, vesekő oldó. (A gyalogbodzának csak a gyökere minősül drognak.) Több klónját szelektálták már, a legkiválóbbak egyetlen fürtjében 200-nál több bogyó fejlődik. Fásdugványozással szaporítják, leginkább többágú fácskának nevelik, de az első években karózni szokás. Gyümölcséből lé, lekvár, íz, dzsem, bor, sőt pálinka is készíthető. Teljes érésben szabad tehát szedni, de a nagyobb távolságra való szállítást nem tűri.

Bodnár István
kertészmérnök, Nagybakta

Hirdetés


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 26. évfolyamának 15. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.